81.fejezet ~ Liam

Sziasztok! *Dobpergés* itt a 81.fejezet. Tudom, hogy az előzőnek is ezt a címet adtam - azóta már kijavítottam -, de még én is belegabalyodtam. Szóval ez egy új rész. Nem tudom titeket ez mennyire érdekel, de ezzel a fejezettel elkezdtem a blogom 3.füzetét. Na, de mindegy. Jó olvasást! 

Ui.: Köszönöm a komikat és a feliratkozókat, imádlak titeket!! 

~ Louis szemszöge ~ 

-Gyűlöllek! - motyogta Tori érzelem mentes arccal. A szívem szakad meg, hogy pont tőle hallom ezt. Nem akartam elveszíteni. Szemeit alig bírta nyitva tartani. 

-Ne Tori! Kérlek ne csináld ezt velem! - fogtam tenyerembe törékeny arcát. Csak erőtlenül megrázta a fejét majd lassan lecsukódtak a szemei. - Ne!!! - ordítottam, könnyeim pedig patakokban folytak. Fogalmam sem volt mi lesz most vele. Velünk. Féltem. Nem akartam elveszíteni. Ő a mindenem és amit tettem már megbántam. Nem így akarok elválni tőle. Nem akarom, hogy meghaljon. 

-Mi történt? - rohant hozzánk Harry szintén sírva, ahogy meglátta Tori élettelen testét. 

-Nem tudom. - ráztam a fejem tehetetlenül és csak reméltem, hogy a mentő minél hamarabb ideér. Fejem mellkasára döntöttem. Tehetetlen voltam. Éreztem ahogy a szívem szorul meg. Láttam magam előtt feküdni. Előttem bevillant legelső csókunk. Nem lehet így vége a kettőnk kapcsolatának. Harry idegesen járkált amikor meghallottuk a mentő szirénázását. Lefékezett pár méterre tőlünk a szárnyas ajtó pedig azonnal kivágódott. 2 pasi jött ki egy hordággyal és azonnal utat kértek. 

-George hozd a szíjakat! Stabilan kell feküdnie! - mondta a magasabb férfi és addig leszedett Toriról. Szívem vadul vert és nem tudtam mi lesz. Semmit nem tudtam csak féltem. Jött a másik mentős és együtt feltették Torit az ágyra, a kocsiban láttam egy orvost is. 

-Mi is mehetünk? - kérdeztem remegő hangon. Reméltem, hogy vele lehetek. 

-Csak az egyikük. - mondta a magasabb mire Harryvel összenéztünk. 

-Én megyek! - jelentettem ki mire Harry kisírt szemei kidülledtek. 

-Ezek után? - kérdezte halkan. Látszott rajta, hogy félt és mérges is volt. 

-Mellette akarok lenni! - motyogtam. Könnyeim jobban folytak az arcomon. 

-Akkor miért nem voltál mellette? - ordított rám Harry.

-Úraim döntsék el most azonnal mert ha nem sikerül időben megműteni meghalhat! - förmedt ránk az orvos. Erre mindketten megijedtünk. 

-Vállald a dolgok következményeit! - mondta komolyan Harry és beszállt a mentő autóba. A szárnyas ajtót becsukták és szirénázva elmentek. Sírva rogyatam a földre és tenyereimbe temettem az arcomat. Harrynek mindenben igaza volt. Egy utolsó szemét vagyok! Tori nem ezt érdemelte. Hogy fogom ezt elmondani a srácoknak? Liam egy életre megutálna, Bob pedig a puszta kezével nyírna ki. Lassan felálltam a földről és leporoltam a gatyám. Fölöslegesen mert amikor leguggoltam Torihoz, véres lett. 

-Fiatalember! - hallottam egy ismeretlen hangot mire megfordultam. Kisírt szemekkel figyeltem a pasit aki elütötte Torit. Igen, az ő hibája is. Haragszom is, sőt ha most nem lennék ilyen gyenge lehet ellátnám a baját, de ebben a helyzetben én nagyon hibás vagyok. - Ne haragudjon! Fizetem a gipszet, műtétet amit csak kell. - magyarázott. Öltönyt viselt és ahogy beszélt látszott rajta, hogy valami gazdag ügyvéd. A pénzzel nem volt bajom. Az a legkevesebb. Csak megráztam a fejem és hátat fordítva otthagytam a pasit. Zsebre vágott kezekkel sétáltam haza miközben Tori talán élet veszélyben van miattam. Nem tudom meddig fog-e a bocsájtani és azt se tudom túl éli-e ezt az egészet...Ráadásul amikor hazaértünk olyan kedves volt. Vagy inkább furcsa? Úgy nézett rám mintha tudná valami jó fog történni csak nem merte elmondani. De miért nem mondott semmit? Annyira nem voltam fáradt, meghallgattam volna. Nem hiszem, hogy erre gondolt.  De már túl késő. Elbasztam mindent és nem tudom, hogy hozom helyre. Amíg ezeken törtem a fejem haza is értem. A kapuba azonban megtorpantam. Hogy mondjam el a többieknek? Biztos felkeltek a balhéra ami a nappaliban történt. Nem akartam, nem mertem bemenni a házba. Mintha valaki tudta volna, hogy itt vagyok a bejárati ajtó fölötti kis lámpa kigyulladt, aztán kinyílt az ajtó is. Liam volt az. Felém sétált majd köszönés nélkül kinyitotta nekem a kiskaput. Nem bírtam a szemébe nézni. Féltem, hogy tudja mi történt. Együtt mentünk be a házba, nem szólt hozzám csak fürkészte az arcom. A házban sötét volt csal az előszobában égett egy kis lámpa a polcon. Senki nem volt még fent.  Nem mentem beljebb ahogy Liam se. 

-Hol van Tori? - kérdezte aggódó hangon. Sejtette, hogy valamit tudok. Pláne, hogy valahonnan jöttem. - És Harry? - kérdezett megint nekem pedig könnybe lábadtak a szemeim. - Mi történt? - a kérdésre óriási gombóc keletkezett a torkomban. A fülemben dobogott a vér. Megnyikkanni se tudtam.

-Összevesztünk. - motyogtam sírva. Fogalmam sem volt, hogy mondjam el neki és a többieknek. 

-Min? - kérdezett rá azonnal mire én nagyon nyeltem. Liam semmiről nem tud ahogy a többiek se. Csak Harry tudja mi történt Londonba, azon az éjszakán, abba a diszkóba, azzal a lánnyal akire nem is emlékszem. Harry vitt el onnan és mondott mást a srácoknak, csak azért, hogy megvédjen. 

-Én.. - makogtam idétlenül. - még Londonban... - motyogtam tovább ami nem tetszett neki. Sőt, egyre kíváncsibb lett. 

-Mi volt Londonban? - lépett közelebb. Szemeivel durván fürkészte az arcom. 

-Meg... megcsaltam. - mondtam ki és azonnal lehunytam a szemeim. Nem nyitottam ki csak másodpercekkel később. Liam tőlem pár méterre idegesen járkált közben pedig a fejét fogta. 

-Hogy tehetted ezt? - állt meg előttem. Láttam rajta, hogy felgyülemlett benne a düh. - Van fogalmad róla mennyire szeret?? - emelte meg a hangját, ami betöltötte az előszobát. - Miért használtad ki? Nem volt elég jó?Akkor miért hülyítetted több mint fél évig?? - dobált a kérdéseivel szemei pedig megteltek könnyel, ahogy nekem is. Fájt amikor kérdezett. Tudja, hogy szeretem. - Hol van most? - kérdezte idegesen a lábával dobolva. És még csak most jön a java. Szuper. 

-Kórházban. - böktem ki. 

-Tessék? - ordította el magát mire összerezzentem. - Fogadjunk, hogy ez is miattad van! Ha nem szereted miért nem maradtál Londonban? Csak azért kellett, hogy játssz valakivel?  - kiabált a képembe majd megragadta a pólómat és a falhoz vágott. A fájdalomtól felszisszentem. Nem ismertem rá. Soha nem láttam még ilyennek. Féltem tőle. 

-Liam kérlek tegyél le! - mondtam halkan. Alig kaptam levegőt és a padlót nem éreztem a lábam alatt. Erősen a falhoz nyomott, nem eresztett. 

-Mi történt vele? - förmedt rám idegesen mire én sírni kezdtem. Még nekem is fáj kimondani. 

-Liam mit művelsz? - szaladt le Bob, nyomában a srácokkal. Bob elrángatta Liamet mire én a földre rogytam. Zayn és Niall értetlenül bámultak minket. 

-Mi ez az egész? - kérdezte szőke és a fejét kapkodta köztem és Liam között. Szólásra nyitottam a szám, de egy telefon csörgése félbeszakított. 

-Ezt felveszem. Zayn fogd le Liamet! - mondta Bob és a nappaliba ment. Zayn erősen markolta Liam vállát. Mozdulni se mertem. A barátom úgy nézett rám mintha a két kezével meg tudta ölni. Keze ökölbe szorult, arca megfeszült, mellkasa pedig zavarodottan emelkedett. Éreztem, hogy az arcom kipirosodott az égető pillantások miatt amiket a fiúktól kaptam. 

-Az ott vér a gatyádon? És a kezeden? - kérdezte Zayn mire mindenki döbbenten rám nézett. Ijedten próbáltam letörölni a vér foltokat amikor Bob jött oda hozzánk és lekapta a kulcsot az akasztóról. 

-Harry hívott a kórházból! Mindenki a kocsiba! - parancsolta idegesen és kivágta az ajtót. Zavartan én is beültem az autóba majd elindultunk. Bob úgy vezetett mint az örült, mellette Liam idegesen dobolt a combján és engem bámult a visszapillantóból. Nem bírtam állni a tekintetét, azonnal elkaptam a fejem. Zayn és Niall értetlenül sutyorogtak nem messze tőlem. Az út nagyon lassan telt. Kínomba már sírnom kellett és meg is tettem. A kórház előtt szinte egyszerre pattantunk ki a kocsiból és mint ha kergetnének minket rohantunk a recepcióhoz. 

-Melyik szobában van Victori Payne? - kérdezte Liam azonnal. Idegesen kapkodtam a levegőt várva a választ. 

-Jelenleg a műtőben van. - mondta a nő. 

-Bassza meg! - káromkodott Bob. 

-4. emelet. - sóhajtott a csaj mire a lifthez futottunk. Nagyon kínos volt ott állni Liammel amikor tudom, hogy utál. Ráadásul Niall és Zayn is furcsán néztek. Érezték, hogy tudok valamit. Hamar felértünk a 4.-re és a folyosón megláttuk az egyik széken gubbasztó Harryt. Istenem mi lesz itt... 

80.fejezet ~ Mindennek vége

Sziasztok! Először is, köszönöm a komikat. Másodszor - ez most hülyén hangzik - nem írom le a 80.fejezetet. Füzetbe megvan minden, de annyi untam miközben írtam, hogy kitöröltem. Tori hazamegy meg a lányok is. Tartanak egy csajos napot. Ennyi. Nem akartalak titeket untatni szóval gondoltam átugrom ezt a semmilyen részt. Jó olvasást! 

~ 10 nappal később ~ 

Muzsika! Eleinte még nem illik a történethez, de
később igen. Ha vége indítsátok újra!

Reggel arra keltem, hogy a szél kivágja az ablakot. Ijedtembe azonnal felültem. Az ablak nyitva volt, a szél süvített, tépte a függöny és az ablak is elég durván csapódott a falhoz. Kipattantam az ágyból és az ablakhoz futottam majd amilyen erősen csak tudtam, biztonságosan bezártam azt. Lazán félre húztam a függönyt és kinéztem az utcára. Az üvegen kopogott az eső, a fák ágai összekoccantak, a szél süvített, a hajnali napfényt eltakarta a sok felhő, ami mind fekete volt. Ilyenkor nagyon beszarin viselkedem, főleg ha egyedül vagyok. Hirtelen nagyot dörrent az ég mire én az ágyamra vetődtem és befúrtam magam a takaró alá. Magamra húztam a paplant és nézelődtem a sötétbe. Soha nem fért a fejembe, hogy a jó idő után hirtelen, hogy jöhet ilyen szar. Aztán minden olyan gyorsan és hangosan történt. Hallottam, hogy a üveg betört és erősebben vert az eső. Hideg levegő járta be a szobát.
-Úristen! Tori jól vagy? - hallottam Kevin hangját, később pedig erősen védelmező karjait éreztem magam körül. Kibújtam a takaró alól és csak akkor láttam, hogy mi történt a szobámmal. Az ablakból egy óriási ág lógott be, ami egyértelműen betörte az üveget. Ágak és fa levelek hevertek a szőnyegen. - Gyere. Menjünk le a nappaliba! - mosolygott mire én aprót bólintottam. Kevin megszorította a kezem és kihúzott az ágyból. Még utoljára visszanéztem a szobámra amit sajnos apának kell elintéznie ugyanis mi ma délután megyünk a reptérre a srácokért. A nappaliba eldőltünk a kanapén és benyomtuk a TV-t. A lányok még javában aludtak így gondoltam, hogy még nem lehet túl késő. Míg Kevin kapcsolgatta a csatornákat én a kezembe vettem a TV-s újságot és tekintetemmel átszaladtam a sorokat.
-Jesszus! Vidd az MTV-re! - kiabáltam rá mire azonnal cselekedett.
-És mikor utaztok vissza Los Angeles-be? Ha jól tudom a húgod még ott van. - nézett Liamre a műsor vezető faszi. Sóhajtva hátradőltem és egy vigyor terült szét a képemen. A műsor 2 nappal ezelőtti, de az ismétlés is megteszi. Legalább láthatom őket.
-Szombatra otthon leszünk. És igen, Tori még ott van. - mosolygott a bátyám. El se hiszem, hogy ma este már itthon lesznek.
-Louis. Mi van veled és Victoriával? Úgy hallottam nagyon jó a kapcsolatotok. - mondta a férfi.
-Alig várom, hogy újra találkozzunk. - vigyorgott Louis. A szívem vadul kalapált és ismét szembejutott, hogy ma este látjuk egymást.
-És tervezitek az eljegyzést? Esetleg gyerekeket? - kérdezte a pasi.
-Nem. Túl fiatal. Szerintem még nincs felkészülve. - magyarázta Louis mire a hasamra tettem a kezem. Érdekes gondolat.
-Nem is akarok még nagybácsi lenni. - nevetett Liam.
-Én meg kereszt apa. - vigyorgott Harry.
-Honnan tudod, hogy te leszel az? - kérdezte Niall röhögve.
-Ki más? - kérdezett vissza a fürtös.
-Ha Louis tudná mennyire fel van készülve. - nevetett Kevin és igaza volt. Végig néztük az ismétlést amibe a szokásos faggatózások mentek majd bevettük a konyhát, hogy megreggelizzünk.

~ délután 5 óra ~ 

-Mikor jön a gépük? - pattogtam a reptéren Kevin körül, aki folyton az óráját nézte. Egyre idegesebb lettem. A torkomban dobogott a szívem és az izgalomtól folyton gyűrtem a rövid gatyám alját. 

-Pár perc. - motyogta. 

-Tori én félek. - jött oda hozzám Mandy. Sajnálom, hogy Zaynnel rosszul sült el a kapcsolatuk, de ez nem mehet tovább. Az egyiknek lépnie kell. 

-Nem lesz semmi baj. - öleltem meg. Igazából ebben nem voltam biztos, de mit mondhattam volna. 

-A londoni járat késni fog a vihar miatt! - mondta a bemondó majd megismételte párszor. 

-Ezt nem hiszem el! - dobtam le magam az egyik székre és az arcomat a tenyerembe temettem. Annyi minden kavargott bennem, hogy azt hittem menten szétdurranok. Louis szerint nem vagyok felkészülve egy gyerekre, de ha ezen a véleményen van mi van ha nem is fog örülni? És ha elhagy? Ha azt mondja, hogy még nem akar apuka lenni? Ahhj, de bonyolult minden. Ráadásul viharba kerültek, így később jönnek. Először azt akartam, hogy minél hamarabb megtudják mi a helyzet, de idővel bizonytalan lettem. 

-A londoni repülő sikeresen túljutott a viharfelhőkön, 10 perc múlva leszáll. - mondta a hangos bemondó mire én megint pattogni kezdtem. Nem tudtam, hogy mondjam el a többieknek. 

-Szerintem csak holnap mondom el nekik. Biztos fáradtak. - motyogtam ezzel is elhalasztva a bejelentést. 

-Igen. Inkább holnap. - helyeselt Kevin. Az arcára volt írva, hogy ő is parázik. 

-Tori. - hallottam Louis hangját. Körülöttem megszűnt minden, egyből megfordultam és megláttam a srácokat tőlem pár méterre. Lou mosolyogva széttárta a karjait nekem pedig könnyek szöktek a szemembe. Levegőért kapkodva futottam felé és amint odaértem szorosan megöleltem. Hiányzott. Hiányzott teste közelsége, szenvedélyes néha játékos csókjai, az ölelése.. Hirtelen teljesnek éreztem magam és a boldogság hormonjaim csak úgy cikáztak bennem. Éreztem, hogy összekönnyezte a pólómat, ahogy én is a övét. Jobb keze a nyakamra csúsztak, kicsit eltolt magától, hogy meg tudjon csókolni. Nyelve azonnal bejutást követelt. Nem haboztam egyből megadtam neki. Kicsit más volt mint eddig. Nem tudom miért. De jó volt ennyi idő után újra magam mellett tudni.

-Szeretlek! - suttogtam neki és beletúrtam a hajába. 

-Én is! - motyogta a bőrömbe. Percekig ölelkeztünk még amikor a többiek is eszembe jutottak. 

-Heeey szexi lady. - röhögött Harry. - Engem meg se ölelsz? - tárta szét a karját kisfiús mosollyal. Még egyszer megcsókoltam Lout majd hosszasan körbeölelgettem a többieket. A végére maradt egy csoportos ölelés majd telefonáltunk apának, hogy jöjjön értünk. Amint ideért boldogan köszöntötte a fiúkat majd beszálltunk a kisbuszba a csomagokkal együtt és elindultunk. Kevint kitettük az albérleténél Mandyvel, aki csak holnap megy haza. Sajnos nem mondta el Zaynnek, hogy mi a szitu pedig nagyon örült amikor újra látta a barátnőmet. Az út további részében hallgattam a srácok élmény beszámolóját. Ami érdekes és vicces volt. Koncertek, interjúk és végre találkoztak a családjukkal. Louis mondta, hogy Johanna meg akar ismerni szóval lehet, hogy én is velük tartok majd. Amikor épp nem a srácokra figyeltem, azon kattogott az agyam, hogy mondjam el nekik. Végül nem jutottam semmire. Otthon mindenki elvonult a szobájába mert a srácok kicsit fáradtak voltak. Apa megcsináltatta az ablakot, a tűzoltók pedig elvitték innen az ágat szóval használhattuk a szobát. 

-Itthon mi történt? - kérdezte Louis amikor az ágyunkra feküdtünk. Erre a kérdésre kicsit gyorsabban vettem a levegőt. 

-Ööö semmi különös. - nyögtem ki pár perc csend után. 

-Akkor jó. - puszilt meg. - Lemegyek a konyhába inni aztán alszom.

-Oké. - mosolyogtam ő pedig kiment. Percek múlva se jött így gondoltam átmegyek Liamhez. Viszont amikor benyitottam ő már aludt. A folyosón osontam végig amikor Louis hangja csapta meg a füleim. Nem a szobából jött hanem a konyhából. Halkan elindultam a földszintre, szerencsémre 2 lépcsőfok is nyikorgott, de nem foglalkoztam vele. A beszélgetés amit lentről hallottam kezdett átmenni veszekedésbe. Kíváncsian a falhoz osontam, ahol az ajtó a konyhába nyilik.

-Louis! El kell mondanod neki! - mondta Harry.
-Harry. Hidd el ezt nem kéne. - sóhajtott Louis. Idegesen figyeltem tovább. Talán nekem nem kéne tudnom valamit.
-Inkább most tudja meg. Mert ha később kiderül nagyobb balhé lehet belőle. - erősködött Hazz.
-Ha nem mondom el akkor meg nem lesz belőle baj. - kontrázott Louis is idegesen. Kezdtem aggódni, hogy rólam van szó.
-Louis! itthon várt rád te meg megcsaltadt! - förmedt rá Harry. Először nem is értettem a szavait, végül rájöttem miről is beszél. A tudat, hogy Louis hűtlen volt hozzám, olyan volt mintha kést szúrtak volna a szívembe. A könnyek folyni kezdtek az arcomon és a fal mentén a földre csúsztam. Megcsalt, amikor én türelmesen vártam rá. Ráadásul egy gyerekkel ami az övé is. Nem akartam elhinni. Louis nem tenne ilyet. Hitetlenül megráztam a fejem. Nem bírtam ki, hangos zokogásban törtem ki.
-Tori te mit keresel itt? - jött ki Louis nyomában Harryvel. Zavarodottan egymásra néztek míg én a könnyektől alig láttam őket. Kedvem lett volna felpofozni Louist, de túl gyenge voltam. Harry felém nyújtotta a kezét, hogy felhúzzon. Amint talpra álltam megtöröltem a szemem és Loura néztem.
-Hogy tehetted ezt? - kérdeztem halkan miközben csak ráztam a fejem. Nem válaszolt csak az ő szemei is könnyesek lettek. - Hogy voltál képes megcsalni? - ordította rá, amolyan minden mindegy stílusban. Ahogy kimondtam még jobban fájt, amit tett. Harry csak döbbenten kapkodta köztünk a fejét.
-Tori én.. - kezdett bele.
-Nem érdekel! - kiabáltam rá ismét és hátat fordítva egyszerűen kirohantam a hátból. A város már sötétségben volt csak a lámpák pislákoltak. Fogalmam sem volt merre megyek, a lábaim csak úgy vittek, messze Louistól. Körülöttem minden homályos volt, a könnyektől alig láttam valamit. - Ke..Kevin. - dadogtam erőtlenül. Nem tudtam hova menni csak hozzá. Magam mögött hallottam ahogy Harry és Louis a nevemet kiabálja. Emiatt még gyorsabban futottam. Menekültem előle. Nem tudtam rá haragudni mert szeretem, mégis próbáltam rávenni magam. Az ilyet nem lehet elfelejteni. Át akartam futni az uton, de szúrni kezdett az oldalam így megálltam. A térdemre támaszkodva lihegtem amikor kocsi dudálást hallottam. Felnéztem és homályosan láttam egy autó fényszóróit. Futni akartam, de annyira elgyengültem, hogy nem ment. Lábaim földbe gyökereztek és vártam  csodára. Tudtam mi fog történni. Talán mindenkinek így lesz a legjobb. A kosi kerekei hangosan csikorogtak az aszfalton, ahogy a sofőr próbált fékezni, de már késő volt. Az autó nekem jött én pedig tehetetlenül a motorháztetőre borultam. Amint a kocsi leállt a földre estem. Törékeny testem óriásit koppant az aszfalton. Másodpercek múlva magam mellett vér tócsát láttam. A felszakadt seb a fejemnél iszonyatosan fájt.
-Úristen Tori! - kiabált Louis és mellém guggolt. - Tori hallasz engem? - kérdezte sírva. Könnyei az én arcomra cseppentek. Erőtlenül kinyitottam a szemeim és homályosan megláttam Louis arcát. - Jézusom neked vérzik a fejed! - remegett, ahogy meglátta a sebet.
-Hívom a mentőket! - hallottam nem messze Harry hangját. Ő is sírt.
-Tarts ki! Kérlek! - hajtotta Lou fejét a mellkasomra ami bevallom fájt. Rázkódott a válla és egyik kezével a pólómat markolta.
-Hagyj békén! - mondtam halkan. Könnyeim patakokba folytak, de nem éreztem semmit. Még fájdalmat se. Teljesen üres és tehetetlen voltam. Mozdulni se tudtam. Éreztem, hogy eljött a vég.
-Ne mondj ilyet kérlek! - könyörgött Louis amikor felemelte a fejét. Egy szót préseltem ki a számon. Semmi érzelem nem volt bennem. Ezzel Louis tudatára adtam mit is érzek.
-Gyűlöllek!! - motyogtam erőtlenül. Szemeim alig bírtam nyitva tartani. Nem is akartam.
-Ne Tori! Kérlek ne csináld ezt velem! - fogta tenyerébe az arcom. Csak megráztam a fejem. Még magam is éreztem, hogy rengeted vért vesztettem. Mintha mindent elvettek volna tőlem. Mintha már nem is élnék. Az utolsó amit hallottam, hogy Harry kiabál a telefonba aztán minden elsötétül

79.fejezet ~ Ismerkedés

Halihó. Elnézést a késésért, de.. De nincs mentségem. Mindegy. Jó olvasást! 

A szemei, a vékony szája és orra. Nagyon hasonlítanak hiszen testvérek. Fel kell hívnom! Idegesen doboltam a lábammal végül rávettem magam. 

-Szia Tori. - köszönt a telefonba. 

-Mandy annyira sajnálom! Az lett volna a helyes ha megvigasztallak és kitalálunk valamit és nem az, hogy egyedül hagylak! Mostanában annyi minden történt velem, hogy összezavarodtam. - mondtam már-már sírva. 

-Shh. - szakított félbe. - Tori nem haragszom. Los Angeles-ből amúgy se tudtál volna segíteni. Sajnálom, hogy nem beszéltünk, de már intézkedem és nemsokára megyek haza. - mondta, hangja örömében remegett. Én csak magamon kívül sikítottam egyet. - Látom örülsz. - nevetett mire én bólintottam mintha csak látná. Annyi minden történt már velem, hogy azt se tudom sírjak vagy nevessek. Mandyvel ugyan véget ért a legjobb barátságunk ami egyikünknek se olt könnyű, de nem felejtettük el egymást. - Menj hívd fel Lexit. Mondd neki, hogy amint tud menjen haza és egy csajos délután mellett mindent megbeszélünk. - ígérte. 

-Mandy. - szóltam neki mire elhallgatott. Megfordult a fejembe, hogy elmondom neki mi a helyzet, de meggondoltam magam. - Köszönöm. - motyogtam hálásan. Először nem is értettem mit köszönök meg neki, de rájöttem, hogy mindenért hálás lehetek. 

-Semmiség. - szipogott a vonal másik végéről. Hosszas búcsúzás után bontottam a vonalat. Kezeim az ölembe ejtettem és úgy bámultam ki a fejemből. Lexivel is beszélnem kell. A srácok 1 hét múlva jönnek haza, addig jó lenne csajosan lelkizni egyet. Feloldottam a zárat és a névjegyzékbe megkerestem. 2 csengés után fel is vette. 

-Igen? Alexa Broke telefonja. - hallottam egy fiú hangját mire nevetve megforgattam a szemem. Sejtettem, hogy bepalizik csak nem akarom, hogy megint átbasszák. 

-Szia. Lexivel szeretnék beszélni. - mosolyogtam egy galambra. Ő volt a legközelebb ezért rá vigyorogtam mint egy idióta. 

-Adom. - mondta a fiú majd lépteket hallottam. 

-Szia Tori. - köszönt Lexi. 

-Bepasiztál? - vontam fel az egyik szemöldököm. 

-Ő a bátyám volt te IQ harcos. - röhögött a telefonba. 

-Ja az más. - fejeztem be a vigyorgást. Ez mekkora égés. Nem is én lennék. 

-Amúgy nincs fiúm, már a múltkori miatt se. Nem Kanadába fogok felszedni magamnak egy faszit. Majd Los Angeles-ben a parton.. - most jött rá a szó fosás. 

-Lexi, Lexi értem. - állítottam le. 

-De még..

-Értettem! - szóltam rá. - Bocsi, de nem telón akarok lelkizni. Fontos dolgot kell megbeszélnünk. - próbáltam a lényegre térni. 

-Mégis mi lehet fontosabb a pa..

-Lexi!! - kiabáltam a telefonba. Nem igaz, hogy ilyen értetlen. 

-Mi van?? - kiabált vissza. 

-Gyere haza! - mondtam halkan és sóhajtottam egyet. Már kezdett hiányozni még akkor is ha néha nem jövünk ki. Végül is a film alatt barátok lettünk.
-Mikor? - váltott át kedves hangnembe.
-Minél hamarabb. - vágtam rá.
-Valami baj van? Tori előttem ne titkolózz!! - szólt rám.
-Mandy is jön haza. Talán már holnap este itt lesz. Addigra te is hazajöhetnél. Másnap tartanánk egy csajos napot mert mindent meg kell beszélnünk. - hadartam neki. Kicsit ideges lettem amikor leesett, hogy a srácok is nemsokára itthon lesznek. Még mindig nem találtam ki mit mondok Louis-nak.
-Oké. Látom semmi sincs rendbe. Megyek nézek egy gépet. - darálta ő is.
-Rendben. Szia. - köszöntem el.
-Szia. - mondta és letette. Egy sóhaj kíséretében elfeküdtem a fűbe és az égre néztem. Mindig is imádtam bámulni a felhőket. Valahogy úgy érzem ez megnyugtat. Olyan zavaros az egész. Nem igazodom ki a saját érzéseimen. Nem tudom mit akarok. Fogalmam sincs, hogy fogom megoldani ezt az egészet. Néha reménytelennek tűnik és gyengének érzem magam. Félek, hogy Louis elhagy. Félek, hogy rosszul fogadja az egészet. Gondoltam felhívom, de nem akartam zavarni. Tovább néztem a fehér felhőket, amikor lehuppant mellém valaki.
-Haragszol rám? - kérdezte Sam. Kicsit megijedtem, hogy csak úgy itt termett. Mit tudnék neki mondani? Nem haragszom csak nem szeretem. Olyan mintha anya helyébe akarna lépni.
-Te követsz engem? - kérdeztem vissza, de nem néztem rá. Hiába próbáltam vele kedves lenni, nem ment.
-Nem dehogy. Erről szó... sincs én csak... - dadogott zavartan.
-Csak apa küldött. - sóhajtottam.
-Igen. - motyogta. Úgy tudtam. A végén még kiderül, hogy GPS van bennem. - Figyelj Tori. Csak egy kicsit képzeld magad apád helyébe. Nem könnyű neki. - magyarázta.
-Mert nekem igen? - ültem fel mérgesen. - 19 éves vagyok és gyereket várok. A szerelmem a világ másik végén van és még nem tudja mi a helyzet mert félek elmondani. Félek, hogy nem marad mellettem. Félek, hogy elmegy. - itt már folyni kezdtek a könnyeim. - A barátnőim szintén nincsenek itt. Anya meghalt. Apa megütött pedig soha nem tett ilyet. Megjelentél te és néha úgy érzem csak Kevin maradt nekem. Kaphat ennyi pofontot az élettől egy 19 éves?? Lehet ennél rosszabb életem? Szerintem nem. És nem tudok mit csinálni. Tehetetlen vagyok mert nem tudom mi a jó érted? - szinte már kiabáltam vele. Szegény megszólalni se tudott.
-Sajnálom. - motyogta maga elé.
-A sajnálattal nem megyek semmire. - töröltem le a könnyeim.
-Üljünk be a kávézóba. Nem jó itt beszélgetni. - állt fel és leporolta a gatyáját.
-Azt ígértem Kevinnek, hogy itt maradok. - fontam össze a karjaim.
-Dobj neki egy üzit. - mosolygott le rám. Miért ilyen kedves? Nem is ismer. - Na, gyere már. - adta a kezét. Nem értettem. Nem értette a problémám hiába mondtam el neki mindent. Felhúzott a földről én pedig leporoltam a fenekem. Elővettem a telefonom és írtam Kevinnek, hogy a park melletti kávézóba leszek.
-Jó napot. Mit hozhatok? - állt meg előttünk egy fiatal pincér lány.
-4 citromos minyont szeretnénk. - mondta Sam.
-Honnan tudod, hogy szeretem? - kiváncsiskodtam.
-Amikor elmentél benéztem a szobádba. - mosolygott.
-Miért mentél be? - háborodtam fel. Egy lány szobája mégiscsak magán terület. Utálom, ha nem vagyok otthon és más bemegy.
-Nyugi nem nyúltam semmihez. Apádnak rossz kedve volt és nem akart rólad mesélni. Gondoltam körbenézek és a szekrényeden találtam félig megevett minyont. Esküszöm nem nyúltam semmihez. - mondta komolyan.
-Ahhj, de ez akkor is bunkóság. - sóhajtottam.

-Sajnálom. - sütötte le a szemét.
-Jól van. Nem haragszom. - dőltem hátra a székbe és próbáltam nem mosolyogni. Sam olyan kedves. Néha úgy érzem szándékosan ilyen, hogy közel kerüljön hozzám. Nem úgy viselkedik mintha az anyám akarna lenni. Így utólag megbántam amit a fejéhez vágtam. Nem ismerem, de megszerettem. - Mesélj magadról! - könyököltem az asztalra.
-Mit akarsz tudni? - mosolygott.
-Mindent. - vontam vállat. Tényleg érdekelt.
-Oké. - sóhajtott. - A teljes nevem Samantha Dawson. 38 éves  vagyok és Rómában éltem a férjemmel, akitől nincs gyerekem, ráadásul el is váltunk. Szeretek a konyhába lenni. Fodrász vagyok egy belvárosi szalonban. Titkon tudok lovagolni. Más nincs. - zárta le.
-Hasonlítasz anyára. - fürkésztem az arcát. Ezt nem az elmondottak alapján következtettem. Talán kinézetre. Minnél tovább néztem, annál inkább éreztem, hogy szinte egyformák, de soha nem lesz az anyám.
-Tényleg? - kérdezte mire aprót bólintottam. Sam arca kezdett homályosodni és éreztem, ahogy a könnyeim folyni kezdenek az arcomon. Totál üres vagyok. Ilyen helyzetben egy lánynak szüksége van az anyukájára. Nagyon hiányzik. - Elmenjünk hozzá? - kérdezte félve mire bólintottam. Sam a pulthoz ment, átvette és kifizette a sütiket majd elindultunk a temető felé. A séta alatt nem beszéltünk, de ez a csend nem kínos volt. A temető nem volt messze, egy 20 perces séta után oda is értünk. Anya sírja pont olyan szép volt mint a temetésen. A rajta lévő virágok frissek voltak, ezek szerint apa itt járt. Gondolom miattam. Lerogytam a sírja mellé és végig simítottam a felszínét. - Kettesbe hagylak titeket. - motyogta Sam és hallottam, ahogy elmegy.Ujjaimat végig húztam a feliraton: "Amanda Payne 1972-2013. Örökké a szívünkben élsz!" Az életem filnként pörgött le előttem. Bevillantak a képek amikor anyával voltam. Együtt nevettünk vagy sírtunk. Könnyeim a kőre potyogtak. Olyan fiatal volt és elvették tőlem. Szükségem van rá. Senki nem tud jobb tanácsot adni mint ő. Főleg ilyen helyzetben.
-Nagyon hiányzol! Szeretlek! - engedtem utat a könnyeimnek.
-Maradj erős! - hallottam anya hangját a fejembe. Zokogva borultam a sírra és hagytam, hogy a régi emlékek felszakítsák a sebeket, amiket anya halála okozott. 

78. fejezet ~ Régi barát

Halihó! Sajnálom a késését, de nagyon lekötött a másik blogom. Ez a rész kicsit üres lett, de remélem azért tűrhető. Lesz még pár nyugis rész mert mégis csak végig kell vinni a sztorit és nem csaphatok bele a közepébe. Jó olvasást! 

Reggel nagyot nyújtózva ültem fel az ágyon. Megdörzsöltem a szemeim és körbenéztem a kisebb szobába. Egy franciaágy, oldalt két kis éjjeli szekrény, egy nagyobb ruhás szekrény, egy álló tükör és egy üveg ajtó ami az erkélyre nyílott. Kezem végig húztam a puha paplanon és csak akkor esett le, hogy Kevin nincs is mellettem. Beletúrtam a hajamba és már vissza is dőltem az ágyra. Néztem a fehér plafont aztán megint felültem. Belebújtam Kevin papucsába és kimentem a konyhába. 

-Jó reggelt. - biccentett majd újra a kávéjára nézett. 

-Neked is. - ültem fel a pultra. 

-Tegnap este nem is mondtam, de vettem magunknak valamit. - vigyorgott és beleivott a bögréjébe. 

-Na mutasd! - kiváncsiskodtam kicsit éberebben mire ő bement a hálóba. Hallottam, hogy kotorászik majd kijött egy színes zacskóval a kezében. 

-Tessék. - adta oda és a reakciómat várta. A zacskóban 2 pulcsi volt, egy női és egy férfi. Pirosak voltak és egyforma minta díszítette őket. 

-Köszi. - ugrottam rá és szorosan megöleltem. Ebben a helyzetben csak ő volt nekem és mindig igyekezett, hogy a köztünk lévő barátság csak erősödjön. 

-Szeretlek! - mondta a vállam fölött miközben a hátamat simogatta. Tudtam, hogy nem szerelemből mondta. Ismerem és tudom, hogy nem adná fel a barátságunkat, hogy együtt legyünk, ahogy én se. Nem tudnék úgy tekinteni rá mint pasira mert Louist szeretem. Egy kósza könnycsepp futott le az arcomon. Nem tudom miért. Talán a napokban annyit sírtam, hogy már nem is tudom abbahagyni. 

-Én is téged. - pusziltam meg az arcát. 

-Te sírsz? - tolt el magától. - Baj van? - törölte le a könnyeim. 

-Dehogy is. - ráztam meg a fejem. - Csak örülök, hogy itt vagy nekem! - öleltem magamhoz és úgy szorítottam ahogy csak tudtam. Pár percig álltunk így csendben amikor megszólalt Kevin telefonja. Nem mozdult mellőlem csak simogatta a hátam és nem foglalkozott az egyre hangosodó zenével. - Vedd fel! - motyogtam mire ő komótosan érte nyúlt. 

-Ismeretlen. - húzta össze szemöldökeit. 

-Hangosítsd ki. - javasoltam mire ő felvette. 

-Haló. Kevin Thomson-nal beszélek? - kérdezte a női hang. Felismertem, Sam volt az. 

-Igen. - mondta Kevin én pedig bólintottam mert sejtette, hogy Sam az. 

-Tori veled van? - kérdezte idegesen. Úgy tudtam, hogy ezt fogja kérdezni. Erre Kevin rám nézett, hogy mit mondjon. 

-Itt vagyok. - motyogtam mire a vonal másik végéről megkönnyebbült kiabálást hallottam. 

-Szia Kicsim! Minden rendben? - kérdezte apa aggódó hangon. Reflexből az arcomhoz nyúltam. Már nem fáj, de még piros. Leszálltam a pultról és kimentem a konyhából, át a hálóba onnan pedig kimentem az erkélyre. A korlátnak dőltem így bámultam az utcát. Nem tudom miért viselkedem így. Gyávának érzem magam, hogy nem merek beszélgetni, de nem megy. Megütött, becsajozott amikor anya nemrég halt meg. Annyi minden történt és összezavarodtam. Nem tudom hova tenni a dolgokat. Pár perc múlva Kevin jelent meg mellettem. 

-Azt mondtam pár napig itt maradsz! - mesélte mire bólintottam. Kicsit punnyadt kedvemben voltam ezért valami nyugisat akartam csinálni. 

-Tartunk film maratont? - kérdeztem erőltetett vigyorral. 

-Ahha. - mosolygott Kevin. Mindketten imádunk mindenféle filmet megnézni. Csináltam popcornt míg Kevin leszaladt a boltba egy kis sörért. Amint visszajött levágodtnuk a kanapéra és elindítottuk a DVD-t. 

~ este 6 ~

5 filmet néztünk végig és erőlködve próbáltunk felállni. 

-Fáj a segged mi? - röhögött nyöszörögve. 

-Dugulj el! - dobtam hozzá egy párnát és végre sikerült felállnom. Kevin lökött egyet magán és azonnal talpon volt. Megigazította a gatyáját és felkapta az üvegeket. 

-Nekem le kell mennem a pékségbe. Nem maradok sokáig. - játszott az ujjammal, de nem nézett rám. 

-Nem baj. Addig elsétálok a parkba. - jutott eszembe. Jó lenne kiszellőztetni a fejem meg egy kicsit egyedül lenni. 

-Egyedül? Már negyed 7 van. - akadékoskodott mosolyogva. 

-10-ig világos van. - forgattam meg a szemeim. 

-Telefon nálad legyen és csak a parkba. - alkudozott. 

-Túl sokat aggódsz. - böktem meg a mellkasát. 

-Szóval ne tegyem? 

-Ne. 

-Hát jó. - sóhajtott. - Akkor mindegy mikor jössz haza. Nem muszáj, hogy ide gyere és ne hívj fel ha megdugott egy hajléktalan. - mondta nemtörődöm stílusban. Hallani a szájából borzalmas volt. Olyan jól játszotta el, hogy nem érdekli az egész. Kicsit komolyan vettem és megöleltem őt. 

-Aggódj értem. - röhögtem a mellkasába. 

-Rendben. - mosolygott. Zsebre vágta a tárcáját, a kulcsokat, a telefonját és már indultunk is. Leballagtunk a lépcsőn és kimentünk  a melegbe. A Nap erősen tűzött és szinte azonnal melegem lett. Sétáltunk és nevettünk amikor elértük az a kereszteződést, ahol el kellett válnunk. Kevin sétált a pékségbe én pedig a parkba. Rugdaltam egy kavicsot, közben pedig gondolkodtam. Nem haragudhatok apára örökre. Megütött, igaz nem tudom miért is érdemeltem, de mindegy. Ráadásul Sam is ott volt. Na igen, Sam. Első látásra kedvesnek tűnik, de apával kavar. Úr isten miket beszélek? Nem is kavar csak szerelmes. Szerelmes, ahogy anya is az volt. Tehát ha engedek és elfogadom apa boldog lesz. Nem kérhetem azt tőle, hogy soha többet ne szeressen egy nőt se mert anya már nincs. Ezt el kell fogadnom. 

-Szia Szépségem! - köszönt egy ismerős, akit ezer éve nem láttam már. 

-Szia Zac. - mosolyodtam rá. Hihetetlen mennyit változott. Már a köszönése se volt az a nyomulós mint akkor. Barna haja erős zselével tartva mered felfele, fehér trikó, laza kockás inggel és egy fekete halász gatya. Jobb kezével tolta maga mellé a bmx-et. 

-Mi újság veled? - kérdezte. Pár nap alatt megutáltam ezt a kérdést. Nyilván nem fogok neki elmondani mindent. A bicajt a padnak döntötte és leült mellém. Karját a pad támlájára tette, de nem ért hozzám, lábát fiúsan a másikra támasztotta. 

-Louis-ék Londonban vannak, jelenleg Kevinnél lakom amíg apával ki nem békülök. - mondtam unottan. 

-Ja. Hallottam, hogy jól összemelegedtetek. - vigyorgott és finoman vállba ütött. Nem nyomult ami nagyon tetszett. 

-Csak barátok vagyunk. - erősítettem meg a számomra amúgy is világos tényt. - És veled mi van? - tereltem a témát. 

-Megy a suli, otthon minden kicsit más, hogy nincs Kevin és Mandy, de már megszoktam. Most, hogy szünet van.. 

- Hé Zac!!! - integetett felénk egy csapat lány. Furcsállva néztem őket, ahogy levakarhatatlan vigyorral lengetik a kezüket. Zac-kel lehetnek egy idősek. 

-Ezek kik? - kérdeztem észrevétlenül a csapat lány felé biccentve. 

-Látod, a rövid barna hajút? - kérdezte mire a szememmel keresgélni kezdtem. Meg is találtam. Füle alá ért, barna, hullámos haja, arca mese szép volt. Stílusosan öltözött, de nem mondanám pláza cicának. - Ő Emma a barátnőm. - mosolygott Zac mire én vigyorogva vállba vágtam. 

-Mondtam én, hogy csak idő kérdése. - csíptem meg az arcát és arra utaltam, hogy nemrég belém volt szerelmes. 

-Még mindig téged szeretlek. - pislogott nagyokat mire ledermedtem. Azt hittem ,,feladta". - Csak ugratlak. - röhögte el magát. 

-Haha a humorod még mindig pocsék. - vigyorogtam. 

-Kösz. A többi lány is rám vár. A pályán leszünk a haverokkal és menni fogok a bringámmal. - kacsintott és megütögette a bmx-ét. Aha szóval ezt szeretik a mai lányok. 

-Jól van. Menjél csak. - mosolyogtam rá mire felpattant és elindult. 

-Nincs kedved megnézni? - tolatott vissza egy bepróbálkozós vigyorral mire felálltam. - Előbb mutatok valamit jó? Nem akarom, hogy a pályán sikongass. 

-Ööö oké. - bólintottam rá. Annyira azért nem fogok sikongatni. Zac megállt egy fától pár méterre és ráült a bmx-re. 

-Figyelj! - vigyorgott majd tekerni kezdett. Elképesztő milyen mosoly volt az arcán. Hajába belekapott a szél  mire ő másodpercekre lehunyta a szemét aztán kinyitotta. 

 Mintha ezer éve ezt csinálná. Látszik, hogy nagyon szereti. Megcsinálta a trükköt amit száj tátva néztem. Miután megállt a bringával kíváncsian nézett rám.
-Eszméletlen volt. - motyogtam. Igazából ilyet nem is nagyon láttam. Főleg nem egy 15 évestől. A lány csapat  tapsolni kezdett és lerohanták Zacet. Szegény csak kapkodta a fejét. Engem keresett mert én nem mentem oda. Miután megtalált elmosolyodott és intett, hogy menjek oda. Csak megráztam a fejem és eltátogtam neki, hogy még találkozunk. Elindultam a másik irányba és pár perc séta után  leültem egy fa tövébe. Amikor Zacet néztem eszembe jutott Mandy. A szemei, a vékony szája és orra. Nagyon hasonlítanak hiszen testvérek. Fel kell hívnom!

77.fejezet ~ Hagyjatok egyedül!!!

Z.E.N.E.

-Hallgatlak. - mondta és letette a papírokat. A szívem majdnem kiugrott, a gyomrom felfordult és hirtelen melegem lett. Nem mertem megszólalni, de végül rávettem magam.
-Terhes vagyok. - jelentettem ki pár perc csend után. Óriási kő esett le a szívemről, apa viszont máshogy érzett. Szemei kidülledtek, szemöldöke a plafonig szaladt. 

-M..mit mondtál? - dadogta értetlenül. A megkönnyebbülést most az idegesség vette át nálam. 

-Terhes vagyok. - mondtam halkan. Apa döbbenten nézett egy darabig majd hirtelen felállt amitől annyira megijedtem, hogy felpattantam csak az én székem fel is borult. 

-Ugye ez csak egy rossz vicc? - kérdezte komolyan mire könnybe lábadtak a szemeim és megráztam a fejem. Azt hiszi viccelődnék ilyennel. - Édes lányom neked teljesen elmentek otthonról?? - ordított rám és ellépett a helyéről. Félve hátrálni kezdtem. Az arca lángolni kezdett, szeme csak úgy szikrázott, kezei ökölbe szorultak. Féltem tőle. Megkönnyebbültem, hogy elmondtam mégis váratlanul ért a kirohanása. Azt hittem boldog lesz. - Gyerek vagy még az anyasághoz! Vagy talán kurvának álltál?? - kiabált tovább. Szemeiből kibuggyant pár könnycsepp. Sírva megráztam a fejem és tovább lépkedtem, hogy minél messzebb legyek tőle. - Mégis, hogy akarod eltartani?? Munkád sincs! Van fogalmad róla mekkora felelősséggel jár felnevelni egy gyereket?? Tönkre akarod tenni az életed?? - förmedt rám és éreztem, hogy elpattan nála a cérna. Hirtelen meglendítette jobb kezét mire én remegve összeszorítottam a szemeim. Tenyere az arcomon csattant mire összerogytam. A bőröm égetni kezdett ahol megütött. Alig kaptam levegőt mert ezután azon se csodálkoztam volna ha még egyet kapok. Sírva néztem fel apára aki csak megrázta a fejét és hitetlenül a tenyerére nézett. 

-Mi folyik itt?? - vágta ki az ajtót egy Szőke hajú, középkorú nő. - Bob te megütötted?? - förmedt apára. Kettejük közt kapkodtam a fejem mert nem értettem semmit. Apa megütött az arcom láng vörös lehetett. El se hittem. Soha nem bántott még. 

-Tori.. - motyogta apa. - Sajná.. - mondta volna, de megfordultam és sírva a szobámba szaladtam. Az ajtót olyan hangosan csaptam be, ahogy csak tudtam majd az ágyra hasaltam. Nem tudtam felfogni amiket apa a fejemhez vágott. Lekurvázta a saját lányát. Miért nem tud annak örülni, hogy én boldog leszek? De az, hogy megütött az már mindennek a teteje volt. Amint megérintettem az arcom felszisszentem. A tükörbe láttam, hogy teljesen kipirosodott. Még a fülem is. A párnámba zokogtam és éreztem, ahogy elkenődik a szem festékem. Felálltam és az ablakhoz sétáltam. Néha meginogtam. Lassan, de biztosan odaértem és kinyitottam az azt. Keresztbe ültem a párkányon így néztem az utcára. 

Odakint pont ment le a nap a enyhe szél fújt. Pár gyerek még az utcán játszott, de voltak szülök akik már hajtották be őket. Hajamba belekapott a fuvallat és kirázott a hideg pedig a levegő meleg volt. Visszamásztam a szobába és a tükör elé mentem. Egy lelkileg összetört lányt láttam aki kívülről is úgy nézett ki mint akit hatszor kimostak. A hajam kócos volt, az arcomon elfolyt a sminkem, szemeim vörösre dagadtak, a szám kiszáradt és még a tükörből is láttam, ahogy remegek. Pár másodperc múlva összecsuklottam a szőnyegre. Felhúztam a lábaim, átkaroltam azokat majd a térdemre hajtottam a fejem úgy néztem magam. Miért nem lehet normális életem?

-Utálom magam. - motyogtam halkan. 

-Tori. - hallottam apa hangját kintről. - Kérlek ne haragudj rám! Nem tudom mi ütött belém! - mondta, hangja remegett. Sírt. - Nem tudtam, hova tenni a dolgokat! Bocsáss meg, kérlek!! - ütött kicsit az ajtóba. 

-Hagyj békén! - kiabáltam ki. A szívem szakadt meg amikor elküldtem. Tudom, hogy sajnálja, de egyedül akartam lenni. Csalódottan hallottam meg a lépcső nyikorgását. Elment. Igen, ezt kértem mégis arra számítottam bejön. Néztem magam a tükörbe amikor rájöttem, hogy mennyire felesleges vagyok. A komódomhoz csoszogtam, leguggoltam és kihúztam a 3. fiókot. A téli ruháim közt kutattam amíg meg nem találtam amit kerestem. Egy kis dobozt amit a tablettáimat tartalmazza. Idegesen álltam fel és csavartam le a tetejét. Percenként az ajtóra pillantottam közben pedig remegő kezeimbe öntöttem pár bogyót. Már nyitottam a szám, hogy bekapjam őket amikor kopogtak. 

-Bemehetek? - kérdezte egy ismerős női hang. Aki mondhatni megmentette az életem. 

-Rohadt életbe! - szitkozódtam halkan és mindent visszadobtam a fiókba majd az ágyamra feküdtem és magamhoz szorítottam az egyik párnát. - Azt se tudom ki vagy! - kiabáltam ki. Hülyén éreztem magam, hogy elküldöm pedig segített. Legalábbis ha hamarabb jön, tudott volna. Tényleg nem ismerem. 

-Sam vagyok. - mondta. 

-Hű, de megismertelek. - motyogtam egy szem forgatás kíséretében. Semmi kedvem nem volt most hozzá. 

-Ha beengedsz beszélgethetünk. - ajánlotta fel. 

-Gyere. - sóhajtottam. Arcomat a párnába fúrtam amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Nem emeltem fel a fejem csak amikor megsüllyedt 

-Tori. - szólított a nevemen mire ránéztem. - Apád csak magán kivűl volt. Tudod, soha nem ütne meg! - vigasztalt. 

-Pedig megtette! - kezdtem el sírni. Szemeim előtt filmként pergett le ami odalent történt. - Honnan veszed, hogy nem teszi meg még egyszer? Egyáltalán ki vagy és mit keresel itt? - kérdeztem szipogva. 

-Samantha Milton vagyok - kezdte egy sóhaj kíséretében. - Csak váratlanul érte, hogy terhes vagy és kiborult. - magyarázta. 

-És te milyen szerepet töltesz be az életében?  néztem rá mert eddig az ujjaimat birizgáltam. 

-Apukád barátja. - motyogta és láttam, hogy elpirul. 

-Több mint barát igaz? - álltam fel az ágyról és úgy éreztem menten felrobbanok. Kezem ökölbe szorult és egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon. 

-Tori én.. - motyogta Sam zavartan. 

-Több igaz?? - ordítottam rá mire felállt az ágyról. Félt tőlem? Lassan elindultam közben pedig az ajtó felé mutattam. 

-Kérlek beszéljük meg! - ment át könyörgésbe. 

-Nem érdekel! Soha nem léphetsz anya helyébe!! Soha! Érted?? - kiabáltam tovább mire kinyílt az ajtó. Megláttam apát. Arca döbbent lett, ahogy felfogta, megtudtam az egészet. Kinyitottam neki az ajtót. - Hagyjatok egyedül!! - mondtam remegő hangon majd amikor kimentek rájuk csaptam azt. 

Amint kiléptek, tárcsáztam Kevint. Mondtam neki, hogy jöjjön értem az ablakom alá. Nem kérdezősködött csak elköszönt. egy táskába összedobtam magamnak pár ruhát majd eltettem a telefonomat és vártam.

-Tori! - hallottam Kevin hangját mire az ablakhoz mentem. 

-Szia. Már mászok is, de ezt előbb kapd el! - suttogtam és ledobtam a táskám amivel fejbe is vágtam szegényt. 

-Basszus! Mi van ebben? - röhögött a fejét fogva. Látta, hogy nem vagyok vicces kedvembe ezért befejezte a nevetést.

-Ruha. - rántottam vállat és kimásztam az ablakon. A tetőre ültem és elkezdtem lefele csúszni. Tipikus amerikai házak. Egy 3 éves is megtudna szökni.

-Bolond vagy. - rázta a fejét mosolyogva. Kábé másfél méterre lehettem a földtől amikor elrugaszkodtam Kevin pedig elkapott. Letett a földre majd felkapva a cuccom elindultunk az albérlete felé.  

76.fejezet ~ Apa

Halihó. Nagyon örülök a 32 feliratkozónak és be kell vallanom nem gondoltam volna, hogy vannak még olyan emberek, akik belekezdenének egy ilyen hosszú blogba. Tegnap a barát nőmmel kezdtünk egy közös blogot, ha van kedvetek nézzetek be: Double Game. Komizni és feliratkozni ott is ér!! Jó olvasást! 

-Hova mész? - jött le álmosan Kevin az emeletről. 

-Nő gyógyászhoz.- bújtam bele a szandálomba mire ő megfordult és felrohant az emeletre. Összefontam magam előtt a karjaim és a falnak dőltem. Gondoltam, hogy velem akar majd jönni. Bár az én részemről ez kicsit ciki. Kevin mégiscsak fiú..

-Mehetünk. - szaladt le immár felöltözve. 

-Apa elmentünk! - kiabáltam a konyhába. 

-Oké. - érkezett a válasz. Amint kiléptünk a házból Kevin az arcomat kezdte fürkészni. 

-Mikor mondod el neki? - kérdezte szinte suttogva. 

-Először beszélek egy szakemberrel aztán ha jó kedve lesz beszélek vele. - mondtam a tervem. Közben az agyamban előre furakodtak a rossz gondolatok. Apának én vagyok az egy szem lánya, aki 19 évesen már terhes. 

-És szerinted, hogy reagál majd? - kiváncsiskodott tovább. 

-Remélem jól. - sóhajtottam. Csendben sétáltunk amikor rám tört a sírhatnék. Ez mostanában csak úgy jön. Túl fiatal vagyok ehhez. Nem állok készen, hogy felneveljek egy gyereket. És ha Louis nem is támogat? A karrierjére kell koncentrálni. Rengeteg ilyet hallottam, hogy a fiú lelépett a lány pedig a gyerekkel maradt mert nem vette el időben. - Kevin. - torpantam meg és könnyeim még jobban folyni kezdtek. Ő csak felém fordult és szorosan megölelt. 

-Shh semmi baj nem lesz!! - simogatta a fejem. 

-Félek. - szipogtam és fejemet a mellkasába fúrtam. - Nem vagyok erre felkészülve! - néztem rá. 

-Nyugi. Minden rendben lesz! - mosolygott bíztatóan és megfogta a kezem. - Van időpontod? - kérdezte amikor bekanyarodtunk a jó utcába. 

-Aha. 2-re. - motyogtam. Lassan odaértünk az épülethez és bementünk, egyenesen a recepcióshoz. Jó napot, Dr.Johnson-hoz jöttem. 2-re van időpontom. 

-Szia. - köszönt a csaj majd gépelni kezdett valamit. - Üljetek le, nemsokára bemehettek. - mutatott a székek felé. Csak bólintottam, Kevin pedig elhúzott onnan. Leültünk és vártunk. 

-Tudod.. - szólalt meg legjobb barátom mire és ránéztem. Először csak maga elé meredt majd rám nézett. - Bármi is történjék rám mindig számíthatsz!! Mert legjobb barátok voltunk, vagyunk és leszünk! Nem érdekel mi történik ez után! Ha szükséged van rám én ott leszek melletted! - mosolygott kedvesen. Megkönnyeztem szavait mert nagyon jól estek. Ilyet hallani egy fiú szájából, számomra nagy dolog. 

-Köszönöm! - öleltem meg hálásan. 

-Victoria Payne a doktor úr már várja a hármas szobában. - mosolygott kedvesen a csaj mire én bólintottam. Kevinnel felálltunk és elindultunk egy másik folyosóra. Egyre beljebb értünk az én szívem pedig majd' kiugrott. 

-Azt hiszem el fogok ájulni. - mondtam idegesen amikor megálltunk a szoba előtt. A gyomrom kavargott, elkapott a hányinger. 

-Kitartás! - szorította meg a kezem én pedig egy óriásit sóhajtva beléptem a szobába. 

~ Kevin szemszöge ~ 

Elengedtem Tori kezét, aki egy sóhaj kíséretében bement az orvoshoz. Idegesen kezdtem el járkálni a szűk folyosón és csak kattogott az agyam. Legjobb barátok vagyunk, ismerem Őt. Olyan fiatal még. Biztos vagyok benne, hogy fél ettől az egésztől. Meg akarom védeni, de ebben a helyzetben nem tudom mit tehetnék. Nem értem miért nem mondja el Louisnak. Akkor hazajönne és együtt megoldanák az egészet. Kétlem, hogy emiatt elhagyná, de ha mégis úgy lenne és mellette maradok mert legjobb barátok vagyunk. Gondolataimból a Green Day Kill The DJ zökkentett ki. Igen, szándékosan választottunk GD-es számokat. A kijelzőn Louis neve villogott. Mintha csak megérezte volna. 

-Szia. - szóltam bele és inkább leültem egy székre. 

-Helló. Tori miért nem veszi fel?? - kérdezte kíváncsian. 

-Nyugi csak dokinál van. - mondtam aztán leesett mit is mondtam. 

-Mi baja? - váltott át idegesre. Nem tudtam mit mondani. 

-Csak felfázott. - vágtam rá. 

-Ja, oké. - sóhajtott fel megkönnyebbülten. - Légyszi mondd neki, hogy kerestem. Szia. 

-Rendben. Szia. - sóhajtottam majd megszakítottuk a vonalat. A telefonom a zsebem mélyére süllyesztettem és az ajtóra meredtem. Szegény Louis nem tud semmiről. Apa lesz és nem tudja. Nem tudom, hogy fogja ezt megérteni. 

~ Tori szemszöge ~ 

-Felöltözhet. - mondta a doki és elment kezet mosni. Gyorsan magamra kaptam a ruhám és késze vártam. A orvos visszajött és leült egy kis székre. Mutatott egy másikra, hogy üljek le, de nem akartam. - Nos. Valóban terhes és a magzat jelenleg egészséges. - sóhajtott egy bíztató mosollyal. A szívem szaporán vert. Már nyugodtabb voltam mint amikor bejöttem. 

-Értem. - hunytam le a szemem pár másodpercre, hogy feldolgozzam a hallottakat. - És mi a helyzet az - itt elcsuklott a hangom. Más előtt olyan furcsa erről beszélni. 

-Az abortusszal? - kérdezett rá mire bólintottam. - Az első 12 hétben van rá lehetőség. Utána már nem.  Ebbe persze kell a szülők és az édesapa beleegyezése. - magyarázta. Ja, az apuka, aki nem tud semmiről. - Itt a névjegyem ha kellenék. - adott egy kemény papírt. 

-Köszönöm. Viszlát. - motyogtam és az ajtóba mentem. 

-Szia. - intett kedvesen a pasi én pedig kimentem. 

-Na? - állt fel a székről Kevin miután becsuktam az ajtót. 

-Egészséges. - mondtam halkan és a nyakába ugrottam. A karjaiba zárt és felemelt. Megpörgetett párszor majd letett. Boldogan mosolygott rám, de volt még valami. - Van lehetőség az abortuszra. - tettem hozzá. 

-És? Szeretnéd? - tolt el magától, hogy a szemembe nézzen, amibe már gyűltek a könnyek. 

-Nem tudom. - töröltem le az arcom. - Egyszer örülök neki, aztán rossz dolgok jutnak az eszembe és úgy érzem, hogy nem tudom megcsinálni. - sírtam el neki. 

-Gyere sétáljunk egyet. - karolt át a vállamon és kihúzott az épületből. 

-Menjünk a parkba. - javasoltam. Szeretek ott lenni. Néha felvidít. 

-De előbb egy vatta cukor. - alkudozott mosolyogva. 

-Oké. - biccentettem és megkerestük a hapsit a kocsijával. - Hali. Egy zöld almásat kérek. - álltam meg a nem túl öreg pasi előtt.
-Én egy citromosat. - mondta Kevin, a vatta cukros pedig gyártani kezdte az édességeket. Miután kész lett, kifizettük és elindultunk. - Amúgy hívott Louis. - mondta Kevin kicsit mellékesen. Hirtelen annyi minden kavargott a fejembe. Hogy beszéljek vele, hogy ne kotyogjam ki? Vagy jobb lenne elmondani? És ha ezek után haza se akar jönni? Kevin kezébe nyomtam a vatta cukromat és előhalásztam a telefonom. 3 nem fogadott hívás Louis-tól.
-Szia. - szóltam bele kicsit idegesen.
-Szia. - köszönt ő is. - Miért nem mondtad, hogy felfáztál?
-Felfáztam? - kérdeztem vissza értetlenül és Kevinre néztem. Valahogy éreztem, hogy benne van a keze. Persze ő vadul bólogatott. - Ja, nem fontos már jobban vagyok. - legyintettem. Beszélgettünk még egy kicsit, de láttam, hogy Kevin nyalogatja a vatta cukrom ezért elköszöntem Louistól.

- Lopós! - vettem ki a kezéből mire ő még egy utolsót harapott belőle. Már alig maradt szóval elosztottuk egymás közt aztán a pálcikákkal böködtük egymást.

~ 2 óra múlva ~ 

-Akkor holnap reggel jövök. - adott 2 puszit Kevin. 

-Oké. Szia. - köszöntem el tőle. Bementem a kapun majd néztem ahogy elindul haza. Amikor kiért az utcából megfordultam és bementem. Lerúgtam a szandim és eldöntöttem, most vagy soha, el kell mondanom apának mi a szitu. Mivel a konyhából jó illatok szálltak, gondolom főzött, szóval jó kedve van. Lassan betotyogtam a konyhába. A gázon főtt a kaja, apa pedig az étkező asztalnál ült és újságot olvasott. - Szia. - köszöntem neki mire lejjebb engedte a papírokat. 

-Szia. - mosolygott mire én leültem vele szembe. 

-El kell mondanom valamit. - sóhajtottam és elkezdtem tördelni az ujjaimat. 

-Hallgatlak. - mondta és letette a papírokat. A szívem majdnem kiugrott, a gyomrom felfordult és hirtelen melegem lett. Nem mertem megszólalni, de végül rávettem magam. 

-Terhes vagyok. - jelentettem ki pár perc csend után. 

75.fejezet ~ Bonyodalmak

Halihó. Ez a rész szerintem egész jó lett, ahhoz képes milyen kedvem van szóval.. Kaphatnék pár komit? 2-nél többet? Jó olvasást! 

Z E N E

Akkora hülye vagyok. Egy rakás szerencsétlenség. Csak sírtam. Nem tudtam mit csináljak, olyan tehetetlennek éreztem magam. Beleestem abba a hibába, amibe sok tini. Fogalmam sincs, hogy jövök ki belőle. Apa, Louis a srácok... Úr isten. Az edző terem WC-jében ültem az ülőkén, arcomat a tenyerembe temettem, sírtam az agyam pedig menekülés után kutatott. 

-Tori bent vagy? - hallottam Kevin hangját mire összerezzentem. - Páran azt mondták láttak beszaladni. 

-I..igen, itt vagyok. - dadogtam és azonnal törölgetni kezdtem az arcom. 

-Baj van? - kérdezte aggódva. Nem hazudhatok neki, mindent elmondunk egymásnak és amúgy is bízik bennem. 

-Nem. Nincs semmi. - füllentettem. Majd később beavatom. 

-Akkor gyere ki. - javasolta. 

-Oké. - sóhajtottam. Levettem a terhességi tesztet a kis polcról és egy zsepibe tekerve a kukába dobtam. Megmostam az arcom és próbáltam felvenni egy mosolyt Az ajtó előtt mély levegőt vettem és lenyomva a rozoga kilincset kiléptem a mosdóból. Csak ekkor néztem körbe a nagy épületben. Mindenhol nagydarab fiúk és gépek. Egész tisztának tűnt csak egy kicsit volt büdös. Kevin előttem állt egy kék térd gatyában, ami a csípőjén lógott. Kezében kesztyű, haja a homlokára ért, teste megizzadt. 

-Minden oké? - kérdezte kíváncsian. 

-Persze. - erőltettem vigyort, sőt inkább vicsort a képemre. Még mindig úgy vagyok, hogy majd otthon megbeszéljünk. 

-Az igazat ha kérhetem. - fürkészte az arcom és összefonta a karjait maga előtt. 

-Majd otthon elmondom. - sóhajtottam mire ő bólintott és arrébb húzott, az egyik gép felé. Ledobta a kesztyűit és egy padra feküdt. 

-Akkor? Megnézel? - kérdezte mosolyogva. 

-5 perce mást se csinálok. - nevettem el magam. Összedörzsölte a kezeit és felemelte a súlyokat. Egy darabig mosolyogva néztem, aztán gondolataim másra terelődtek. Valakire, aki most bennem növekszik. Akinek Én adtam életet és én vagyok az anyukája. Pár perce egy utolsó lotyónak tartottam magam, de most valamiért jobb. a hasamra tettem a kezem. - Anya vagyok. - motyogtam halkan egy mosoly kíséretében. 

-Szóltál? - ült fel Kevin kimerülten mire megráztam a fejem. 

-Ja, nem. - dörzsöltem meg a szemeim mintha csak amiatt könnyeznék. - Figyu. Tényleg jó csinálod és ész bontóan nézel ki egy szál gatyába, de..

-De éhes vagy. - fejezte be helyettem nevetve. 

-Honnan tudtad? - kérdeztem. 

-1, Ismerlek már annyira. 2, te mindig éhes vagy és 3, épp a hasadat fogod. - magyarázta mire én elkaptam onnan a kezem. 

-A mekibe leszek. Kívánom az almás pitét. - álltam fel vigyorogva. 

-Fél óra és ott leszek én is. - egyeztetett. 

-Jó jó. Szia. - intettem neki majd kimentem az épületből. Útközben a kezem végig a hasamon volt, de túl feltűnőnek tartottam szóval próbáltam levenni. Hirtelen eszembe jutott Louis és a mobilomért nyúltam. Közben meggondoltam magam. Ez nem telefon téma. Inkább eltettem és tovább sétáltam. De mi van ha fel se készült? Ha váratlanul éri és nem megy bele? Ha nem szeretne gyereket? Nem akarom, hogy emiatt elhagyjon. Annyi gondja van. A nyaraláson azt mondta még ráérünk. Jól van, előbb érjenek haza. Mire megnyugtattam magam már oda is értem a gyors étterembe. Belöktem a szárnyas ajtót és kerestem magamnak egy rövid sort, ahonnan hamar rendelhetek. Megkaptam  a kaját egy tálcán és üres asztalt kerestem. Szerencsémre egyse volt így maradt a pult. Felültem a bár székre és kibontottam a pitém majd ráérősen enni kezdtem. 

~ 15 perc múlva ~ 

Benyomtam a 2 pitét, már csak a poharamból szürcsöltem ki a fantát. Közben a falon logó plazma TV-t néztem, amiből zene szólt és szerencsémre a srácok is voltak. Pár lány felismert, kértek közös képet és autó grammot aminek nagyon örültem. Az utolsó kortyot szívtam ki a poharamból amikor 2 kezet éreztem a derekamon ami megfordított székkel együtt. 

-Azt mondtad fél óra. - mosolyogtam rá. 

-Nem akartalak egyedül hagyni. - mondta Kevin aranyosan. 

-Jól van. Most ülj le, mondani akarok valamit. - komolyodtam el és a mellettem lévő székre mutattam. 

-Na mondd. - fészkelte be magát és kíváncsian közelebb hajolt. 

-Ööö az a helyzet, hogy.. - itt elhallgattam és körbenéztem az étterembe. Senki nem nézett minket. A pólójánál fogva közelebb húztam. - Hogy terhes vagyok. - mondtam ki halkan mire lassan eltávolodott tőlem és döbbenten nézett rám. 

-Ugye nem tőlem? - pattant le székről idegesen. Tudtam, hogy csak hülyül. 

-Dehogyis, te idióta! - nevettem el magam mire ő visszaült a székre. 

-Hát akkor gratulálok. - vakarta meg a tarkóját. Gondolom őt is váratlanul érte. 

-Kisit félek. - hajtottam le a fejem. A lelkesedésem alább hagyott. Néha tetszik ez az egész, aztán elfog valami szar érzés és sírnom kell. 

-Mégis mitől? - fürkészte az arcom. 

-Louis. - motyogtam és egy könnycsepp gördült le az arcomról. - Mindenki ribancnak fog tartani, hogy 19 évesen teherbe estem Louis-tól. A sajtó ezen fog rágódni és azt fogják hinni, hogy így akarom magamhoz láncolni. Még a kezemet se kérte meg. A szüleinek se mutatott be. Össze se költöztünk. Annyira érzem, hogy ez lesz. - sutyorogtam neki és elsírtam magam. Nem tudtam magamban tartani. 

-Menjünk haza jó? - nézett körbe Kevin mert páran már bámultak minket. Nem is csoda. Mindenki ismer, a számukra idegen fiúval vagyok Louis helyett és még sírok is. Kevin lesegített a magas székről és együtt indultunk ki az étteremből. Az ajtónál azonban egy rakás paparazzo volt. Fényképezők és füzetek voltak náluk. Sokan voltak és azon voltak, hogy bejöjjenek. Az üveg ajtón keszetül is fotóztak minket. Kevin sóhajtott majd átkarolt. Muszáj volt kimennünk. Tenyerembe temettem az arcom, hogy ne lássák kisírt szemeim. Kevin egyik kezével átkarolt míg másikkal utat tört. 

-Victoria. Victoria kérem nézzen ide! - szólt az egyik pasi mire én ellenkező irányba fordítottam a fejem, ahonnan egyből lekapott egy másik. 

-Mi van közte és a fiatalember között? - tolta a képembe valamit, de nem válaszoltam. 

-Touis-nak vége? - kérdezte egy másik. Szóval már közös nevünk is van. Erre viszont muszáj volt válaszolnom. 

-Nem. Nincs vége. - mondtam a pasinak. 

-Akkor ki ő? - mutatott egy köpcös Kevinre. 

-Hagyjanak minket békén! - kiabált Kevin mire azonnal elálltak előlünk, de még így is fényképeztek. Fogtunk egy taxit amivel azonnal hazamentünk. A kocsiba próbáltam lenyugodni, ami valamennyire sikerült. Otthon apa meccset nézett és Kevin is csatlakozott hozzá, mert megkértem, hogy hagyjon egyedül. Hassal az ágyamon feküdtem és egy fotót szorongattam rólunk.

Ha kiderül mit tettem talán soha nem élhetek normális életet. Olyan hülye és figyelmetlen voltam. Gondolataimból a Basket Case rázott ki.

-Szia Zayn. - vettem fel a telefont. 

-Szia. Beszéltél már Mandy-vel? Nekem még nem írt. - mondta szomorúan. 

-Igen. Azt mondta minden oké csak nincs annyi ideje. - hazudtam. Ezt kettejüknek kell lerendezni. 

-Oké. - sóhajtott. - És veled minden rendben? 

-Persze. - füllentettem megint. 

-Biztos? - kérdezte bizonytalanul. 

-Biztos. - erőltettem mosolyt az arcomra mintha látná. Sajnos semmi nem volt biztos. 

74.fejezet ~ Felpörögnek a dolgok

Halihó! Most kicsit ugrok az időbe, de csak azért mert nem akarlak untatni titeket :) Sajnálom kicsit rövid lett. Remélem azért tetszeni fog, ha igen komizzatooook!!! Jó olvasást! 

~ 3 hét múlva ~ 

Reggel arra keltem, hogy majdnem lehánytam Kevint. Kipattantam az ágyból és rohantam a WC-be. Miután rendesen kimostam a szám lementem a konyhába mert tudtam, hogy most már nem tudnék visszaaludni. Ittam egy bögre tejet majd a nappaliba elfeküdtem a kanapén és a plafonra meredtem. Az elmúlt 3 hétben rengeteget beszéltem a srácokkal, akik koncertről interjúra járnak és fordítva. Mandy csak 1 SMS-t küldött, hogy ne aggódjak érte és kér egy kis időt. Lexi valószínű pár nap múlva hazajön, apa a filmmel kapcsolatos dolgokat szervezi, Kevin pedig velem tengeti a napjait. És mi van velem? Semmi. Szó szerint. Semmihez nincs kedvem, nem nevetek, Kevin pedig azon van, hogy jól érezzem magam. Ráadásul mostanában folyton hányingerem van. Remélem nem lettem beteg. Erre a gondolatra a hasamra tettem a kezem. 

-Megint hánytál? - sétált be Kevin álmosan. Felültem a kanapén mire ő leült és megölelt. 

-Igen. - sóhajtottam. - El kéne mennem egy dokihoz. - jutott eszembe. 

-Ja, ez jó ötlet. - helyeselt. 

-Menjünk enni. - álltam fel. 

-Még csak 7 óra. - nyöszörgött Kevin, ezzel utalva rá, hogy nem éhes. Megborzoltam a haját majd egyedül mentem a konyhába. Összedobtam két szendvicset, töltöttem magamnak narancs levet majd visszamentem a nappaliba és leültem Kevin mellé. - Malac. - röhögött amikor meglátta a tálcám. 

-Még növésben vagyok. Miért baj az ha eszem? - kérdeztem felháborodva. 

-Mert elhízol. - nyomkodta meg a hasam. - Mérjünk meg! - javasolta. 

-Oké, de utána téged is. - alkudoztam mire ő felpattant és berohant a fürdőbe. Kihozta a mérleget és letette a kanapé mellé. Felálltam és a digitális mérlegre léptem. 

-59. - mondta Kevin mögülem. - Pár napja még csak 57 voltál. - gúnyolódott. 

-Na és te? - szálltam le a mérlegről ő pedig ráállt. 

-78. - mondtam elismerően. Tudom, hogy sportol így érthető. - Dagadt vagy! - kiáltottam rá. 

-Hé, aki kosarazik és gyúrni jár az nem lehet nád szál! - háborodott fel. 

-Tényleg. - emeltem fel a mutatóujjam. - Veled mehetek az edzésre? - ugrándoztam. 

-Azt csinálom mint a srácok. - mondta. 

-Őket se láttam még, csak Louist. Naaa légysziii. - vigyorogtam. 

-Oké, de előbb fürdünk egyet. - szűkítette össze a szemeit mire én az emeletre rohantam. A szekrényemből elővettem a zöld bikinim és gyorsan belebújtam. Összefogtam a hajam és leszaladtam az földszintre. Kevint nem találta szóval kimentem a hátsó udvarra. Meglepetésemre elég jól szórakozott, amíg nem jöttem. A slagot 2 lába közé tette és úgy szaladgált. 

-Perverz disznó! - kiabáltam rá amikor egy mögé értem és egy ártatlan billentéssel a vízbe löktem. Ő elmerült pár perc múlva pedig feljött. 

-Ezt még visszakapod! - mászott ki a medencéből. Én csak lányosan felsikítottam és futni kezdtem előle. Mivel én olyan szerencsétlen vagyok simán belefutottam a kipacsált vízbe így dobtam egy hasast a kirakott csempére. 

-Bassza meg! - fogtam a térdem amiről lejött a bőr. Fájdalmamban összeszorítottam a szemeim és megharaptam a szám. 

-Szerencsétlen. - röhögött Kevin és esküvői pózba felkapva, bevitt a nappaliba. 

~ 1 óra múlva ~ 

Miután elláttuk a térdem és Kevin is összepakolta a cuccát, elindultunk az edző terembe. Az utat sétálva tettük meg a jó idő miatt és közben mindenféléről beszélgettünk. Hirtelen fekete foltokat láttam, azt hittem elájulok és gyorsan Kevin karjába kapaszkodtam. A lábaim remegtek, szinte nem is éreztem őket. A szívem vadul vert, reméltem, hogy nem az van amire gondolok. 

-Baj van? - állt meg előttem Kevin és szorosan megfogta a kezem. 

-El kell mennem. Az edző teremben találkozunk. - szedtem le magamról a kezeit. Ő csak aggódva fürkészte az arcom aztán megszólalt. 

-Elkísérjelek? - kérdezte. 

-Nem kell köszi. - öleltem meg majd gyors léptekkel elindultam a legközelebbi gyógyszer tár felé. Nagyon féltem. Csak reméltem, hogy beteg vagyok és semmi több. Pár utcát kellett csak mennem és már oda is értem. Vettem egy terhességi tesztet és siettem az edző terembe. Muszáj biztosra mennem. Ha csak beteg vagyok legalább megnyugodhatok. 

73.fejezet ~ Túl sok egyszerre...

Sziasztok! Szomorúan veszem észre, hogy csökken a komik száma. De amíg 20-an követtek Bloglovin-on, ettől eltekintek. Jó olvasást! 

-Tori, az Isten szerelmére vedd már fel!! - szólt rám Kevin most már kicsit mérgesen. A telefonom reggel óta csörögött, de nem akartam felvenni. Kíváncsi voltam Lou tegnap miért nem erősítette meg az együttlétünket, de nem akartam vele beszélni. 

-Majd később. - vettem a kezembe a mobilom. Néztem a kilejzöt, amin Lou neve és képe villogott. Kinyomtam a hívást majd a kanapé másik végébe dobtam a telom. A tévére meredtem, amibe egy unalmas sorozat ment. Bambulásomból a ma már sokszor hallott Basket Case rázott ki. Érte nyúltam, de Kevin megelőzött. Felvette majd kihangosította. 

-Miért nyomtál ki?? - kérdezte Louis idegesen. 

-Szia. Kevin vagyok. - szólt bele és leült mellém. 

-Mi van Torival? - kérdezte Lou. 

-Nem akar veled beszélni. - magyarázta Kevin mire én összefontam magam előtt a karom és figyeltem. 

-Mi? Ez hülyeség! Add neki a telefont! - sóhajtott Lou mire Kevin az arcomba nyomta a készüléket. 

-Hall téged. - mondta és közelebb ült. 

-Tori nem tudom mi bajod, de ezt telon nem lehet megbeszélni. Gyere skype-ra, úgyis látni szeretnélek. - éreztem, hogy a végén mosolyog. Gondolkodás nélkül felpattantam és a szobámba rohantam. Közben pityeregni kezdtem. Nem tudom miért, csak kikívánkozott belőlem. Kicsit haragudtam rá, de látni szerettem volna. A laptopommal ugrottam az ágyra és villámgyorsan beléptem skype-ra. Amint megláttam Louis hívását, hevesebben vert a szívem végül elfogadtam. - Szia. - húzta széles mosolyra a száját. 

-Hali. - motyog. Haja borzos volt, hasalt a gép előtt, gyönyörű kék szemeivel engem fürkészett. 

-Elmondod mi a baj? - hajolt közelebb mire sóhajtottam egyet. 

-Tegnap a rádióban nem erősítetted meg, hogy együtt vagyunk. Szégyellsz? - kérdeztem félve. 

-Dehogyis!! - mondta felháborodva. - Erről szó sincs. Csak nem beszéltük át a dolgot. Mindig próbáltam úgy mászkálni Los Angeles-be, hogy ne üldözzenek a paparazzók. Azt akartam, hogy nyugiba legyél amíg nem vagyunk együtt. - magyarázta nekem pedig óriási kő esett le a szívemről. 

-Akkora hülye vagyok. - temettem el vörösödő arcom. 

-Ne mondj ilyet!! - mosolygott Louis.

-Máris megy a skype szex?? - hallottam a háttérből Harry hangját. 

-Jaj...ne...most...Harry.. - nyögdécselt Louis belőlem pedig kitört a röhögés. Annyira nevettem, hogy legurultam az ágyról. Nem koppantam nagyot csak tovább röhögtem. 

-Egyedül Louis?! - kérdezte Harry mire felmásztam az ágyra. 

-Itt vagyok. - hasaltam el megint. 

-Ó, így már más. - vigyorgott a fürtös. - Gondoltam, hogy megfogadjátok a tanácsom. 

-Hát persze. Mindenképpen. - bólogattam. 

-Szia Toriiiiiii!!! - visították a többiek és Louisra feküdtek. 

-Sziasztok. - integettem nekik. - Nagyon hiányoztok!!

-Te is nekünk!! - mosolygott Liam. 

-Ugye eszel rendesen? - hallottam Niall hangját, de őt már nem láttam. Pár perc múlva ő is ott termett. 

-Most, hogy mondod rohadt éhes vagyok. - gondoltam bele. 

-Menjél te malac! - röhögött Louis. 

-Úgyis fotózásunk lesz. - mondta Liam. 

-Legyetek szexik. - tanácsoltam mosolyogva. 

-Hé! Mi mikor nem vagyunk azok? - kérdezte Harry és lepacsiztak a többiekkel. 

-Srácok! Én még beszélnék Torival. Kimennétek? - kérdezte Zayn. A fiúk bólintottak majd kicsoszogtak. Kettesbe maradtam Zaynnel és kíváncsian közelebb hajoltam. 

-Hallgatlak. - néztem rá mosolyogva. 

-Mit tudsz Mandy-ről? - kérdezte én pedig értetlenül eldöntöttem a fejem. - Hívott? Írt? - kérdezte félve. A barát nőm 5 napja ment el, azóta nem jelentkezett. Amit igazából nem furcsálltam. 

-Nem. A suli miatt nel lehet sok szabadideje. - magyaráztam. - Miért? 

-Mert nekem egyáltalán nem írt! Még fel se hívott! Hiányzik! Érted? Tudom, hogy sokszor járt haza és nem láttuk egymást minden nap, de akkor mindig hívott. - mondta szomorúan. 

-Zayn. - sóhajtottam. - Beszéljek vele? - eresztettem egy halvány mosolyt. 

-Köszönöm! - hunyta le a szemét pár másodpercre. 

-Szívesen. Na menj a fotózásra! - integettem neki. 

-Még egyszer köszi. Szia. - kacsintott a kamerába majd kilépett skype-ról. Írtam Mandynek, hogy ha tud hívjon fel majd a nappaliban mentem Kevinhez, aki tévét nézett és szendvicset evett. Nem szóltam semmit csak kivettem a kaját a kezéből és leültem mellé. 

-Hé az előbb ettél reggelit! - röhögött. 

-Bocsi, nagyon éhes vagyok. - haraptam a szenyába. 

-Beles. - csapott a hasamra finoman. 

-Nézünk meséket? - csillant fel a szemem. 

-Disney? - nézett rám fájdalmas fejjel. 

-Ühüm. - mondtam és haraptam mégegyet. 

-Olyan vagy mint Liam. - rázta meg a fejét majd a dvd-ért nyúlt. - Star Wars? - kérdezte reménykedve. 

-Ariel. - vágtam boci szemeket mire ő bólintott. Betette a mesét, hozott popcornt majd lehuppant mellém. 

~ másfél óra múlva ~ 

A mesét végig dúdoltam míg Kevin az első 10 percben elaludt. Viszont amikor vége lett felébredt. Ültünk egymás mellett és a fekete képernyőre meredtünk. Furcsa volt ez a csend, gondoltam megtöröm. Jobb kezemmel megmarkoltam az egyik párnát és Kevin arcára csaptam vele majd ismét a tévére néztem, mintha nem csináltam volna semmit. 

-Ha harc hát legyen harc!! - mondta komolyan és hozzám vágott egy másik párnát. Erre sikítottam egyet és feltérdelve a kanapéra püfölni kezdtem. Persze amikor ki egyenesedett sokkal magasabb volt mint én. Meglökött a vállamnál így hátra estem. Kihasználta az alkalmat és rám ülve csikizni kezdett. 

-Ne! Kérlek ne!! - kiabáltam alóla és hadonászni kezdtem, de ő egy profi mozdulattal lefogta a kezeim és lehajolt hozzám. Elhallgattam és csoki barna szemeibe néztem. 

-Lefeküdnél velem? - kérdezte halkan mire kidülledtek a szemeim. Megbeszéltük, hogy csak barátok vagyunk. Soha nem éreztem iránta többet, de attól mindig is féltem, hogy ő igen. Éreztem, hogy elvörösödöm és próbáltam más fele nézni. Talán nem is zavaromba vörösödtem el, hanem inkább mérges voltam. Lelöktem magamról Kevint és felpattantam. A konyhába indultam, de ő megragadta a karom és visszafordított. - Várj már! - próbált lehúzni, de nem hagytam. 

-Kevin megbeszéltünk, hogy.. - nem hagyta, hogy befejezzem. Lerántott a kanapéra és már azt hittem megcsókol, de csak a kezével fogta be a szám. 

-Nem akartam rád nyomulni, nem akartalak megcsókolni és nem akarlak ágyba vinni. Csak kiváncsi voltam, hogy reagálsz! Semmi több. - mondta lassan és komolyan. Átgondolva a dolgot, lehet, hogy én értettem félre. Bólintottam mire elvette a szám elől a kezét. 

-Éretem, de ne mondj ilyet többet! - kértem. 

-Oké. - eresztett egy mosolyt és széttárta a karját mire én hozzábújtam. 

-Barátok? - emeltem fel a fejét a mellkasáról. 

-Örökre. - nyomott puszit a homlokomra. Visszaemlékeztem az első pillanatra amikor megláttam. Olyan közvetlen volt. Olyan gyorsan engedtük magunkhoz közel a másikat, de nem csalódtunk. Hamar megkedveltük egymást, bíztunk a másikba. Mandy már nem a legjobb barátnőm, csak barát. Szomorú erre így gondolni. 4 évig voltunk lb-k, de ennek hamar vége szakadt. Lehet nem is voltunk soha olyan jóba mert hamar túl tettük magunkat rajta. Az idilli pillanatot a Basket Case törte meg. - Mandy az. - motyogta Kevin. 

-Honnan tudod? - kérdeztem amikor megfogtam a mobilom és a képernyőről Mandy vigyorgott rám. 

-Megérzés. - rántott vállat. Felálltam és besétáltam a konyhába. A pultra ültem majd fogadtam Mandy hívását.

-Szia. Írtad, hogy beszélni akarsz velem. Baj van? - tért a lényegre helyettem is. 

-Szia. Nincs semmi csak azt akartam kérdezni, hogy veled mi a helyzet. - puhatolóztam. 

-Minden rendben. - mondta egyszerűen, mégse tűnt őszintének. 

-Mandy. - sóhajtottam. - Miért nem tartod a kapcsolatot Zaynnel? - kérdeztem. 

-Hát..izé.. - dadogott zavartan. Éreztem, hogy kényes témát érintettem, pedig ő mindig határozott. 

-Baj van? - kezdtem a faggatózást. 

-Jaj Tori. - kezdett hülye hangon beszélni, amit általában akkor használ ha valami nincs rendben. - Óriási hülyeséget csináltam!! 

-Mondd!! - szóltam rá. Lehet nem a legkedvesebb hangomon, de muszáj volt tudnom. Miközben arra vártam, hogy megszólaljon töltöttem magamnak egy pohár szörpöt és beleittam. 

-Együtt voltam egy fiúval! - hadarta mire kiköptem a szörpöt. Köhögve letettem a poharat és a telefont majd megcsapkodtam a mellkasom. A fuldoklásomra Kevin is bejött és megütögette a hátam. 

-Mi történt? - kérdezte és eltűrte a hajamat az arcomból. 

-Csak.. - néztem rá idétlenül mire ő felhúzta egyik szemöldökét (képzeljétek milyen szexi ^^). A telefonomhoz nyúltam majd sóhajtottam. - Semmi. - Mandy kinyomott. Hogy fogja ezt Zayn megtudni? Szegény. Beszélnem kell Mandyvel, de ha kinyomott akkor időre van szüksége. Egész nap ezen agyaltam. Sajnáltam mindkettőt. Este apa is hazajött, együtt megkajáltunk majd eltettük magunkat holnapra.