94.fejezet ~ Vörös szoba

Halihó. Meghoztam az utolsó előtti részt és remélem tetszeni fog. Köszönöm a plusz egy feliratkozót, akitől kaptam egy kedves kommentet is. Jó olvasást. 

~ Tori szemszöge ~

- Hé várjatok meg! – hallottam egy ismerős hangot mire azonnal megfordultam. Szemeim megteltek könnyel amikor megláttam Kevint. Gyors léptekkel haladt a gép felé és jobb kezével egy nagyobb bőröndöt húzott maga után. Kettesével kapkodtam a lépcsőfokokat és hamar a földre értem. Gyorsan szaladtam felé miközben próbáltam nem megfulladni. Amint odaértem hozzá ő elengedte a táskáját és szorosan megölelt.

 A mellkasom zavarodottan emelkedett és alig kaptam levegőt. Nem jó párosítás a sírás és a futás. Kevin hosszú karait körém fonta és arcát a nyakamba temette miközben kicsit felemelt magához így lábaim nem érték a földet.

- Miért csak most jöttél? – toltam el magamtól így ő letett a földre. Kitűrtem egy tincset az arcból majd a szemébe néztem.

- Legjobb barátok vagyunk. – mondta halkan. – Tudom, hogy nekem nincs biztos pontom Londonban, de nem akartalak egyedül hagyni. Tudom, hogy ott lesznek neked a fiúk, de nem volt szívem elengedni téged.

- De van biztos pontod. Én. Tudod, hogy mindig számíthatsz rám. – mosolyogtam mire meghatódva nyomott egy puszit a homlokomra. – Nem válaszoltál a kérdésemre. Miért csak most jöttél? Napokig ideges voltam. Bizonytalanságban hagytál. – mondtam kicsit felháborodva.

- Csak mérlegeltem a helyzetemet. – rántott vállat.

- Örülök, hogy így döntöttél. Gyere. – fogtam meg a kezét ő pedig a táskáját majd elindultunk vissza a géphez. Ha már a földön voltam még egyszer elbúcsúztam apától és felsétáltam Kevinnel a lépcsőn.

- Hello haver, hát te? – nézett rá Zayn mosolyogva mire Kevin magához ölelt.

- Csak nem akartam elengedni. – mosolygott rám.

- Oké, de azért ne nyúld le tőlem. – lépett a másik oldalamra Louis és megcsókolt.

- Oké minden happy, de elég a nyáladzásból. Húzzunk üvegezni. – csapta össze a tenyereit Harry és elszaladt az ülések között.

- De csak egy csaj van. Az is Louis-é! – kiabált utána Zayn.

- Basszus tényleg. – sétált vissza Harry. – Oké megnézem a pilótát és a személyzetet. – röhögött fel és megint elszaladt. Nevetve megcsóváltam a fejem és leültem az egyik székbe. Míg ők elfoglaltságot kerestek a gép elindult. Kinéztem az ablakon és tekintetemmel apát kerestem. Hamar megtaláltam mert vaduk integetett nekem. Nem akartam itt hagyni, de nem tudok végig vele lenni. Visszaintetem neki majd láttam, hogy elmegy mert a gép lassan felszállt. Épp letöröltem a könnyeim amikor Louis foglalt helyet mellettem.

- Azt akarom, hogy neked a legjobb legyen. Mindent meg fogok tenni azért, hogy boldog legyél Londonban. Ígérem. – fogta meg a kezem mire bólintottam. Még mindig furcsa, hogy kibékültünk, de nem bánom, sőt örülök neki. Ha ennyi mindenen túlmentünk egy új élet se jelenthet akadályt.

- A srácokkal együtt laktok? – kérdeztem kíváncsian. Ez eddig nem érdekelt mert sokáig Los Angeles-ben voltak és akkor még nem tudtam, hogy egyszer velük fogok menni.

- Mindegyikünknek van saját háza és van egy közös is. Mindegyiket meg szeretném mutatni neked és gondolom a fiúk is így szeretnék. Ha velem bármi lenne az ő házuk neked mindig a második otthonod lehet Londonban. – mosolygott majd közelebb hajolt hozzám. – Fogalmad sincs most mennyire boldog vagyok. – suttogta és jobb kezét felvezette az oldalamon egészen a nyakamig. Megsimogatta azt majd egymáshoz érintette ajkaink. Lassan és érzelmesen csókolt meg mintha ez az utolsó lenne. Nem váltunk el egymástól miközben Louis felhajtotta a köztünk lévő kartámlát és beljebb tolt az ablak felé. Amikor hátam a gép oldalának ütközött Louis bal kezével az oldalamat simogatta, jobb kezével a fejem mellett támaszkodott. Lábaim közé mászott így közelebb került hozzám. Ajkaink csak néha váltak el levegő hiány miatt. Minden percét élveztem mert olyan volt mint régen. Lou úgy csókolt mint még soha és éreztem rajta, hogy hiányzott neki ez az egész. A hajába túrtam és kicsit meghúztam azt mert tudtam, hogy szereti. A reakciója csak egy nyögés volt a számban. Nem akartam túlzásba vinni ezért inkább csak simogattam a fejét.

- Miért jó gépen dugni? – bukkant fel Liam feje az előttünk lévő ülések közül. Louis-val azonnal elengedtük egymást és zavartan mosolyogtunk össze.

- Eddig nem volt rá példa szóval nem tudok válaszolni a cuki kérdésedre. – mondta Louis és az ajkába harapva rám nézett. Lesütöttem a szemem és tudtam, hogy kezd kanos lenni.

- Aha. És amikor nyaralásról jöttünk haza mit csináltatok az üléseken?! – nevetett fel olyan „most lebuktatok” stílusban a kedves bátyám.

- Ültünk?! – kérdeztem vissza elfojtva a kitörni készülő nevetésem.

- Engem nem zavar csak halkan. – kacsintott Liam. – Ja és vigyázzatok az üléshuzatra. Tudjátok nem olcsó mulatság egy magángép. – vigyorgott majd elsétált. Louis-val összenézünk majd elnevettük magunkat.

- Ha már itt tartunk – kezdte Louis, de nem nézett a szemembe csak az ujjaimat piszkálta. – Engem nem zavar, hogy gépen vagyunk. Kényelmesnek tűnik. – rugózott az ülésen mire felnevettem. Tudtam, hogy csak viccel így nem is tudtam komolyan venni. – Elmegyek eszek. Jössz vagy hozzak valamit? – kérdezte miközben felállt.

- Nem kell, köszi. – mosolyogtam rá mire ő elsétált. Amikor kinéztem az ablakon a gyönyörű felhőket láttam és éreztem, hogy miután leszálltam a gépről majdnem minden meg fog változni.

- Szia. – köszönt a szőkeség és leült mellém. Mosolyogva figyeltem a mozdulatait talán ezért nem nézett a szemembe. Oldalra fordultam, hogy szemben legyek vele mire ő is így tett.

- Szia. – eresztettem felé egy biztató mosolyt.

- Nagyon örülök, hogy velünk jössz. – mondta Niall és megfogta a kezem. Csendben hallgattam mert tudtam, hogy mást is mondani akar majd. – Tudod, hogy rám mindig számíthatsz majd. – motyogta miközben gyönyörű kék szemeibe néztem. - Olyan mintha a húgom lennél. Kicsit máshogy mint a többieknek, de az vagy. – ahogy ezt kimondta sejtettem, hogy arra gondol amikor lefeküdtünk. – Csak azt kérem, hogy felejtsük el ami kettőnk között történt. Akárhányszor visszaemlékszem teljesen elgyengülök. Te is tudod miért. Ne háborgassuk ezt. Kérlek tegyünk úgy mintha nem történt volna meg. – hadarta el halkan.

- Nem akarok úgy tenni mintha nem történt volna meg. – köszörültem meg a torkom és a téma miatt csak hevesebben vert a szívem.

- Miért nem? – kérdezte Niall az arcomat fürkészve.

- Mert szinte mindent neked köszönhetek. Tudom, hogy felforgattam az életed az együtt töltött pillanatokkal, de nem akarok úgy tekinteni az egészre mintha nem történt volna meg. Együtt vészeltük át és te segítettél nekem. Ezt nem lehet elfelejteni és tudom, hogy te se akarod. Csak azért mondod, hogy azt higgyem neked nem jelentett annyit mint nekem. Pedig igen és ezt ne akard titkolni. – eresztettem felé egy halvány mosolyt mert Niall érzéseibe már rég be lettem avatva így hiába próbál mást mondani.

- Értem és igazad van. – sütötte le szemeit.

- Kellenek a közös élmények, hogy legyen mire visszaemlékezni. – nevettem fel halkan.

- Hát mi érdekes dolgokra emlékezhetünk vissza. – nevetett ő is.

- Az biztos. – bólintottam majd megöleltem őt. Nyomott egy puszit a fejemre majd felállt az ülésről.

- Megyek bekapcsolom a fifat. – intetett egyet majd elsétált. Nagyon sóhajtva dőltem vissza és magam elé meredve kezdtem gondolkozni.

~ este 8 óra ~

Egy kisbuszban ültünk a srácokkal, amit ők hívtak a reptérre, hogy vigyen minket a közös házba. Nagyon izgultam és kíváncsi voltam ahogy Kevin is. Mi ketten csak mocorogtunk a helyünkön míg a többiek rajtunk nevettek.

-         Izgulok! – jelentettem ki századjára.

- Ez még mindig csak egy ház. – nevetett Harry és játékosan meglökte a vállam.

 - De ez a ti házatok. Meg amúgy is. Belegondoltatok már, hogy milyen szerencsés vagyok? Hogy mennyi lány lenne a helyemben? – kérdezgettem őket.

- Már attól szerencsés vagy, hogy Louis barátnője lehetsz. Az, hogy velünk fogsz lakni az már normális. – kacsintott rám Zayn.

- Ja és eddig is velünk laktál csak a ti házatokban. Szóval ez már nem lesz új a rajongók számára. – tette, hogy Niall is.

- Lehet ez kicsit korai lesz, de holnap jön Dani és Perrie szóval Zayn-nel szeretnénk ha megismernéd őket. Biztos jól kijöttök majd. – mosolygott rám Liam mire én bólintottam. Csak jót hallottam róluk szóval nem hiszem, hogy gond lesz az ismerkedés. Meg amúgy is, végre nem leszek egyedül lány.

- Itt is vagyunk. – törte meg a csendet Louis és megszorította a kezemet. Egymásra mosolyogtunk majd kiszálltunk a kocsiból és akkor történt olyan amire nem is számítottam. A sötétített ablakon keresztül nem is láttam, hogy mennyi sikítozó lány állja körbe a házat. Pár biztonsági őr kinyitotta a busz ajtaját mire a srácok egyesével kiszálltak. A sok lány még hangosabban kiabált és alig tudtunk eljutni az ajtóig. Louis-val együtt szálltunk ki és végig szorosan fogta a kezem. Néha a fiúk megálltak, hogy aláírjanak egy-két cuccot vagy csináljanak közös képeket, de sajnos túl sokan voltak. Megmosolyogtam, hogy mennyien szeretik a fiúkat. Néhányan nekem is köszöntek ami nagyon jól esett. Miután elértük a magas kaput gyorsan bementünk az udvarra így már nem láttak minket a rajongók.

- Aranyosak. – mosolyogtam a srácokra, akik látszólag nagyon boldogok voltak.

- Nyugi nem ez fog menni minden nap. Tudják, hogy ez csak közös ház és olyan sokat nem vagyunk itt. – magyarázott Harry.

- Már megszoktam. Los Angeles-be is találkoztam már rajongókkal szóval már belejöttem. – vigyorogtam.

- Ennek örülünk. – mosolygott Niall majd megpörgette mutatóujján lévő lakáskulcsot és elindult az ajtó felé. Mindannyian követtük őt majd amikor beértünk a házba azonnal körbenéztem mindenhol. Minden bútort megfogtam és mindenre leültem. Kevin ugyanezt tette és folyton összevigyorogtunk. Igaz neki Párizs a cél, de London is fantasztikus hely.

- Tetszik, hogy otthon érzitek magatokat. – nevetett fel Louis amikor beért a nappaliba. Kevinnel épp a kanapén fetrengtünk.

- Kevin a második emeleten a harmadik szoba a tied. – mondta Liam és begurította a bőröndöt.

- Okés. – mondta Kevin miközben fel és le kapcsolta a komódon lévő kislámpát.

- Gyere Tori megmutatom a szobánkat. – mosolygott rám Lou mire azonnal felpattantam és utána csoszogtam. Felsétáltunk az első emeletre, ami nagyon tetszett. Megálltunk egy ajtó előtt amin arany betűkkel virított a „Louis” felirat. Lou belökte az ajtót majd előre engedett. A szoba vörös színben pompázott és a bútorok sötét barnák voltak. Miután itt is körbenéztem lefeküdtem az ágyra és örömmel nyugtáztam, hogy nagyon kényelmes.

- Jó lenne ma este használni. – dőlt le mellém Louis és szinte azonnal találkozott a tekintetünk.

- Ja. Én is fáradt vagyok. – értettem egyet mire kitört belőle a röhögés.

- Nem pont alvásra gondoltam. – célozgatott tovább mire leesett mit is akar. Valahogy sejtettem. Hónapokig tartott ez az egész cirkusz és akkor is összevesztünk szóval sokáig nem voltunk együtt. Persze én is szeretnék már vele lenni.. Ki nem? – Tudod miért vörös a szoba? – kérdezte és felkönyökölve az arcomat kezdte fürkészni.

- Nem. Miért? – néztem rá furcsán és vártam a frappáns választ.

- Mert azt olvastam a vörös szín izgató. – húzogatta a szemöldökét. Egy ideig némán meredtem rá majd elnevettem magam. – Nem hiszel nekem? – kérdezte, de a nevetéstől nem foglalkoztam vele majd mire észbe kaptam Louis már felém mászott az ágyon. Hirtelen kerekedett felém így azonnal elhallgattam. Csípőmre ült és úgy nézett a szemembe miközben a fejem mellett támaszkodott. – Fogalmad sincs mióta vágyom rád! – suttogta még mindig a szemeimbe nézve. A hallottak alapján arcomat azonnal elöntötte a pír, de amikor másfele néztem ő megfogta az állam és maga felé fordította az arcom.  Nem tagadom én is így érzek. Lou leszállt rólam majd az ajtóhoz ment és kulcsra zárta azt. A lámpát nem kapcsolta le teljesen csak besötétített. Lassan keltem fel az ágyról és csoszogtam el hozzá. Louis minden mozdulatom figyelte és miután végig nyalta a száját, alsó ajkába harapott. Egyértelművé vált, hogy kanos és mindjárt bevadul. Miután odaértem hozzá a falnak nyomtam és apró puszikat hagytam a nyakán. Sose vagyok durva vele mert így húzom fel az agyát. Halkan lihegett a fülembe, mellkasa zavarodottan emelkedett miközben kezei a testemen vándoroltak. Kezeivel a hasamnál szerencsétlenkedett amitől egyből bizsergést éreztem. Ki akart gombolni a farmerem, de még nem hagytam neki. – Miért játszol velem? – duruzsolta a fülembe. Mintha meg se hallottam volna megmarkoltam a fenekét ami egy halt nyögést váltott ki belőle. Ilyenkor úgy érzem én irányítok és szeretem ilyen gyengének látni Louis-t. Húztam a haját és karmoltam az oldalát amikor a normális levegővétele átment zavaros lihegésbe. Kicsit harapdáltam a nyakát aztán ajkammal súroltam a száját, de egyszer se csókoltam meg. Louis durván megmarkolta az oldalam és tudtam, hogy most akar fordítani a helyzetünkön amikor kopogtak az ajtón. Először egyikünk se figyelt, de mivel pont az ajtó mellett álltunk nem tudtuk figyelmen kívül hagyni a folyton erősödő kopogást.

- Nyisd ki. – lihegtem két csók között.

- Nem hiszem, hogy fontosabb mint te. – eresztett egy szemtelen mosolyt majd tovább puszilgatta a nyakam.

- Louis!! – hallottuk Harry hangját.

- Mi van? – kérdezett vissza Louis kicsit türelmetlenül.

- Gyere már. Beesett a távirányító a vécébe. – röhögött Harry az ajtó másik oldaláról.

- Szedd ki! – adta a gyors választ Louis.

- De én nem nyúlok be a budiba! Tévét akarok nézni! – kezdett nyafogni a fürtös. Kínomba elröhögtem magam mert már azt se értettem, hogy eshetett bele pont a vécébe a távirányító.

- Gyors kiszedem. – léptem el Lou elől.

- 1 órája se vagy itt, de már a vécébe kell nyúlnod? A-a! Majd én kiveszem! – kacsintott és amint megigazította a haját kinyitotta az ajtót.

- Megzavartam valamit? – vigyorgott Harry mire lesütöttem a szemeim. Ez a gyerek sose nő fel.

- Igen épp teszteltük volna az ágyat és azt, hogy a vörös tényleg izgató szín-e. – mondta Louis a kegyetlen igazságot mire Harry elnevette magát. Lou leszaladt a konyhába egy gumikesztyűért míg én és Harry bementünk a fürdőbe. A vécében valóban ott volt a távirányító mire kérdőn néztem a fürtösre.

- Hogy sikerült?

- Hááát csak néztem a tévét aztán eljöttem, hogy dobjak egy sárgát. A többiek elmentek vásárolni, de akkor is féltem, hogy mire visszamegyek már hazajönnek és Niall mániája, hogy mindig elkapcsolja ezért magammal hoztam a kapcsolót. Az első zsebemben volt és amikor letoltam a gatyám kiesett onnan. – magyarázott miközben nevetett.

~ fél óra múlva ~

- Hol is tartottunk? – csípte meg a fenekem Louis amikor épp a szobájába mentünk. Amint beértünk lábával becsapta az ajtót és rögtön kulcsra is zárta.

- Ha nincs vécé szagod akkor megsúgom. – kacsintottam és megálltam kicsit messzebb tőle.

- Csak neked illatozom. – nyalta meg a száját és közelebb jött mire én szándékosan hátrább léptem. Először furcsán nézett rám aztán vette a lapot. Szinte már szaladt felém amikor elrohantam előle. Egy kicsit fogócskáztunk majd amikor elkapta a derekam az ágyra döntött és rám mászott. Felhúzta a pólóm és amikor lefogta a kezeim már azt hittem valami durva dolgot fog velem csinálni. Aztán fejét rám döntötte és a hajával kezdte csiklandozni a hasamat amitől egyből felröhögtem. A kezeimet még mindig nem tudtam megmozdítani mert lefogta és annyira csikizett, hogy más síkítani akartam amikor elengedett.

- Ez nagyon gonosz volt. – csúsztam ki alóla és próbáltam komoly lenni, de elnevettem magam. Ahogy hátrább csúsztam Lou egyre közelebb mászott hozzám négy kézlábon. Eszméletlen szexi volt amikor haja az arcába omlott és az alól nézett rám.

- Grrr. – kacsintott rám mire én felkuncogtam. Hirtelen elkaptam a két lábam és megint maga alá rántott. – Ennyi idő után nem illik velem szórakozni! – morogta a nyakamba majd a pólóm alatt felvezette kezét az oldalamon.

- Nem szórakozom. – húztam le magamhoz és megcsókoltam. Azonnal bejutást kaptam ez nem is volt kérdéses. Ajkaink nem váltak el egymástól amikor az övéhez nyúltam. Egy morgással jelezte, hogy folytassam. Könnyedén kikapcsoltam az övét így ráláttam keményedő bokszerére. Ráült a csípőmre és hagyta, hogy lehúzzam róla a pólóját. Nem habozott sokáig amikor levettem róla a felsőjét azonnal kezelésbe vett engem..

93.fejezet ~ Érzelmek és költözés

Sziasztok! Köszönöm a komikat és bár leiratkozott egy ember megértem már a részek késése miatt is. A blog 95.fejezettel fog zárulni szóval lassan elérünk a végére, de búcsú szöveget nem most fogok írni. A zene kötelező és ha tetszik kérlek hagyjatok véleményt. Jó olvasást! 

ZENE
(ha vége indítsátok újra!!)

~ Tori szemszöge ~ 

- És amint kikerültem innen elmegyek velük Londonba! - tettem hozzá mire mindannyian nagyot néztek.. Erre tuti nem számítottak és igazából én se gondoltam át rendesen. Nem akartam itt hagyni apát. Mondjuk itt van neki Sam, akiről már rég nem hallottam semmit. És Kevinről se. Úristen vele már rég nem is találkoztam. A tudat fejbe vágott, hogy elhanyagoltam a legjobb barátomat és nagyon hülyén éreztem magam. - Hol van a telefonom? - ültem fel gyorsan. 

- Mit mondtál? - rázta a fejét apa. 

- Hol van a telefonom? - kérdeztem megint kicsit idegesen. 

- Nem, az előtt. - mondta de közben Zayn a kis asztalról az ölembe dobta a telefonom. 

- Köszi. - mosolyogtam rá és már tárcsáztam is Kevint. 

- Kislányom figyelnél rám is egy pillanatra? - fogta meg a kezem apa, de nem igazán foglalkoztam fele. 

- Szia Tori. - szólt bele halkan Kevin mire én kizártam mindenkit. Hangja halkan csengett kicsit fáradtnak tűnt. Idő közben leesett, hogy Kevin nem tudja, hogy már mindenre emlékszem. Hogy lehettem ekkora bunkó, hogy pont neki nem szóltam. Pont ő nem tudja. - Hajnali 4 vagy. Minden oké? - kérdezte kicsit félve mire én próbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócot. A háttérből hallottam, hogy mocorog. Valószínű kimászott az ágyból. 

- Szia. Eljönnél a kórházba? - kérdeztem kicsit könnyes szemekkel. Látni akartam őt, hogy mindent elmondjak neki. 

- 10 perc és ott vagyok! - hadarta és már le is tette. Soha nem fogom megérteni mit szeret bennem ennyire, de nála jobb barátot nem kaphattam volna. Letettem a telefont és visszadőltem a puha párnára. 

- Kislányom jó lenne ha végre elmagyaráznál nekem mindent. - mondta apa értetlenül. A helyzet az, hogy nem tudom megmagyarázni. Nem tudom mi van velem. Nem tudom mit akarok. Túl sok a kérdőjel. 

- Kevinnel, Louis-val és Niallel szeretnék most beszélni. Mással nem. - mondtam mire Louis megfogta a kezem és rám mosolygott. Próbáltam viszonozni, de teljesen kimerültem. Kevin kellett most, hogy feltöltsön mint legjobb barát. Hogy meghallgasson és a szerencsétlen énemet segítse. Mert tudom, hogy most is ezért siet ide. 

- Louis kérlek figyeld Kevint és ha ideért küldd be hozzám. - motyogtam kicsit könnyes szemekkel. Nem tudom miért sírtam. Talán azért, hogy kicsit megkönnyebbüljek. 

- Ahogy akarod. - suttogta és egy puszit nyomott a homlokomra. Örülök, hogy legalább velünk minden rendben. A szívem mélyén mindig is tudtam, hogy meg fogok neki bocsátani mert túlságosan szeretem. És amiket együtt keresztül mentünk az már csak had a tortán. A szobámból mindenki kiment én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal. Éles fájdalom hasított a fejembe így jobbnak láttam ha lehunyom a szemeim és nem gondolkodom. Pár perce relaxáltam amikor hallottam, hogy kinyílt az ajtó. Nem akartam reagálni, de tudtam, hogy Kevin az így kinyitottam a szemeim. Ő az ajtóban állt és szaporán kapkodta a levegőt. 

- Gyere be! - intettem neki halkan. Aztán minden olyan hirtelen történt, hogy Kevin még engem is meglepett. Nem vette le laza dzsekijét csak megtörölte könnyes arcát és az ágyam felé futva finoman rám ugrott. Félig feküdt rajtam és alám nyúlt, hogy rendesen meg tudja ölelni. Könnyei áztatták a kórházas hálóingemet, egész teste remegetett. - Shh! - simogattam meg a fejét. Örültem, hogy végre itt van és én is ejtettem pár könnycseppet. 

- Te miért sírsz? - egyenesedet ki és megtörölte az arcát. Én is ugyanígy tettem. 

- Örülök, hogy látlak. Hiányoztál! Te? - kérdeztem. 

- Azt hittem azért nem keresel mert elfelejtettél, de felhívtál aminek nagyon örültem. - mondta mire én meghatódva kitűrtem a hajából egy tincset. Egymás szemébe néztünk és azon gondolkodtam vajon Kevinnek, hogy hogy nem esett le az, hogy mindenre emlékszem. 

- Miért vagy megint itt? - kérdezte halkan. - Amúgy tudom, hogy visszatért az emlékezeted. - mosolygott halványan. - És nagyon örülök neki. - tette hozzá. Néha úgy érzem minden gondolatomat tudja. 

- Louisval kibékültünk és amikor a kórház.. - kezdtem bele, de nem várta meg míg befejezem. 

- Kibékültetek? - nézett kicsit furán mégis ott bujkált az őszinte mosoly az arcán ami arra utalt, hogy örül. Csak bólintottam és megint eszembe jutott, hogy mi történt kint. - Örülök nektek! - mondta mosolyogva és megsimogatta a karom.
- Kevin el akarok menni Londonba! - böktem ki azt, amit már a beszélgetésünk kezdetén el akartam mondani.  Ő kicsit értetlenül nézett rám és csak a szemöldökét ráncolta miközben én izgatottan vártam a reakcióját.
- Mi? - nyögte ki pár perc csend után.
- Nem akarok Los Angeles-ben maradni. - motyogtam és kicsit úgy éreztem Kevinnek annyira nem tetszik a dolog.
- Ne menj már el! - fogta meg a kezem.
- Gyere velem! - mondtam ki azt, ami először az eszembe jutott. Végülis nem akarom, hogy itt maradjon. Szeretném ha továbbra is legjobb barátok lennénk.
- Denverből idejöttem, hogy többet talizzunk, most meg lelépsz Londonba? Tori nekem ez nem ilyen egyszerű. Sima érettségivel nem tudok olyan könnyen munkát találni. - magyarázott kicsit hevesen, amit próbáltam megérteni, de valahogy nem ment. Ha fontos lennék neki velem jönne.
- Lakhatsz nálunk amíg nem jön egyenesbe az életed kint. - próbálkoztam.
- Tori ne akarj hirtelen túl sokat. Beszéltél a srácokkal? Tudsz hova menni? Bírni fogod, hogy minden léptedet újságírók követik? Mert ha összeállsz velük ennél csak nagyobb felhajtás lesz körülötted. Készen állsz egyáltalán egy olyan életre amit magad irányítasz? Nem lesz ott Bob, aki mindent elintéz vagy fizet neked. Szerzel magadnak is munkát vagy hagyod, hogy Louis eltartson? - vágta a képembe a gondolatait. Belül fájt mert szinte mindenben igaza volt. Semmit nem döntöttem még el és semmit nem tudok. Elhamarkodtam ez egészet.
- Nem. - mondtam halkan ezzel megválaszolva az összes kérdést. - Igazad van. - sóhajtottam elveszve.
- Köszi. - egyenesedett ki és végre éreztem, hogy lenyugodott.
- Csak arra kérlek, hogy gyere velem. - fogtam meg a kezét és erősen megszorítottam azt.
- Tori nekem kell egy biztos pont addig nem megyek sehova! - állt fel mérgesen.
- Érts meg Kevin! - kaptam el újra a kezét.
- Inkább te érts meg engem! - emelte fel a hangját majd egy ajtó csapódás közepette elhagyta a szobát. A sírás fojtogatott miközben visszadőltem az ágyra. Megint sikerült ellöknöm magamtól egy embert, aki fontos volt számomra. Ügyes vagy Tori. Könnyeim lassan folytak végig az arcomon amikor kinyílt az ajtó. Louis szaladt be és egyenesen az ágyam szélére ült.
- Mi történt? - kérdezte halkan.
- Kevin nem akar velem jönni. - válaszoltam. - Louis ugye segítenél nekem? Segítenél talpra állni? Kevin azért nem akar jön mert fél. Mondd meg neki, hogy nem kell. Rám nem hallgat és azt mondja elhamarkodottan döntöttem. - magyaráztam Louis-nak, aki minden erejével azon volt, hogy kövesse amit mondok.
- Tori inkább nyugodj le. A doki azt mondta pihenésre van szükséged! - nyomott vissza az ágyra.
- Hogy nyugodjak meg amikor összevesztem a legjobb barátommal? Amióta emlékszem mindenre már semmi nem oké. Nem akarok nélküle kimenni. Értsd meg, hogy Kevin fontos nekem, nem tudom itt hagyni. - csapkodtam a takarót és kb egy 5 éves szintjén éreztem magam.
- Oké beszélek vele. - állt fel megadva magát.
- Köszönöm. - sóhajtottam ismét nyugodtabban. Nem tudom minek köszönhetem a hirtelen hangulat változásaimat, de már nekem is kezd elegem lenni belőle.
- Neked bármit. - nyomott egy csókot Louis majd az ajtó felé indult.
- Beszélhetnék Niallel? - kérdeztem miután ajkaink elváltak.
- Alszik. Talán neked is kéne, aztán beszéltek majd. - mosolygott mire bólintottam.
- Szeretlek! - fordult vissza halvány mosollyal az arcán mire küldtem neki egy puszit. Miután elhagyta a szobát forgolódtam egy kicsit és lehunytam a szemem, hogy pihenjek.

~

Nem tudom mennyi idő telt el, de a telefonom csipogására keltem fel. Nyöszörögve vettem a kezembe a készüléket majd miután az erős fénynek köszönhetően kifolytak a szemeim feloldottam a zárat és megnéztem az sms-t. Niall írt:

Szia. Louis mondta, hogy szeretnél beszélgetni. </3 ? :( Remélem nem az amire gondolok. Át tudsz jönni vagy menjek én? 

Halvány mosoly csúszott szét az arcomon. Sajnáltam, hogy azt hiszi haragszom rá. Letettem a telefonom és megkapaszkodva az ágy szélébe megpróbáltam felállni. Szédülni kezdtem szóval inkább visszafeküdtem. Tudom, hogy Niall sincs jobb állapotban, de így nem merek elindulni a másik emeletre. 

Szia. Szédülök így nem merek elindulni :/ Le tudnál jönni? Vagy hívj fel :D 

Miután elküldtem az sms-t mát meg is szólalt a csengőhangom. Niall aranyos feje vigyorgott rám. 

- Szia. - szólt halkan. 

- Szia. Hogy vagy? - kérdeztem rá azonnal. 

- Pihengetek. Te hogy vagy? - kérdezett vissza. Hangja halkan csengett és olyan törődő volt. 

- Még élek. - motyogtam. Kínos csend következett, ami csak pár másodpercig tartott. - Sajnálom!

- Tori nem kell sajnálnod. Nem csináltál semmi rosszat. - vágott közbe Niall. 

- De mert úgy érzem játszottam veled. - mondtam már-már sírva. Kihasználtam őt ez nem kérdéses. 

- Te sem tudtad, hogy ez lesz. - vágtuk egymás szavába. - Nem tagadom, hogy fáj most minden, de túl élem. - sóhajtott a végén. 

- Tényleg nem akartam. - mondtam halkan. 

- Tori fejezd be kérlek! Inkább azt mondd miért döntöttél úgy, hogy eljössz velünk Londonba. - az elején próbált kemény lenné a végére viszont éreztem, hogy mosolyog. 

- Mert nem akarok itt maradni. Ti se maradhattok itt, nekem pedig Lou mellett a helyem és persze mellettetek. 

- Örülök, hogy így gondolod. - sóhajtott a telefonba. 

~ pár nappal később ~ 

- Az istenért! Ki ette meg az utolsó csirkeszárnyat?? - kiabált Niall a konyhából. 

- Esküszöm nem volt szándékos. - nyüszített Louis a fürdőszobából mert épp borotválkozott. Ez hiányzott nekem. Minden a régi, mindent megbeszéltünk amit lehetett és újra szent a béke. Kivéve köztem és Kevin között. Nem reagált az üzeneteimre és nem vette fel a telefont amikor hívtam. Remélem nem úgy végződik a barátságunk ahogy Mandy-vel. Legalábbis azt nem fogom hagyni. 

- Louis én meg megettem az összes répát. - mondta Niall a konyhából mire Louis kiszaladt a fürdőből egy boxerben miközben a fél arca még borotvahabos volt. A srácokkal hangosan felröhögtünk nem is törődve a tv-vel inkább ezt az érdekes Nouis pillanatot figyeltük. Louis kergette Niallt, aki a kezében szorongatot 3 répát. Futkároztak körülöttünk amikor Louis arcáról a hab úgy döntött, hogy Harryre csúszik. 

- Úristen ez nagyon csípí a szemeeeeem! - ordított Harry és azonnal felpattant. A nevetéstől már folytak a könnyeim, Liammel és Zaynnel meg csak fetrengtünk. 

- Megyek kimosom Harry szemét. - állt fel Liam és röhögve bement a fürdőbe. 

- Szappanozd be a szivacsot, hogy minden kijöjjön onnan! - szólt utána Zayn mire hangosan felnevettem. Az idilli pillanatot apa szakította meg. 

- Hali srácok! - kiáltotta el magát majd becsapta az ajtót és leült közénk a nappaliba. - Hol vannak a többiek? - nézett körbe mert látta, hogy csak én és Zayn vagyunk a nappaliba. 

- Louis félmeztelenül kergeti Niallt, akinél répa van Liam pedig Harryt keféli. - magyarázott. - Mármint a szemét. - tette hozzá röhögve mire apa értetlenül nézett. 

- Mi van Harry szemével? - nézett továbbra is furcsán mintha ez a fiúktól nem lenne megszokott. 

- Borotvahab ment bele. - vigyorogtam mert visszaemlékezve még viccesebb volt. 

- Inkább nem kérdezem meg miért. - rázta a fejét apa. - Louis, Niall, Harry, Liam! Toljátok ide a seggeteket! - kiáltotta el magát apa mire megjelentek a fiúk. 

- Köszi Bob, hogy emlékeztettél. Tegnap este arra gondoltam, hogy elmegyek egy ügynökséghez és fenék modell leszek. Szerintetek? - fordult meg Louis, hogy lássuk formás hátsóját. 

- Louis most ebédeltem. - tolta arrébb apa. - Azt akartam mondani, hogy holnap jön a magángépetek és mehettek Londonba. Leszerveztem mindent. Reggel pedig több kocsi fog jönni, ami elviszi Tori szobájából a bútorokat. - fejezte be és tekintete megakadt rajtam. A boldogságtól a nyakába ugrottam és szorosan öleltem magamhoz. Éreztem, hogy ő is a sírás határán van, de most mutatja az erős apukát. Tudtam, hogy el fog engedni mert neki mindig az volt a legfontosabb amit én akartam. Féltem itt hagyni, de ha Sam visszajön nem fog egyedül lenni és így aggódnom sem kell érteni. Bár tudom, hogy ő nálam is idegesebb. 

- Khm akkor pakolni kéne. - köszörülte meg a torkát Liam. Ő már hozzászokott ehhez, hogy nem látja apát. Felálltam és megigazítottam a ruhám. 

- Pakolok neked egy kis uzsonnát holnapra. - mondta apa halkan, kicsit szomorúan. 

- Apa, költözni megyek nem kirándulni. - nevettem el magam mire ő is mosolygott. 

- Igazad van. - sóhajtott. - Csomagolok tiszta bugyit is. - mondta majd kiment a nappaliból. Sajnálom szegényt. Egyszer így is úgyis kirepültem volna. A srácok halkan kuncogni kezdtek aztán felmentünk az emeletre, hogy elkezdjünk pakolni. Elővettem a bőröndömet, az összes táskám és sok dobozt. Miközben pakoltam rengeteg régi cuccot találtam, aminek köszönhetően sírnom kellett, de Louis itt volt és hamar megvigasztalt. Kevin is eszembe jutott ami miatt megint elbőgtem magam szegény Louis pedig többet ölelgetett mint pakolt. 

~ másnap 11 óra ~ 

- Apa légyszi menjünk be Kevinhez! - könyörögtem tovább. Már a kocsiban ültünk és siettünk a reptérre mondjuk nem értem miért ha magángéppel megyünk. Fontos lett volna, hogy lássam Kevint. 

- Tori majd találkoztok valamikor! - mondta apa szemezve velem a visszapillantóba. 

- De apa!! Légyszi csak felszaladok hozzá! - erősködtem tovább. 

- És ha nem pakolt össze akkor minek mész fel? - kérdezett vissza apa. 

- Csak elköszönni!

- Tori, nem! 

- Apa! Kérlek! - amint ezt kimondtam apa durván lefékezett a járda mellé. Boldogan csaptam ki az ajtót és szaladtam az épületbe. Mire felértem majdnem kiköptem a tüdőmet, de annyi erőm még volt, hogy bekopogjak. Vertem az ajtót egy darabig, de nem történt semmi. Sírhatnékom lett, hogy már el se tudok köszönni tőle. Csalódottan fordultam vissza és lebaktattam a lépcsőn. Közben eszembe jutott, hogy a pékségbe is lehet. - Apa menjünk a pékségbe! - pattantam be a kocsiba.
- Kislányom te szórakozol velem? - fordult hátra apa, de már nem is volt kedvem válaszolni. Apa elég ideges szóval inkább nem húztam az agyát. Összefontam a karjaim és kicsit duzzogva bekötöttem magam.
- Majd telefonon beszéltek. - bújt mellém Louis mire én erőltettem rá egy mosolyt. Az út további része sajnos elég gyorsan telt. A reptéren idegesen pakoltam ki a bőröndömet amikor megérkezett az a pár autó a többi cuccommal. A gépre felpakoltak mindent és már mehettünk is, de még egy sms erejéig nem akartam felszállni. Kevinnek írtam.

Szia. Sajnálom, hogy nem találkoztunk és azt is, hogy amikor utoljára láttalak veszekedtünk. Én csak azt szerettem volna, hogy mellettem maradj. Nagyon fogsz hiányozni, szeretlek! <33 

Könnyes szemekkel elküldtem az üzenetet majd apához mentem, hogy tőle is elköszönjek. 

- Nagyon fogsz hiányozni! Mindig az én pici lányom maradsz és ha bármi van csak telefonálj és megyek! Mindig számíthatsz rám! Szeretlek kicsim! - apa kedves szavai miatt elkapott a sírás míg szorosan öleltem magamhoz.
- Én is szeretlek! - motyogtam miközben könnyeim áztatták vékony pulcsiját. Ő halkan szipogni kezdett mire én eltoltam magamtól. Nem akartam hosszú és érzelmes búcsút venni mert akkor még a repülőn is sírni fogok. Adtam apának egy puszit majd ő hátrább lépett én pedig elindultam a srácokkal a gép felé. A lépcsőn már nem volt kedvem hátra nézni mert talán leszaladok és soha nem fogunk elindulni. Ám egy hang mégis elérte, hogy 180°-os fordulatot vegyek.
- Hé várjatok!!

92.fejezet ~ Elmegyek velük!

Sziasztoook! Olyan furi újra írni. Köszönöm az 50 feliratkozót és a sok komit! Nekem vannak a legeslegjobb olvasóim! Tényleg rég volt, de nemsokára szünet és akkor több rész lesz. Szeretném elérni a 100. fejezetet ezért lehet, hogy kaptok rövidebb részeket, de így szeretném. Remélem tetszeni fog, ha igen komizzatok. Jó olvasást! 

- Szeretlek! - búgtam a fülébe és ahogy megöleltem testem remegni kezdett. Boldog voltam, de ez az egész elvette az energiám. Louis erősen szorított magához arcát a vállamba fúrta és zokogott, felsőmet eláztatták a könnyei. Fejemben ezer gondolat kavargott. Nem tudtam mi lesz pár perc múlva. Biztonságban éreztem magam, de nem eléggé. Féltem attól, hogy mi lesz ezután. Eközben a mellkasom zavarodottan emelkedett és a levegőt is kapkodtam. Próbáltam lenyugtatni magam, hogy most már minden rendben, de nem ment.  Túl sok érzés kavargott bennem. - Louis.. - motyogtam halkan és alig bírtam nyitva tartani a szemeim.

~ Louis szemszöge ~ 

- Louis.. - mondta halkan Tori. Hangja zene volt füleimnek. Remegve simogattam meg a haját majd a hátát. 

- Én is szeretlek Tori! Nagyon! - búgtam neki és megpusziltam a nyakát. Nem reagált semmit ezért ijedten eltoltam. A karját fogtam amikor nagyok pislogva egyszerűen összecsuklott a kezeim között. Gyorsan  fogtam meg könnyű testét és esküvői pózba felkaptam. A szívem kétszázzal vert, de magamban éreztem, hogy nem lehet komoly. Illetve reméltem, hogy nem az. Végig velem volt vagy Niallel. Mivel még a kórház előtt voltunk gyorsan beszaladtam Torival és a recepción kértem egy orvost. Hamar átvették tőlem Torit és bevitték egy szobámba engem pedig a váróba ültettek. Egy székre huppantam és a plafonra meredtem. Nem tudtam mennyi az idő és nem is érdekelt. Elővettem a telefonom és írtam egy sms-t Bob-nak, hogy mindannyian jöjjenek a kórházba. Oké ez lenne az utolsó dolog amit szeretnék, de muszáj. Szinte semmiről nem tudnak. A telefonom hajnali kettőt mutatott így nem lepődtem meg amikor nem kaptam választ. Azonban pár perc múlva jött egy sms Bob-tól, hogy már jönnek. Na ettől még idegesebb lettem. Tudtam, hogy Tori jól van mert éreztem, de ha a srácok megtudják ezt az egészet.. Mivel a kórház nincs valami közel gondoltam amíg Torit vizsgálják megnézem Niallt. Felálltam és remegő lábakkal mentem fel lifttel a másik emeletre. Könnyen megtaláltam és halkan benyitottam hozzá. Ahogy gondoltam, épp aludt. Neki is nehéz napja volt. Nem akartam így látni mert megint bűntudatom lett. Ő is miattam fekszik itt és ez belül felemészt. Olyan mintha egy szörny lennék valami mesébe, ami mindent tönkretesz. Nem akarok ilyen szörny lenni. Jóvá akarom tenni. Lassan mentem Niall ágyéhoz és leültem a szélére. Mélyen aludt, nem volt szívem felkelteni pedig muszáj volt vele beszélnem, meg akartam neki köszönni mindent. 

- Louis te vagy az? - kezdett mocorogni. 

- Nem akartalak felkelteni. - szabadkoztam fáradtan. 

- Nem te voltál csak éreztem, hogy itt van valaki. - mondta és felém fordult. - Na? - kérdezte kíváncsian. Tudtam mire gondol. Akaratlanul is mosolyognom kellett így elárultam magam. - Örülök nektek. - mosolygott őszintén, ami ezek után nagyon jól esett tőle, de láttam rajta, hogy kicsit fáj neki. - De most hol van? 

- Elájult. - mondtam halkan mire ő lehunyta a szemeit és visszadőlt. 

- Túl sok ez neki. - rázta a fejét a plafonra meredve. 

- Tudom. - értettem vele egyet. - Most viszont mennem kell mert a többiek nemsokára itt vannak. Mindenképpen benézünk hozzád, de még mindig nem tudom, hogy mit mondjunk miért vagy itt. - húztam el a számat. Semmi ötletem nem volt és féltem, hogy kiderül az egész. A srácok remélem tudni fogják, hogy nem szándékosan bántottam Niallt.
- Ööö a fiúk már mindent tudnak. - motyogta Niall kicsit zavartan mire kidülledtek a szemeim. Nem tudtam rá haragudni csak meglepett amikor azt beszéltük, hogy kitalálunk valamit. - Írtak és megkérdezték hol vagyunk. Mindent elmondtam nekik, Bob viszont nem tud semmit.Megkértem őket, hogy ne avassák még be.
- Értem. - sóhajtottam gondterhelten. Valamennyire megkönnyebbültem, hogy a srácok már tudják, részben még izgultam.
- Minden rendben lesz. - mosolygott rám amikor hirtelen rezegni kezdett a telefonom. Elővettem és megnyitottam az sms-t. Bob írt, hogy hol vagyok. Gyorsan elköszöntem Niall-től majd lementem Tori szobája elé. A többiek már ott vártak rám. A szívem a torkomban dobogott és menet közben az ujjaimat tördeltem. Ebből már úgyse mászok ki. A fiúk már mindent tudnak, de Bob más. Mindenkinek álmos feje és pizsamát viseltek, amin csak egy dzseki volt.
- Mi van Torival? - kérdezett rá Bob azonnal. Nem mondtam neki semmit, mégis tudja, hogy a lányáról van szó. Egyik lábamról a másikra támaszkodtam míg ki nem nyögtem mi a helyzet.
- Elájult. - mondtam halkan és zavartan a hajamba túrtam.
- Mit csináltál már megint? - ráncolta a szemét és nem tűnt valami nyugodtnak. Szuper, megint én vagyok a rossz.
- Semmit. - rázta a fejem határozottan.
- Mindent tönkre teszel, nem vetted még észre? - förmedt rám mire hátráltam egy kicsit.
- Hé apa nyugi. - fogta meg az egyik karját Liam, de ezzel nem segített.
- Eddig semmit nem csináltam szándékosan! - védtem magam.
- Aha, én is ezt mondanám. - gúnyolódott és összefonta a karjait maga előtt.
- Ismersz. Miért nem hiszed el? - kérdeztem furcsán.
- Ezt az oldaladat nem ismertem. - mondta fagyosan.
- Akkor nem is ismersz. - zártam le és nem állt szándékomban tovább folytatni a szócsatát. Megakartam fordulni, hogy leüljek, de Bob megszólalt így nem tettem.
- Tudod, faszom kivan veled Louis Tomlinson! - förmedt rám mire én döbbenten megfordultam. Az arca csak pirosodott. - Idejöttél és felforgattad a lányom életét! Most, hogy végeztél visszahúzhatsz Londonba mert rohadtul semmi szükségünk rád!! - kiabált a képembe. Ez az, ami nagyon megbántott. Nem gondoltam volna, hogy pont ő fog engem elküldeni. A fiúk döbbenten néztek ahogy én is. Viszont volt valami, ami nem hagyta, hogy ez az egész elrontsa a kedvem. Tori. Aki megmondta, hogy szeret és ezzel bebizonyította nekem, hogy szüksége van rám.
- Ezt döntse el Tori! - válaszoltam szemtelenül. Nem akartam feleselni, de muszáj volt. Bob összeráncolta a szemét míg a fiúk arcán egy halvány mosolyt láttam. Ez adott egy kis bátorságot.
- Tudtommal ő is így gondolja. - mondta kicsit bizonytalanul.
- Rosszul tudod!
- Ezt meg, hogy érted? - szemöldöke a plafonig szaladt mire én halkan elnevettem magam. Jó érzéssel töltött el, hogy tudom, Tori szeret. De az mégjobb volt, hogy Bob nem változtathatja meg Tori érzéseit.
- Kibékültünk és megbocsájtott nekem. - mondtam és nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak. Bob keze ökölbe szorult, de tudtam, hogy nem fog tenni semmit, mert nem is tud. A fiúkon láttam, hogy megkönnyebbülnek. Lehet annak örültek, hogy tőlem is hallották, így már biztosabb. Bob válaszolt volna, de a kisszoba ajtaja kinyílt és megpillantottuk az orvost.
- Victoria Payne hozzátartozói? - kérdezte és becsukta az ajtót. Istenem hányszor hallottuk már ezt a kérdést.
- Igen az apja vagyok. Mi történt a lányommal? - hadarta Bob idegesen. Ebből a szempontból teljesen megértem. Tori nagyon sokszor volt már itt.
- Victoria egyszerűen kimerült. Semmi komoly. Történt vele mostanában olyan dolog, ami felzaklatta esetleg fizikailag lefárasztotta? - kérdezte a szemöldökét ráncolva mire a többiekkel összenéztünk.
- Átment pár dolgon az elmúlt hónapokban. - válaszolt Harry halkan.
- Ez valószínüleg felgyülemlett benne. Most alszik, de ha gondolják bemehetnek hozzá csak ne ébresszék fel. - mosolygott kedvesen a doki majd elment. Nem vártunk egy percet se, benyitottunk. Tori az ágyon aludt amikor mi szó szerint beestünk a szobába. Azonnal székeket kerestünk és köré ültünk.
- Nem hiszem el, hogy hajnali 3 óra van és megint itt ülök melletted. - csóválta a fejét Liam. Hát igen, nem első alkalom.
- Nem hiszem el, hogy visszamentél ehhez az idiótához. - rázta a fejét Bob is és elég komolynak tűnt.
- Khm még itt vagyok. - köszörültem meg a torkom. Elég hülyén éreztem magam, hogy a jelenlétembe mondott ilyet.
- Tudom. - mondta Bob és megfogta Tori kezét. Elég reménytelennek tűnt, hogy én is odamenjek, de vártam. Pár perc csend után Tori mocorogni kezdett így mindannyian oda akartunk mennyi.
- Szia. - köszöntem halkan amikor mellé kerültem mert Zayn átadta a helyét. Megfogtam bal kezét és kitűrtem egy tincset az arcából. Halvány mosolyt eresztett felém, ami melegséggel töltött el.
- Szia. - mondta ő is alig hallhatóan és megsimogatta az arcom.

 A fiúktól elégedett sóhajt hallottunk míg Bob csak megrázta a fejét.
- Kislányom ezt te sem gondoltad komolyan. - nézett szigorúan Torira.
- Mit apa? - fordult kicsit felé. Láttam rajta, hogy tudja miről van szó.
- Tudod miről beszélek. - mondta Bob kicsit kínosan. Persze előttem nem akarta kimondani, hogy utál és, hogy örülne ha nem lennék itt.
- Szeretem. - közölte Tori halkan és rám se nézve megszorította a kezemet. Vadul vert a szívem pedig tudtam, hogy ezt fogja válaszolni.
- Tori gondolt már át ezt.. - kezdett bele Bob.
- Nem apa! Te gondolt át! Szeretem és jobb ha ezt elfogadod! - emelte fel a hangját Tori. - És amint kikerültem innen elmegyek velük Londonba! - tette hozzá mire mindannyian nagyot néztünk..

91.fejezet ~ Menj már utána!

Sziasztok!! Újra itt lennék egy résszel és a sok késés után nagyon jól esett a 9 komi! Lassan elérünk a blog végéhez, de addig is igyekszem a legjobb részeket hozni. Jó olvasást!

Féltem, hogy megbántom ezért még egyszer és komolyan utoljára megcsókoltam.
- Sziasztok! - hallottam Louis hangját mire azonnal elhúzódtam Niall-től. Louis az ajtóban állt az arcáról semmi érzelmet nem tudtam leolvasni. Szemei vörösek voltak, de nem tudtam elhinni, hogy sírt. Még mindig laza melegítőt viselt. Niall rezzenéstelen arccal meredt rá, ahogy én is. Kínos csend telepedett a szobára. Nagyon izgultam, hogy mi lesz pár perc múlva mert senki nem szólt semmit. Nem voltunk még így hárman. Talán ez az egész rólunk szólt. Kicsit hátrébb ültem, hogy ne legyek olyan közel Niall-höz majd újra Louis-ra néztem. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit. Elég sokáig tartott a csend, ami kezdett zavarni. - Niall. Beszélhetnénk? - kérdezte halkan Louis mire én a szőke fiúra néztem, aki csak bólintott. Látva kicsit ijedt tekintetemet egy nyugtató mosolyt erőltetett az arcára. 

- Minden oké lesz. - sutyorogta úgy, hogy csak én halljam, de túl nagy volt a csend. Valamiért nem tudtam bízni Louis-ban. Ezek után nem értem Niall, hogy tud. Pár sós könnycsepp folyt le az arcomon, ahogy eszembe jutott, hogy is találtam meg Niallt. 

- Nem! - ráztam kicsit a fejem. Nem mertem egyedül hagyni Vele. 

- Tori kérlek menj ki! - szorította meg a kezem Niall. Láttam rajta, hogy neki is nehezére esik elküldeni engem. 

- Ha bármi történik.. - álltam fel az ágyról miközben Niall szemeibe néztem. 

- De nem fog! - vágott  szavaimba kicsit türelmetlenül. 

- De ha mégis.. - sutyorogtam halkan. 

- Menj ki! - mutatott az ajtóra miközben szigorú tekintettel fürkészett engem. Rosszul esett, hogy így elküldött amikor én komolyan aggódtam érte. Próbáltam nem félre érteni, de megbántott és kicsit megsértődve hátráltam az ágytól. Egy részem haragudni kezdett rá. Miért nem érti, hogy aggódom? Beharaptam az alsó ajkam, hogy el ne sírjam magam. Megtöröltem az arcom és felvettem a székről a kabátom. Niall arca megenyhült, ahogy látta, ki fogok menni. Remélem tényleg nem akart bunkó lenni. Elindultam az ajtó felé és ahogy elhaladtam Louis mellett éreztem magamon az égető pillantását. Egy percre megtorpantam és könnyes szemeibe néztem. Bizsergés járt át ahogy az arcomat fürkészte. A levegőt szaporán kapkodtam és láttam, hogy az ő mellkasa is zavarodottan emelkedik. Nyeltem egy nagyot majd hátra néztem Niallre, aki rezzenéstelen arccal nézett minket. Nehezen rávettem magam, hogy kimenjek majd otthagytam a 2 fiút. 

~ Louis szemszöge ~ 

Ahogy Tori elhagyta a szobát valamennyire megkönnyebbültem. Amikor elment mellettem teljesen megbabonázott, még mindig szeretem. Nem tudom, hogy mit érez irántam, de reménykedem benne, hogy a sokáig tartó kapcsolatunknak nem így lesz vége. Komolyan szeretem  Őt. Csak pár szót váltottunk azóta, hogy mindenre emlékszik és az se volt egy jó élmény. Nagyon haragszik rám, de úgy érzem nem annyira amennyire mutatja. A londoni ügyön szerintem már túl van, talán az zavarja, hogy bántottam Niallt. De én csak.. 

- Louis. - hallottam Niall hangját mire észhez tértem. Azért jöttem, hogy elmondjak neki mindent. Éreztem, hogy nyitott rá és nem fog elküldeni ezért nem voltam annyira ideges. Na jó, nagyon az voltam. Lassan elmozdultam a helyemről és az ágy felé mentem. Nem akartam leülni oda, helyette inkább járkálni kezdtem. Niall ült és tekintetével engem követett. Nem tudtam hol is kezdjem el, annyi minden volt bennem. 

- Szóval nagyon sok mindent szeretnék mondani, de nem tudom hol kezdjem. - torpantam meg zavarodottan. Niall nem szólt semmit csak olyan türelmes fejet vágott, de látszott rajta, hogy izgul. Kifújtam egy adag levegőt majd újra járkálni kezdtem. - Nem akartam! Nem akartalak megütni! - kezdtem bele abba a részébe, amit a legeslegjobban bántam. - 3 éve ismerjük egymást és rohadtul gyűlölöm magam emiatt! Tudod, hogy nem tennék ilyet! Legjobb barátok vagyunk, szinte már tesók nem tudom mi ütött belém! Elszaladt velem a ló és csak az lebegett a szemem előtt, hogy lefeküdtél a barátnőmmel. - hadartam idegesen. 

- De te is megcsaltad. - szólt bele halkan. Értetlenül fürkészte az arcom. 

- Tudom. - hajtottam le a fejem és a régebbi tetteim is eszembe jutottak. - Igaz, hogy nem kéne haragudnom. Meg is érteném, hogy Tori ezt tette és meg is érdemeltem volna, de miért pont veled?! Ezzel a kettőnk kapcsolatát is teljesen felforgatta én pedig haragudtam rá. Nem tudom miért rajtad vezettem le! - magyaráztam és tovább járkáltam. Szemeim megteltek könnyel és csak ráztam a fejem. Visszagondolva nem is akartam elhinni, hogy bántottam Niallt. - Tudom, hogy ez nem mentség, de féltékeny voltam! Azt hittem te adtad alá a lovat. Azt hittem te vitted bele ebbe az egészbe, de nem tudom miért feltételeztem ezt rólad! 

- Leülnél kérlek? Kettőt látok belőled. - motyogta Niall és a párnára dőlt. Nem akartam jobban összezavarni ezért leültem egy kis székre. - Köszi. - mondta rezzenéstelen arccal. Kezdtem megijedni, hogy nem ért meg és nem is akar megbocsájtani pedig én nagyon bánom. - Amúgy, hogy tudtad meg? - fordult kicsit felém. Tudtam mire gondol. Hatalmasat sóhajtottam majd összefontam magam előtt a karjaim. 

- A srácokkal épp az egyik kajáldában ültünk amikor hányingerem lett. Nem akartam ott maradni és a többiek is azt mondták, hogy menjek haza és pihenjek. Amikor hazafelé sétáltam próbáltam jobb kedvre deríteni magam, hogy végre látom Torit. Aztán amikor benyitottam hallottam, hogy a nappaliba beszélgettek. Nem kellett beljebb mennem, hogy megértsem miről is van szó. - a végére elhalkultam és nem akartam folytatni. A lényeget elmondtam neki. Legalábbis ezt a részét. 

- Értem. - sóhajtott és egy pontot kezdett bámulni a takaróján. Volt egy kérdés, amit muszáj volt feltennem. Így is ideges voltam az előző téma miatt. 

- Niall. - szóltam neki mire rám emelte a tekintetét. - Ugye nem szereted? - kérdeztem halkan előre félve a választól mert amikor benyitottam akkor is épp csókolóztak.  Leírhatatlanul fájt, hogy Torit mással láttam. Főleg azok után, hogy még védi is ezzel jelezve, hogy Niall fontosabb neki mint én. Rossz volt látni, hogy Niall-nek köszönhetően volt boldog ilyen körülmények között is. Míg én elcsesztem az életét Niall segített neki. Visszahozta az emlékezetét és pótolt engem. Olyan mintha Tori már nem is az enyém lenne. 

- Nem. - mondta halkan, de nekem nem tűnt elég biztosnak. Megijesztett, hogy ilyen bizonytalan fejet vágott. Nem akartam, hogy más szeresse Torit. Mármint nem úgy. Szeresse mindenki mert imádnivaló lány, de én akarok az lenni, akit szerelemből szeret. Tudom, hogy elcsesztem, de vissza szeretném kapni. - Figyelj Louis! Egy kicsit kezdtem érezni iránta valamit. - kezdett bele ezzel pedig teljesen berezeltem. Amikor Tori úgy érzi senki nincs mellette hajlamos bármint viszonozni. Nem akarom, hogy Niall szerelmes legyen belé. - De tudom, hogy te szereted Őt és nem lennék képes elvenni tőled! Tori nem szeret annyira mint téged! - mondta halkan miközben az arcomat fürkészte. Pár mondata könnyeket csalt elő a szememből. Ezek után se venné el tőlem pedig mindketten tudjuk, hogy neki több esélye van mint nekem. Én már nehezen tudom újra rendbe hozni az életem. Niall kedvessége miatt teljesen elérzékenyültem. 

- Köszönöm! - motyogtam alig hallhatóan mire Niall halvány mosoly kíséretében széttárta a kezeit. Azt hiszem az elmúlt hónapok alatt ez volt a legszebb pillanat. Tudni, hogy nem veszítettem el az egyik legjobb barátom. Halkan sírni kezdtem az örömtől és szorosan magamhoz öleltem. Amikor megölelt óriási kő esett le a szívemről. Megnyugodtam, hogy már van egy biztos pont. Niall iszonyat jó ember. Aki ezek után megbocsájt az rossz nem lehet.

ZENE

(ha vége indítsátok újra)

- Beszélj vele! - tolt el magától. Letörölte az arcát mert ő is megkönnyezte a békülésünket. Halkan elnevettem magam és megráztam a fejem. 

- Azt mondta utál. - mondtam reménytelenül. 

- Azt mondtad szereted! - tette kezét a vállamra. 

- Igen! - válaszoltam határozottan mert komolyan szeretem bármin is mentünk keresztül együtt. 

- Akkor mi tart vissza? - erőltetett mosolyt az arcára. Lássuk be, nem vagyok könnyű helyzetbe. 

- Félek, hogy elutasít. Mi van ha nem kellek neki? Ezek után az se lenne csoda ha nem beszélne többet velem. - sóhajtottam feladva az egészet. 

- Nem tudhatod ha nem beszéltél vele. Menj! - biccentett az ajtó felé, de én nem mertem megmozdulni. - Louis ne csináld már! - rázott meg mire én lassan felálltam. Tényleg nagyon féltem. Ez nem olyan könnyű mint amilyennek látszik. Nem tudom mit érez mert nem beszéltünk és azt se tudom mit mondjak neki. Niall kezdett csúnyán nézni rám mire én inkább felálltam. - Szerintem még itt van a váróba. - mosolygott én pedig az ajtó felé vonszoltam magam. A szívem vadul kalapált, hogy ketten fogunk beszélgetni. Félek, hogy feláll és itt hagy. Eddig is ezt csinálta. Nem hallgatott meg és hagyta, hogy megtartsam magamnak. Kábé 200-zal vert a szívem amikor lenyomtam a kilincset. Sajnos nem az fogadott amit látni szerettem volna. Hiába kapkodtam a tekintetem Tori nem volt a folyosón. Csalódottan fordultam vissza.
- Elment. - mondtam halkan és csalódottan.  Tori ezzel is jelezte, hogy nem kellek neki. Teljesen elgyengültem és kedvem lett volna összeesni mert a lábaim is remegtek, de valami nem hagyta. Az erősebbik felem csak azt éreztette velem, hogy nem szabad elengednem.
- Keresd meg! - mondta Niall bíztatóan, de nem hatott. Túl sok volt a nyomás. Az agyam nem is akarta felfogni, hogy mi történik akkor ha hagyom elmenni. - Menj már utána!! - förmedt rám mire összerezzentem. Egy percig hezitáltam majd rájöttem, hogy igaza van és kiszaladtam a szobából. Nem kellett sok, hogy a szívem kiszakítsa a mellkasom miközben könnyeim patakokban folytak az arcomon. Alig láttam valamit és tekintetemmel csak Őt kerestem. Lihegve értem a földszintre, de ott is csak a recepciós nőt láttam, aki furcsán nézett rám. Már majdnem feladtam amikor megláttam az alakját a kórház előtt. Bárhol feltudnám ismerni. Mint az örült rohanni kezdtem és kivágtam az üveg ajtót. Hajamba belekapott a kinti szél és az arcomat is csípni kezdte, de ez mind eltörpült amellett, ami fog történni pár perc múlva. Nehezen, de lefékeztem Tori mögött, aki azonnal megfordult. Döbbenet ült ki az arcára és a száját harapdálva kezdett könnyezni. Fél méter lehetett köztünk, de nem mertem közelebb lépni bármennyire is akartam. Nem tudom fiú érezhet-e ilyet, de a pillangóim repdesni kezdtek. Mindig tőle hallottam, hogy neki is vannak amikor velem van. Remélem ez még most is tart. Szaporán emelkedett a mellkasa és idegesen túrt bele a hajába. Szívverésem felgyorsult amikor megköszörülte a torkát, de végül nem szólt semmit. Zavarta tördeltem az ujjaim aztán próbáltam beszélni.
- Tori én.. - kezdtem bele idegesen. Már azt se tudtam mit akartam mondani. Teljesen üres lett a fejem és csak az lebegett a szemeim előtt, hogy vissza kell szereznem őt.
- Louis nem érdekel. - utasított el halkan, de láttam rajta, hogy nehezére esik kimondani ezt. Amint szavai eljutottak az agyamig elgyengültem és lehetetlennek éreztem mindent. Niall szavait hallottam a fejemben amik egy kis erőt adtak.
- Kérlek hallhass meg! - emeltem fel a hangom jelezve, hogy nincs kedvem játszani és a keze után nyúltam, de elrántotta azt. Ajkaim remegni kezdtek és kicsit hátrébb léptem.
- Nem hiszem, hogy olyat tudnál mondani amitől máshogy látnám a dolgokat! - kiabált rám sírva. Elég hamar kihoztam belőle ami rosszul esett. Könnyei patakokban folytak és már én is nehezen tartottam magam. Beletúrt a hajába és hátat akart fordítani, hogy elmenjen. Egy percre teljesen megsemmisültem aztán éreztem valami bizsergést ami arra ösztönzött, hogy ez a utolsó esélyem Torinál. Ha ezt elcseszem soha nem szerzem vissza. Elkaptam a karját és megfordítottam.

 Reagálni se tudott mert olyan gyorsan magamhoz rántottam. Erősen fogtam egyik kezemmel a derekát míg másikkal az arcát és megcsókoltam. Először ellenkezett. Próbált eltolni magától és szándékosan összeszorította a száját, de én nem hagytam, hogy elnyomjon.  Még szorosabban fogtam magamhoz és meg akartam neki mutatni, hogy szükségem van rá. Éreztem, hogy megtörik a jég amikor nem ficánkolt tovább. Mintha elgyengült volna az érintésemtől. Kezeivel nem hadonászott tovább hanem a nyakamra kulcsolta őket. Az örömtől sírnom kellett, de nem akartam ezzel elrontani ezt az egészet. Újra megcsókoltam ezúttal a bejutást is megkapta. Olyan rég volt, hogy egymáshoz értünk. A boldogságtól majdnem szétrobbantam és jó volt magam mellett tudni. Visszacsókolt tehát még szeret és kellek neki.  Forgott velem az egész világ amikor szorosan megölelt. Többször is megcsókoltuk egymást és levegő hiányban is csak néha váltunk el. Tudtam, hogy innentől már egyenes út vezet, ahhoz mindent rendbe hozzunk, együtt. Könnyeim még mindig szántották az arcomat és nem bírtam leállni  a sírással. Annyira boldog voltam. Forró érintésétől kirázott a hideg és a gyomrom is összement. Utoljára akkor csókolóztunk amikor hazajöttem Londonból. Mintha visszakaptam volna valamit, amit egykor elvettek tőlem. Úgy éreztem, hogy ideje tényleg beszélnünk ezért elengedtem, de csak egy kicsit. Arcán elkenődött a festéke, mellkasa még mindig szaporán vert. Egyik kezemmel eltűrtem egy szőke tincset és gyönyörű zöld szemeibe néztem. Ő is az én arcomat fürkészte. Túl nagy volt a csend, de talán nem kellette szavak ahhoz, hogy megértsük egymást. Lágy puszit nyomott a számra majd lehúzott és szorosan körbefonta kezeit a nyakamon. - Szeretlek! - búgta a fülembe én pedig boldogan hunytam le a szemeim. 

90. fejezet ~ Kettőnk titka

Halihó! Úristen már nagyon hiányoztatok! Komolyan szörnyű volt, hogy nem írhattam nektek mert nem volt időm. Az előző bejegyzésemhez nagyon jól estek a komik és komolyan arra gondoltam, hogy nekem vannak a legrendesebb olvasóim. Remélem megvártatok mert igyekeztem jó részt írni. Jó olvasást és aki még itt van azt kérem, hogy komizzon és írjon  véleményt.  

Ui.: A szünet továbbra is tart, de hétvégénként biztos lesz új rész. 

~Tori szemszöge~

Idegesen járkáltam a szobámban és próbáltam kiverni a rossz gondolatokat a fejemből. Niall elment Louis-ért. Ez így még oké is, de nem tudok megnyugodni. Rossz előérzetem van. Konkrét dolog nincs amitől tartanék. Talán az, hogy Louis valami hülyeséget csinál vagy az, hogy minden kiderül. Komolyan nem érzek semmit Niall iránt. Talán egy kis szeretet ami idő közben indult el bennem és nem tudtam megállítani, egyre csak erősödött. Amikor lefeküdtem vele akkor még nem emlékeztem semmire. A csók a nappaliba pedig az összezavarodásom jele volt. Nem tudom miért csináltam. Aggódtam Niall-ért. Igaz ez nem mentség. Több mint barátság, de kevesebb mint szerelem?! Nem! Nem lehet több mint barátság. Szeretem Niallt, de nem úgy mint Louis-t. Igen szeretem. Amit tett azért utálom, de egy részem elnézi a hibáját.  Az a részem nem bírja elfelejteni. Néha úgy érzem ketté szakadok. Nem tudom mi lesz ha mindenki megtudja, hogy újra emlékszem mindenre. Louis tuti beszélni akar majd velem. De ha csak ránézek eszembe jut minden ami azon az estén történt amikor hallgatóztam. Bár ne tettem volna. Talán tényleg nem kellett volna megtudnom. Tönkretett szinte mindent, de nem tudok rá örökké haragudni. Túlságosan szeretem. Épp leültem volna amikor kinyílt az ajtó és megpillantottam Őt. Az idegességtől megdermedtem. Lábaim remegni kezdtek és szemeim megteltek könnyel. Szívem szerint odarohantam volna hozzá és hosszasan megöleltem volna, de nem tettem. Nem akarom ilyen könnyen elnézni neki azt amit tett. Kócos barna haja kicsit a szemébe lógott amit hamar eltűrt, hogy rám lásson. Egyszerű melegítőt viselt. Mellkasa zavarodottan emelkedett. Éreztem, hogy olyan ideges mint én. Nem mertem megszólalni. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Először állunk úgy egymással szemben, hogy mindent tudunk. Titkok nélkül. Egy óriási gödörben vagyunk és nem tudom, hogy fogunk kimászni.

- Tori. – motyogta Louis és halvány mosolyt erőltetett magára. Arcán lefolyt pár könnycsepp mire én se tudtam tovább visszatartani a kusza érzéseim. Halkan kezdtem sírni és komolyan nem tudtam mit kéne tennem. Zavarodottan néztem végig rajta mire olyat láttam amit talán nem kellett volna. Louis jobb ökle piros volt. Mintha vér lett volna. A sírásom azonnal alább hagyott és minden leesett. Hol van Niall? Miért Louis jött fel hozzám? Szám remegni kezdett miközben a legrosszabbra gondoltam.

- Hol van Niall? – kérdeztem halkan, hangom megremegett. Kicsit meglepődött, gondolom nem ezt a reakciót várta. A szerelmes énem elbújt és előjött az ideges és aggódó oldalam. Utálom ezt a tudatlanságot. Hagyja, hogy gondoljak valamire és nem mondd semmit. Teljesen elbizonytalanodtam amikor Louis letörölte a könnyeit. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki a kérdésem.

- Az nem lényeges. Beszélnünk kell. - terelte a témát ami számomra nyilvánvalóvá tette, hogy valami van Niallel. Szaporán kapkodtam a levegőt és idegesen eltűrtem a hajam.

- Hol van Niall? - kérdeztem újra ezúttal kicsit hangosabban.

- Tori kérlek hallgass meg..

- Mi a frászt műveltél vele? - kiabáltam rá és elé szaladva kicsit meglöktem. Louis zavarodottan billent hátra, de nem esett el. Lazán a falnak ütközött és nem is jött közelebb. Szemei könnyesek lettek és a hajába túrt miközben eltakarta az arcát. Hallgatása miatt még jobban féltem, hogy történt valami. 

- Nem akartam. - motyogta rám se nézve. 

- Ha valami baja esett esküszöm nem állok jót magamért! - mentem át fenyegetésbe és akkor éreztem úgy, hogy a Niall fontosabb Louis-nál. A sírás határán voltam amikor tudatosult bennem, hogy Louis csinált valamit. - Utállak érted? Soha nem fogok neked megbocsájtani! Elcsesztél mindent! Mindent! - vágtam hozzá és kicsaptam az ajtót. Idegesen trappoltam le a földszintre és azonnal magamra kaptam a kabátom. 

- Tori várj! - szaladt utánam Louis és elkapta a karom. 

- Ne érj hozzám! - rántottam ki csúklóm a szorításából. Értetlenül megráztam a fejem és kiszaladtam a házból. Nem tudtam felfogni, hogy hova lett az a Louis, akit régen annyira szerettem. Ma már csak egy rideg fiút látok, akit talán már nem is szeret. Nem értem miért tette ezt. Nem gondolkodott? Mindegy most nem ő számít hanem Niall. Idegesen kapkodtam a fejem mert azt se tudtam merre induljak. Louis nem mondott semmit. Akárhol lehet. Talán egyedül. A könnyektől szinte nem láttam semmit. A szél kicsípte az arcom ezért összehúztam a kabátom. A lámpák világítottak és csak pár ember sétált az utcán. Csak az ösztöneimre hagyatkozhattam. Úgy éreztem magam mint egy állat, aki a zsákmányára vadászik. Miután Niall elment Louis egész hamar visszaért ráadásul a kocsival. Olyan messze nem lehet. Első gondolatom a közelben lévő kocsma volt, de Louis nem ittasan jött haza. Aztán a parkra gondoltam és azonnal futni kezdtem mintha kergetnének. Egyre idegesebb lettem. Féltem. Féltem, hogy történt valami Niallel. Éreztem, hogy Louis rosszat csinált és az, hogy nem mondott semmit csak erősítette bennem ezt a gondolatot. A levegőt kapkodtam miközben a kabátom ujjával letöröltem az arcom, ami rendesen kiszáradt. Reméltem, hogy Niall nincs itt a parkba, hanem elment és jól érzi magát valahol, hogy levezesse a feszültséget. Tartottam tőle, hogy baja esett. Kicsit megálltam és a térdemre támaszkodva fújtam ki a levegőt. Amint felnéztem a szememet kiszúrta valami. Valami ami egy emberi testre hasonlított. - Jézusom! - kaptam kezem a szám elé. - NIALL! - üvöltöttem sírva és futni kezdtem a földön fekvő ember felé. A lábaim remegtek, alig bírtam tartani magam. Könnyeim patakokban folytak végig az arcomon miközben a szívem majdnem kiszakította a mellkasom. Csak arra gondoltam, hogy ne Ő legyen az. A gyors futástól majdnem elestem, de minél jobban igyekeztem annál messzebbnek tűnt a földön fekvő test. Amikor odaértem szinte azonnal lerogytam, majdnem ráestem. Letöröltem az arcom, hogy minden kitisztuljon előttem bár ez nem volt elég, ahhoz, hogy megnyugodjak. Niall mozdulatlan teste feküdt előttem mire hangos zokogásba törtem ki. - Nem!! - kiabáltam mint valami örült és a mellkasába fúrtam az arcom. Remegni kezdtem amint felfogtam mi történt vele. Megverték. Ijedten ültem fel, hogy jobban megnézzem mi történt vele. Könnyeim az arcára cseppentek ahogy a sebeit néztem. A szája és az orra is véres volt. Annyira  tudtam. Igazam volt. Nem kellett volna eljönnie otthonról. Leírhatatlanul haragudtam Louis-ra, de ez mind eltörpült amellett, hogy mennyire aggódtam Niall miatt. Ahogy végig néztem rajta éreztem, hogy kihűlt a teste. Remegő kezeimmel elővettem a telefonom és azonnal hívtam a mentőket. Dadogva elmondtam a címet majd Niallre koncentráltam. - Niall hallasz engem? - mozgattam meg a fejét és próbáltam óvatos lenni mert nem tudtam, hogy mennyire súlyos az ami történt vele. - Niall kérlek szólalj meg! - mondtam kicsit hangosabban. Lassan töröltem meg az arcát ahova a könnyeim cseppentek. Pár másodperc múlva halk nyöszörgés ütötte meg a fülem. 

- T..Tori?! - hallottam gyenge hangját. 

- Úristen Niall jól vagy? - ültem közelebb és a kezembe vettem a fejét. - Minden rendben lesz! Itt vagyok! A mentő már úton van, bemegyek veled én is! - hadartam idegesen. 

- Igazad volt. - mondta halkan és résnyire nyitotta a szemeit. Szája remegett, jobb kezével próbálta megsimogatni a hátam, de túl gyenge volt keze pedig visszaesett a földre. Szörnyű volt így látni. A szívem szakadt meg és próbáltam elhitetni magammal, hogy ezt nem Louis tette. 

- Shh semmi baj. - öleltem át zokogva. Nem tudtam mit tenni. Miközben a szemeibe néztem  kitűrtem a haját az arcából. Niall iránt érzett szeretetem egyre csak erősödött minél közelebb kerültem hozzá és nem csak testileg. Csak a mai nap sokkal közelebb hozott minket egymáshoz. Talán nem is baj. Tudom, hogy van bennem valami ami elindult felé. Ami törődik vele és szereti. Gondolataim és a mentős szirénája ütötte meg. 

- Köszönöm. - suttogta miközben próbálta megszorítani a kezem, de épphogy csak megérintette. Nem volt elég ereje hozzá.  

- Csak bírd ki! Nemsokára jó helyen leszel! - simogattam meg az arcát és a szemem sarkából láttam egy közeledő mentős pasit. Tudom, hogy minden rendben lesz csak idő kérdése. Lassan, de minden visszaáll a régi kerékvágásba. Valamennyien hibáztunk az elmúlt hónapokba ez pedig felkavart mindent. Levegőért kapkodva elmondtam mindent a mentősnek, ami rá tartozott, de Louist nem említettem meg. Az egyik társával feltették Niallt egy hordágyra és betolták az autóba. Én is velük mentem és idegesen figyeltem Niallt, aki idő közben lehunyta a szemeit. Azt mondták hamar a kórházba érünk és akkor megvizsgálják. 

 ~ 20 perccel később ~ 

Türelmetlenül ültem az egyik széken és az orvost vártam. Aggódóm Niall-ért. Fogalmam sincs mit érzek iránta. A kettőnk kapcsolata minden percben erősödik. De Louis is ott van. Nem tudom elfelejteni. Összezavar a sok gondolat és érzés. 

- Victoria Payne? - hallottam egy mély hangot mire felálltam és megtöröltem az arcom. Aprót bólintottam mire a doki közelebb jött. - A fiatalember állapota stabil. Nincs maradandó sebe viszont pár napig bent tartjuk. Ha kellek a recepción megtalálnak. Bemehet hozzá. - biccentett és elindult a folyosón. Vadul dobogó szívvel mentem az ajtó elé. Féltem a látványtól. Lassan lenyomtam a kilincset és beléptem a kis, fehér szobába. Niall egyedül feküdt az ágyon és az ablak felé fordította a fejét. Kórházi ruha volt rajta, amit betakart a takaró. Szőke haja kócosan állt a fejét. Karját kötések és tapaszok borították. Sírnom kellett. Amint becsuktam az ajtót felém fordult és megláttam, hogy az arca is sebes. Halvány mosolyt erőltetett az arcára míg én gyorsan futottam az ágyához. Örültem, hogy kettesbe lehetünk így az éjszaka közepén. Kértem neki egy saját szobát is. Megöleltem amennyire csak tudtam és leültem mellé az ágy szélére. Jobb kezét az ölembe vettem és simogatni kezdtem. Úgy éreztem muszáj vele törődnöm mert én rángattam bele ebbe az egészbe. Kék szemeivel az arcomat fürkészte. Valamennyire megnyugodtam, hogy most már jobban van, de bűntudatom is volt. 

- Sajnálom. - mondtam halkan. Ha tehetném visszaforgatnám az időt és nem feküdnék le vele. Ő csak megrázta a fejét. 

- Nem haragszom. - halványan mosolygott rám mire én előre hajoltam és fejemet a mellkasára döntöttem. Nem nehezedtem rá teljesen mert nem tudtam, hogy hol fáj neki. Simogatni kezdte a hajam míg én csukott szemmel hallgattam a szívverését. Zavarodottnak tűnt. Talán a csend miatt vagy mondani akart valamit. Tudtam, hogy egyhamar nem fogja elfelejteni ezt az egészet, de éreztem, hogy tényleg nem haragszik, pedig megérdemelném. Felkönyököltem így félig rajta feküdtem. Két oldalán megtámaszkodtam az alkarommal és az arcát fürkésztem. Kezeit a derekamra tette és próbálta lenyugtatni magát, de a mellkasával együtt én is szaporán emelkedett. Halvány mosoly futott át az arcomon, hogy zavarba hoztam. Talán nem kellett volna ezt az egészet, de így éreztem jónak és ezt akartam. Feljebb kúsztam így arcunk közt csak pár centi volt. 

 Leheletét éreztem az arcomon miközben erősen markolta a pólóm alját. Lehunyta a szemeit ezzel jelezve, hogy ő is arra készül amire én. Számat ajkaihoz érintettem és egy lágy csókot nyomtam neki amit gyengéden viszonzott is. Kicsit elemelkedtem tőle, hogy lássam az arcát. Semmit nem tudtam róla leolvasni. Talán pont úgy össze volt zavarodva mint én. Nem értem miért csináltam, csak ezt akartam. Egy sóhaj hagyta el a száját és lehúzott magához. 

- Tudod, hogy ezt nem szabad! Pont elég hülyeséget csináltunk. - suttogta miközben az arcomat simogatta. Ha azt akarja, hogy kettőnk viszonyának vége legyen akkor miért csinálja ezt? Szerintem ő se gondolja így csak ezt látja mint menekülés. Először én is ezt gondoltam. Aztán Niall iránt érzett szeretetem egyre csak erősödött és elnyomta bennem Louis hiányát. Louis-val elhidegültünk egymástól és már nem olyanok vagyunk mint régen. El akarom felejteni Őt. Bár ez nem lesz nehéz ha Niall felé közeledem. 

- Nekem Te kellesz! - motyogtam és a nyakába fúrtam a fejem. Arcom meleg bőréhez ért és kirázott a hideg. Bizsergés járt át úgy mint régen Louis-nál. Niall megint sóhajtott és egy puszit adott a fülemre mire én kicsit felegyenesedtem. 

- Te Louis-t szereted! - tűrte el egy tincsem. Kék szemeivel engem fürkészett. - És Ő is téged! 

- Nem Niall! Nem akarom! - erősködtem halkan. Próbáltam elnyomni. Nem lehet neki igaza. Ha Louis annyira szeret miért nincs itt? Miért kereste más lány társaságát anno? Miért verte meg Niallt? 

- Nem tudod ilyen könnyen megváltoztatni az érzéseidet. - rázta a fejét. És igaza volt. 1 nap alatt nem szerethettem bele Niall-be mégis úgy gondoltam ő többet adhat ezek után mint Louis. Amikor visszacsókolt csak erősítette bennem ezeket az érzéseket. 

- Louis túl messzire ment! - érveltem tovább. Ezúttal pedig nekem volt igazam. 

- De már megbánta. - mondta Niall és felült ezért én is így tettem. - Tori csak gondolj bele. A srácok nem tudnak semmit. Mégis, hogy fogjuk megmagyarázni ezt az egészet? A másik, hogy nekünk nincs közös jövőnk. Én a bandába vagyok és ott is maradok. Ha Louis-val nem hozzuk rendbe a kapcsolatunkat a One Direction feloszlik. Ha utáljuk egymást képtelenek leszünk együtt énekelni. Ezt akarod? Hogy a bátyádnak ne legyen karrierje? Ez nem zsarolás. Ez tény. Lehet, hogy Louis hibázott, de tényleg megbánta. Látom rajta. Mellette a helyed mert tudom, hogy te is szereted. Olyan sokáig együtt voltatok. Nem lehet olyan könnyen kiheverni egy kapcsolatot. Főleg nem a tieteket. Amíg nem emlékeztél semmire Louis teljesen maga alatt volt. Nem tudja, hogy hozza rendbe! Teljesen összezavarodott. Éjszakákat sírt mert azt hitte elvesztett téged egy életre. Nem védem mert haragszom rá. - mutatott az arcára. - De ugyan azt csináltad vele mint ő veled. Most már  minden mindegy. Mindjárt vége a napnak és a srácok semmit nem tudnak. Mit mondunk, hogy jött vissza az emlékezeted? Louis valahonnan megtudta. Vele muszáj beszélni, hogy tartsa a száját. Arra is ki kell találni valamit, hogy ki vert össze. Mert ezek mind okkal történtek. Csak azt kérem tőled, hogy ami kettőnk közt történt azt ne tudja meg senki. Maradjon a mi titkunk. Hidd el ha nem ilyen helyzetbe lennénk összejönnék veled. Tudom, hogy érzel irántam valamit, de ez az érzés nem olyan erős. Én is szeretlek mert elérted ezzel az 1 nappal, hogy beléd habarodjak, de kiheverem mert muszáj lesz. Miattad és Louis miatt. - fejezte be halkan. Ekkor már patakokban folytak a könnyeim. Hihetetlen milyen rendes, óriási szíve van. Sírva a nyakába borultam és annyira öleltem amennyire ő engedte. Kezeit derekamra fonta és közel húzott magához. 

- Igazad van! Köszönöm! - fúrtam az arcom a nyakába. Óriási kő esett le a szívemről, hogy Niall mindenre rávilágított. Elmondta a gondolatait és az érzéseit ezzel megkönnyítve mindkettőnk dolgát. 

- Beszéljétek meg! - tolt el, hogy a szemembe nézhessen. Eltűrt egy kósza tincset és megfogta a kezem. Először csak az összekulcsolt ujjainkat figyelte majd a szemembe nézett. Láttam rajta, hogy nagyon gyenge. Túl sok volt neki ez az 1 nap. Sajnáltam, hogy összezavartam. Nem akartam, hogy belém szeressen mert ezzel is csak az ő dolgát nehezítettem meg. Megbocsájtok Louis-nak és segítek, hogy Niall kiheverjen engem. Tudom, hogy ezzel csak rontottam a helyzeten, de úgy éreztem tartozok neki. Jobb kezemet a nyakára tettem és közelebb húztam magamhoz. Bal karját a derekamra tette és az ölébe húzott. Homlokom az övének döntötte. - Ez az utolsó! - suttogta komolyan mégis erőtlenül. 

- Tudom. - aprót bólintottam és a tarkóját cirógatva megcsókoltam. Niall gyengéd volt, minden érzelmét belekeverte, ahogy én is. A csókból később apró puszik lettek Ő viszont nem engedte el a derekam. Nem akartam eltolni vagy ellenkezni. Féltem, hogy megbántom ezért még egyszer és komolyan utoljára megcsókoltam. 

- Sziasztok! - hallottam Louis hangját mire azonnal elhúzódtam Niall-től.