Epilógus

Halihó! Ahogy ígértem itt is van az epilógus. Kaptam véleményeket és tudom, hogy pár embernek nem tetszett, de nem lehet olyat írni, ami mindenkinek megfelel. Remélem az epilógus majd jobban tetszik és hagytok pár komit. Köszönöm annak, aki végig olvasta és a kezdetektől rendszeres olvasóm volt. Nagyon sokat jelentett nekem. Jó olvasást <3 

~ 1 hét múlva ~ 

- Louis! Lassan mennünk kell! - rázta a vállam Bob.

- Nem tudok elmenni! - emeltem fel a hangom. Arcomat a tenyereimbe temettem, könyökömmel támaszkodtam a térdemen és az ágy szélén gubbasztottam. Éreztem, hogy a könnyeim eláztatták az arcom. Erősen szorítottam a fejem mert nagyon fájt. 

- De ez az Ő temetése. - guggolt le mellém Bob és egyik kezével megtámaszkodott a térdemen. - Hidd el, hogy mindenkinek nehéz, de el kell tőle búcsúznunk. Végleg. - mondta halkan és ahogy elvettem a kezeimet a szemeim elől láttam, hogy ő is könnyezik. 

- De én nem akarok elbúcsúzni tőle! Nem akarom elengedni! - kiabált és felálltam az ágyról. Még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy elment  közülünk. Végre minden rendbe jött volna..

- Louis kérlek fejezd be! - fogta le a karjaim Bob mire én hisztérikusan csapkodni kezdtem. Olyan voltam mint egy kislány, teljesen kifordultam magamból. 

- Nem bírom elengedni érted? Ő volt a mindenem! Vele kéne lennem, mellette! - kiabáltam tovább mire Bob szorosan megölelt és várta, hogy lenyugodjak nem törődve azzal, hogy összekönnyezem az öltönyét. - Annyira szeretem! Miért hagyott itt? - tettem fel a kérdést magamnak. Bob vállán támasztottam meg az állam és vártam, hogy újra normális tempóban verjen a szívem amikor megláttam magam előtt Őt. Ahelyett, hogy normálisan vert volna a szívem inkább leállt. Teljesen élethű volt, testem minden porcikája beleremegett, de nem mertem megmozdulni mert féltem, hogy csak képzelődök és a végén még eltűnik, csak tovább akartam csodálni. Két méterre állt tőlem. Gyönyörű barna haja a vállára omlott, szép zöld szemei erősen csillogtak viszont a bőre fehér volt, sápadtnak tűnt. Egyszerű, fehér hálóinget viselt ami nem volt bő, sőt ki is emelte az alakját, lábán nem volt semmi. Kicsit az egész teste átlátszó volt és épphogy hozzáért a padlóhoz a lába. Egy hang nem jött ki a torkomon, csak néztem Őt, nem akartam elhinni, hogy látom. 

- Kérlek gyere el a temetésemre. - mogyogta halkan mire szemeim kidülledtek. Bob még mindig csak ölelt és nem reagált semmit. Miért csak én hallom? - Nagyon fontos nekem, hogy ott legyél! - szólalt meg megint. Választ várva nézett rám mire én mosolyt erőltetve az arcomra bólintottam egyet. Hirtelen lépett közelebb és máris előttem termett. Jobb kezét megemelte és az arcomra tette majd simogatni kezdett miközben könnyeim felszántották az arcom. Érintése olyan volt mint a lágy szellő, alig éreztem. - Kérlek ne sírj! - szipogott ő is mire kezemet az övére tettem, de nem éreztem azt csak az ő érintését az arcomon. Muszáj volt vele lennem egy kicsit szóval óvatosan eltoltam magam Bobtól. Szerencsémre Tori nem tűnt el csak hátrébb lépett.
- Magamra hagynál egy kicsit? - kérdeztem halkan mire ő bólintott és kiment. Kezem Tori felé nyújtottam mire ő halvány mosollyal az arcán, lassan közeledett. Nehezen vártam ki mire ideért, de nem mertem gyorsan közeledni nehogy eltűnjön. Tudom, alapból kicsit idiótának tűnök ugyanis szellemek nem léteznek. Minél közelebb ért, annál több könny folyt az arcomon. - Annyira hiányzol! - suttogtam mire ő megfogta a mindkét kezem és leengedte kettőnk közé.

- Te is nekem! - mondta halkan és megint megsimogatta az arcom.
- Mikor láthatlak legközelebb?
- Már nem látsz többet. - motyogta és a padlót kezdte pásztázni.
- Ezt, hogy érted? - emeltem fel az állát.
-  Lou, Édesem. Tudod, hogy meghaltam. Már csak a képzeletedben létezem és nem akarok olyan sűrűn visszajönni mert a végén még belebolondulsz. - nézett rám aggódóan.
- Nem fogok! - vágtam rá rögtön.
- Ezt te sem gondoltad komolyan. Megmutatod a kislányunk? - eresztett felém egy halvány mosolyt mire bólintottam és elvezettem a kiságyhoz, ami a szoba másik végében volt. Egy pici kisbaba feküdt benne, jól betakarva aludt. Egyenletesen vette a levegőt, néha megmozdította pici ujjait. - Gyönyörű! - szipogta Tori és megsimogatta a kislányunk arcát, akinek egyébként a Lottie nevet adtuk.
- Tudom. Annyira hasonlít rád. - sóhajtottam. - Nem hiszem el, hogy anya nélkül kell felnőnie.
- Tökéletes apa leszel. - egyenesedett ki és adott egy puszit az arcomra.
- Nélküled nem tudok az lenni. - ráztam a fejem reménytelenül.
- Hidd el, hogy nélkülem is minden rendben lesz! - eresztett egy féloldalas mosolyt és tudtam, hogy mindezt azért mondta, hogy lenyugodjak. Kijelentésére csak vadul rázni kezdtem a fejem. - Mindig itt leszek! - mosolygott és a szívemre tette a kezét, ami vadul verni kezdett. Belül melegség járt át és meg akartam ölelni, de féltem, hogy eltűnne a karjaim közt.
- Nagyon szeretlek és soha nem foglak elfelejteni! - suttogtam vissza tartva a hangos zokogást, ami ki akart törni belőlem.
- Én is té.. - kezdte, de hirtelen kivágódott az ajtó mire Ő köddé vált.
- Ne! - kapkodtam a fejem és tekintetemmel kerestem, de nem láttam mást csak Liamet az ajtóba. Egy sóhaj hagyta el a számat majd szomorúan Liam felé fordultam. Így kellett elengednem. Szuper. - Mi az?
- Mondanom kell valamit, de ne nézz bolondnak oké? - kérdezte halkan mert észrevette, hogy a kicsi alszik.
- Oké. - néztem rá furán. Bármit mondd nem fogom bolondnak gondolni mert az előbb elképzeltem, hogy itt van Tori és konkrétan magammal beszélgettem. Visszagondolva máris hiányozni kezdett.
- Kábé  fél órája Tori megjelent a szobámba. - nyögte ki pár perc csend után mire a szemeim kidülledtek. - Tudom hülyén hangzik, de esküszöm, hogy Őt láttam. Azért jött, hogy elköszönjön és beszélgettünk is. - magyarázott zavartan.
- Én is beszéltem vele. - meséltem neki.
- Hu akkor nem csak én vagyok bolond. - sóhajtott megkönnyebbülten. Pár percig csendben álltunk a kiságy mellett. - Szerintem indulnunk kéne. Anyukád már itt van, hogy vigyázzon a picire. - szólalt meg Liam, bólintottam mire ő kiment a szobából.

~ 2 óra múlva ~ 

A temetőbe állt minden család tag, barát és hozzátartozó. A beszédeken már túl voltunk és a koporsót engedtük le a mélybe. Remegő lábakkal álltam a gödör szélén.

  Nem tartottam vissza az érzelmeimet, úgy sírtam ahogy mindenki más. Fájt elfogadni, hogy Ő van ott lent. Túl sok érzelem kavargott bennem és azt se tudtam mi lesz holnap. Féltem, hogy nélküle teljesen el fogok veszni. Nem bírtam sokáig a koporsót nézni ezért másfelé fordultam. Az egyik fa alatt megláttam Őt. Fejemet megráztam, de nem tűnt el. Ugyanúgy nézett ki mint délelőtt és halványan mosolygott rám. Pár percre lehunytam a szemem. Nem akartam, hogy most jelenjen meg mert eléggé magam alatt voltam. Mire felnéztem már tényleg eltűnt, reméltem, hogy majd később jön vissza. Hirtelen láttam meg kicsit átlátszó kezét a mellkasomon. Szívem a torkomban dobogott amikor megláttam, hogy mögöttem áll és hátulról ölel.
- Kíváncsi voltam eljössz-e.  - súgta a fülembe mire egyszerre rázott ki a hideg és éreztem belül melegséget.
- Megígértem neked. - simogattam meg a kezét és félig hátrafordultam, hogy lássam az arcát.
- Tudom. 
- Már most hiányzol! - motyogtam könnyeimmel küszködve. 

- Tudod, hogy mindig itt leszek. - tette kezét újra a mellkasomra és úgy éreztem mintha megérintette volna a szívem majd hirtelen eltűnt és már nem éreztem mást csak fájdalmat.

95. fejezet ~ The End

Sziasztok! Hu, nem is tudjátok mennyire szégyellem magam, hogy ennyit késtem. Tényleg sajnálom viszont ehhez a részhez sok idő kellett mert nehezen raktam össze. Lesz még egy epilógus és egy búcsú szöveg, ami valószínüleg csütörtökön fogok hozni. Tudom, hogy az 52 feliratkozóból nem maradtatok sokan mert rengeteget kellett várni, de akik még itt vannak azokat kérem, hogy komizzanak ha tetszett nekik. Jó  olvasást! 

ZENE

 ~ pár hét múlva ~ 

 - El se hiszem! - kulcsolta ujjait az enyémre Louis. Boldogan mosolygott rám miközben hazafelé sétáltunk. Kicsi összehúztam a dzsekim mielőtt megfogtam volna a kezét majd felé fordultam. 

- Én se. – sóhajtottam és próbáltam örömömben nem sírni. Louis látta rajtam, hogy ez az egész kicsit megviselt.

- Leüljünk a parkba? – állt meg hirtelen és szembe fordított magával. Szabad kezével megsimogatta az arcom mire én szó nélkül bólintottam. Hamar odaértünk annak ellenére, hogy nagyon lassan sétáltunk. – Gyere. – húzott le a legközelebbi padra. Leültünk egymással szemben és egy ideig csak szavak nélkül szemeztünk.

- Fázik a fenekem. – törtem meg a csendet mire Louis halkan elnevette magát. Felállt és levette a bőrdzsekijét. Fejével biccentett, hogy én is álljak fel majd miután ez megtörtént az én helyemre terítette a kabátját.

- Ülj rá. – kacsintott mire mindketten leültünk.

- Köszi. – suttogtam kicsit elérzékenyülve és egy puszit nyomtam az arcára. Ismét beállt a csend, de ez egyáltalán nem volt kínos. Inkább nyugtató, hogy ilyen helyzetben is vele lehetek és mindent meg tudunk beszélni. - Nehéz ezt másodjára is megélni. – mondtam ki hirtelen a gondolataim. A gyomrom teljesen összeugrott és  a szívem is hevesebben vert.

- De ez más! – ült közelebb Louis mire elpirultam. Jól esett, de én mégse érzem másnak.

- Szerintem nem. – hajtottam le a fejem, hogy ne keljen a szemébe nézni, de ő finoman felemelte.

- Hidd el nekem, hogy nem ugyanaz! Teszek is érte, hogy ne legyen ugyanaz! Nem akarom, hogy ez emlékeztessen olyanra, ami nem volt jó. Azt szeretném, hogy ez legyen az egyik legjobb és legszebb dolog az életünkben! Mindent úgy csinálok, hogy számunkra az tökéletes legyen és mindent el fogok követni a boldogságunk érdekében! – mondta kicsit hangosan, hogy világos legyen a számomra mégis a fülemben dobogó vértől alig hallottam. Louis arca olyan határozott volt, de gyengéden beszélt hozzám. A végére elhalkult és megenyhült. Könnyeim lassan kezdtek folyni az arcomon mire Louis magához ölelt. – Szeretlek! – búgta a fülembe és arcát a nyakamba fúrta miközben én összekönnyeztem a pólóját. Mostanában sokkal érzékenyebb vagyok, főleg Louis-val kapcsolatban. – Ne sírj kérlek mert én nagyon boldog vagyok! – engedett el, hogy a szemeimbe tudjon nézni. – Te is legyél az! – simogatta meg az arcom. Bólintottam és letöröltem a könnyeim.

- Kiváncsi vagyok mit szólnak a srácok. – nevettem fel halkan pár perc csend után. Muszáj volt másra gondolnom, de nem tudtam ezért csak a pozitív oldalát kerestem.

~ 1 óra múlva ~

Mielőtt benyitottunk volna a házba Louis-val összemosolyogtunk majd egyszerre nyomtuk le a kilincset. Próbáltunk csendben bemenni és levenni a cuccainkat. Amint kiléptem a cipőmből Louis belerúgott a kisszekrénybe. Hál istennek a srácok nem jöttek ki szóval mi mentünk beljebb.

- Hogy mondjuk el? – kérdeztem halkan mielőtt beértünk volna a nappaliba.

- Fogom a kezed. – mondta Lou és így is tett. Besétáltunk a nappaliba ahol a többiek terültek el a kanapén.

- Öhm srácok. – kezdtem kicsit idegesen. Na jó, nagyon az voltam. Egy percre teljesen összeszedtem magam, de amikor a többiek egyszerre fordultak felénk minden kiszállt a fejemből.

– Terhes vagyok! – mondtuk Louis-val egyszerre mire a srácok lefagyva néztek inkább Lou-ra mint rám. Igazából ez elég vicces szitu volt mégse nevetett senki.

- Oké én mondjuk Torira fogadtam nem Louis-ra, de tessék itt a pénz. – sóhajtott Perrie és Dani kezébe nyomott egy kis pénzt. Most már mindenkiből kitört a nevetés.

- Nagynéni leszek! – pattant fel Dani és már szaladt is hozzám, hogy megöleljen.

- Mi volt ez? – böktem a tenyerében lévő pénzre.

- Fogadásnak hívják. – kacsintott Perrie mire egy percre megvilágosodtam. A srácok egyesével jöttek gratulálni majd fogadni kezdtek, hogy lány lesz-e vagy fiú.

- Érzem, hogy lány lesz. – jött oda hozzám Harry és a hasamat kezdte simogatni. – Sok pénzt hozol te még nekem! – eresztette egy sátáni kacajt mire mindenki felnevetett. Lassan megemésztettük az új hírt és mindenki elfoglalta magát. Bementem a konyhába és a hűtőben kezdtem turkálni miközben végig gondolkoztam.

- Szóval bővül a család. – sétált be Niall mire kiszálltam a hűtőből és az asztalhoz ültem. Nem volt más a konyhában csak mi ketten így elég nehéz volt kibírni ezt a szitut. Niall leült velem szembe és az arcomat kezdte fürkészni.

- Igen. – sóhajtottam halkan, hogy megtörjem a csendet. Niall beharapta alsó ajkát és többször bólintott egymás után.  Szemei csillogni kezdtek, féltem, hogy sírni fog.

- Gratulálok! – préselte ki magából ezt az egy szót, de még mindig inkább fájdalmat láttam az arcán mintsem boldogságot. Rosszul éreztem magam mert tudtam, hogy nem könnyű neki.

- Niall én.. – kezdtem zavartan, de közbevágott.

- Hagyjuk. – tolta ki a székét és felállt. – Túlélem! – tette hozzá és megfogott egy almát majd vissza se nézve kiment a konyhából egyenesen fel az emeletre. Fejemet a hideg pultra döntöttem és lecsuktam a szemeim. Nem tudom ezt, hogy kéne megoldani. Talán ha azon az estén gondolkodom akkor most egy gonddal kevesebb lenne. De mindegy mert már megtörtént. Talán jobb lesz ha Louis-val minél hamarabb elköltözünk az ő házába. Akkor kevesebbet látnám Niallt és ez neki is csak segítene.

- Hé! Álmos vagy? – hallottam a bátyám aranyos hangját mire felemeltem a fejem.

- Csak egy kicsit. – füllentettem mire ő felpattant elém a pultra.

- Elég rosszul hazudsz. – kacsintott rám mire kínomban kicsit elnevettem magam. Zavaromban arcomat elöntötte a pír így fejemet Liam ölébe döntöttem.

- Akarsz róla beszélni? – kérdezte mikor felnéztem rá.

- Nem, inkább elmegyek aludni. – álltam fel és szorosan megöleltem.

- Oké. – motyogta Liam és hosszú karjait körém fonta. Mélyen beszívtam az illatát és arcom a nyakába temettem. – Szeretném ha tudnád, hogy nagyon örülök a kicsinek! Mindennél jobban!  - mondta halkan a vállam felett mire én csak bólintottam. – Szeretlek! – nyomott puszit az arcomra.

- Én is téged! – mondtam és halkan nevetve meghúztam borostás arcát majd elindultam az emeletre, hogy eltegyem magam holnapra.

~ 9 hónap múlva ~

- Drágám a srácok már itt toporognak, siess kérlek! – kiabált Louis mire még  egy babaruhát összehajtogattam és kimentem az előszobába.

- Nem hiszem el, hogy minden rózsazsín. – röhögött kínjában Kevin. Igen, kislányt várok. Louis-on és Harryn kívül mindenki elvesztette a fogadást mert fiút szerettek volna.

- Kevin szerintem megy a szemedhez a rózsaszín szóval nem értem miért nyavalyogsz. – forgatta a szemeit Zayn mire mindannyian elnevettük magunkat.

- Niall nem jön? – kérdeztem zavartan.

- Tori elfelejtetted, hogy visszament egy időre a családjához? – kócolta össze a hajam Liam. Pár másodpercig furcsán néztem a bátyámra majd leesett.

- Tényleg. – nyögtem ki halkan majd felvettem a kabátom. Kevin munkát keres, a csajok pedig vásárolnak ezért csak Louis-val, Zaynnel, Liammel és Harryvel mentem a vidámparkba. Séta közben teljesen elkalandoztam. Csak Niallre tudtam gondolni. Hülyén éreztem magam, hogy miattam ment el egy kis időre, hogy addig se keljen elviselnie engem. Nélküle belül üresnek éreztem magam. Próbáltam kiverni Őt a fejemből és azt traktáltam magamba, hogy Louis-val vagyok együtt nem Niallel. Hiányzott a szőke haja, az ölelése, a nevetése, mindene.

- Szívem minden oké? – súgott a fülembe Louis.

- Telefonálnom kell. – torpantam meg és előkaptam a mobilom. – Menjetek csak majd utolérlek titeket. – erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Baj van? – kérdezte komolyabban Lou és ő is megállt velem.

- Nem. – vágtam rá egyből. – Csak felszeretném hívni egy barátnőm. Tegnap beszéltünk és jó lenne vele találkozni. – füllentettem.

- Tori a 9. hónapban vagy, nem szeretném, hogy bárhova menj nélkülem. Nem tudjuk mikor kell menni a kórházba, nem akarlak egyedül hagyni. – lépett közelebb. Meghatódtam azon, hogy mennyire aggódik.

- Utánatok megyek ígérem. Nem lesz semmi baj. – nyugtattam mire sóhajtott egyet.

- Oké, de miért nem lehet útközben? – ráncolta a szemöldökét. Nem akartam megint hazudni valamit mert abból sose jövök ki.

- Mert egy picit szeretnék egyedül lenni. – sóhajtottam és ez részben igaz volt.

- Jól van. – forgatta meg a szemeit majd nyomott egy puszit és elindult. Közben beérte a srácokat, akik észre se vették, hogy mi megálltunk. Elővettem a telefonom és már kerestem is Niallt a névjegyzékben, amikor Louis többször is hátra pillantott, de én csak halvány mosolyt küldtem felé, hogy megnyugtassam. Hiába hívtam Niallt, többször is kinyomott végül írtam neki egy sms-t.

Niall a kurva életbe vedd már fel! >.<

Amint elküldtem az sms-t már hívtam is. Felvette.

- Szia. – mondta halkan.

- Na végre. – köszöntem én is. – Miért nyomtál ki? – kérdeztem zavartan.

- Tori nem veszed észre, hogy próbállak kiverni a fejemből? – emelte meg a hangját.

- Én is téged az enyémből! – vágtam vissza mérgesen.

- Örülök neki. – mondta gúnyosan.

- De nem tudlak. – tettem hozzá halkan és ez volt az igazság. Niall percek múlva se szólalt meg. – Mikor jössz haza?

- Nem tudok veled egy levegőt szívni. – mondta fagyosan mire szemeim megteltek könnyel. Ennyire utálna?

- Miért csinálod ezt? – kérdeztem halkan.

- Mert hagytad, hogy beléd szeressek. Aztán azt vártad, hogy úgy tegyek mintha semmi sem történt volna. Nem tudom ezt tenni. Mert hiányzol és szeretlek! – a végére teljesen elhalkult.

- Gyere haza!

- Fáj azt látni, hogy boldog vagy Louis-val. Fáj látni, hogy megöleled, megérinted, megcsókolod.. Fáj, hogy vele törődsz és nem velem. – hadart idegesen. – Nem mehetek így haza.

- Miattam nem teheted ezt a srácokkal.

- Haza fogok menni, de nem most.

- Kérlek. – mondtam halkan és felfele pislogtam, hogy ne kezdjek el sírni.

- 9 hónapig bírtam. Minden nap láttalak titeket és tudtam, hogy nem állhatok közétek. Ott volt Louis.

- De barátok vagytok, nem teheted ezt vele. – ráztam a fejem. Nem akartam elmondani, hogy nekem is nehéz volt az a 9 hónap.

- Hagyjuk. – sóhajtott Niall.

- Hiányzol!

- Te is nekem. De mindkettőnknek jobb lesz ha elfelejtjük a másikat. Telefonáljatok ha elköltöztetek Louis házába. Nem akarom tönkretenni a kapcsolatotokat azok után amiken átmentünk. Jó legyél. Szia. – motyogta.

- Niall kérlek.. – kezdtem, de nem tudtam befejezni mert bontotta a vonalat. A telefont a zsebembe csúsztattam és elindultam a srácok után. Semmi értelme nem volt ennek a beszélgetésnek mert nem tudtam rávenni, hogy hazajöjjön. Legalább hallottam a hangját. Ez is valami. Próbáltam kiüríteni a fejem miközben megállított pár rajongó. Kérdezgették, hogy hogy vagyok és kérdetek aláírást meg fotót. Gyorsan lerendeztem őket majd végre a vidámparkba értem. Könnyen megtaláltam a srácokat ugyanis őket is körbevették a lányok. Hamar Louis mellé kerültem.

- Bocsi, de mennénk majd legközelebb csinálunk képet oké csajszi? Addig itt egy aláírás. – magyarázott nekem mire kezemmel körbefontam a derekát. – Bocsi, de barátnőm van. – mondta még mindig dedikálva egy másik képet.

- Hey bébi. – fordítottam magam felé a fejét mire mosolyogva ölelt meg.

- Na végre. – búgta a fülembe. A rajongók lassan elszéledtek mi pedig újra öten maradtunk.

- Húúúúúú na mire ülünk fel? – vigyorgott Harry.

- Hullámvasúúúúút! – ugrándozott Liam. Tudom, hogy ilyenkor csak szórakoznak, de néha nem vagyok biztos abban, hogy nagykorúak.

- Dinka. Tori vemhes. – lökte meg Liam fejét Zayn.

- Nem vemhes hanem terhes! – röhögött Louis mire én is elnevettem magam.

- Ugyanaz. – legyintett Zayn.

- De attól még Tori is felülhet a hullámvasútra. Hányózacskót mindenhol osztogatnak. – rántott vállat a fürtös.

- Menjünk és lőjünk magunknak valami plüsst annál a standnál. – mutattam kicsit arrébb mire a srácok bólintottak. Kifizették a pisztolyokat én pedig félreálltam, hogy a nyeremény majd az enyém legyen mert úgyis nekem adják a kicsi miatt. Nem telt el pár perc amikor arra eszméltem fel, hogy Louis sikítozik. – Mi történt?

- Hát Harry és Zayn kicsit összekaptak egy puskán és seggbe lőtték Lout. – tájékoztatott a bátyám mire felnevettem.

~ pár óra múlva ~

Tekintetemmel Lout kerestem a tömegben mert hirtelen éles fájdalmat éreztem a hasamba. Azt mondta vattacukorért megy és addig itt maradtam a srácokkal, de őket is szem elől tévesztettem.

- Srácok? – kiáltottam el magam, mire Harryt pillantottam meg.

- Minden oké? – kérdezte aggodó tekntettel mire megráztam a fejem belekapaszkodtam a vállába. Egy hang sem jött ki a torkomon. – Basszus. – kapcsolt Harry és előkapta a telefonját. – Louis, gyertek a hullámvasút mellé! Tori nem érzi jól magát. – hadart a telefonba majd letette. Másodpercek múlva a srácok mellettem termettek.

ZENE

~ Louis szemszöge ~ 

- Jön a baba? – dermedt meg egy pillanatra Zayn.

- Nem. Egy dinnye. Szerinted? – horkantam fel idegesen. – Semmi baj édes! Hívok egy taxit. – öleltem át és próbáltam nyugodtnak tűnni pedig belül nagyon ideges voltam. Talán percek kérdése és megszületik a kislányom. Pár perc múlva már az út szélén álltunk, ahova egy taxi is begurult.

- Én Torival megyek, a kórházban találkozunk! – mondtam és besegítettem Őt. Elhadartam a címet a taxisnak majd megszorítottam Tori kezét és magamhoz húztam. Homloka verejtékes volt, mellkasa szaporán emelkedett és néha lehunyta a szemét. – Minden rendben lesz! – nyomtam puszit a fejére mire ő felszisszent és a hasához kapta a kezeit.

- Belehúzna? Nem akarok egy taxiba szülni! – rivallt rá a sofőrre.

- Azt én se akarom. – tette hozzá halkan a taxis mire Tori megforgatta a szemeit és visszadőlt a mellkasomra.

~ fél óra múlva ~

Torit pár perce vitték el és lassan én is bemehetek. A srácokkal vártam a folyosón és belülről már kezdett őrölni ez a tehetetlenség. Liam, Bob és Zayn csak ültek és maguk elé meredtek míg én,  Kevin és Harry csak mászkáltunk összevissza. Csak Niall hiányzott, aki még mindig Mullingar-ben van. Oké, értem, hogy Torival nincsenek olyan jóba, de már mindenki túl van rajta csak ők nem.

- Lemaradtam valamiről?  - szaladt hozzánk Niall majd lihegve a térdére támaszkodott. Értetlenül néztem rá, hogy-hogy kerül ide ilyen hamar az emlegetett szamár. Persze örültem neki ezért a srácokkal együtt én is megöleltem. 

- Tori bent van. Valószínű engem is mindjárt behívnak. – hadartam neki idegesen mire megszorította a vállam és erőltetett egy bíztató mosolyt az arcára.

- Hogy kerülsz ide? – kérdezte boldogan Zayn.

- Hát nem volt nehéz kimatekozni, hogy Tori mikorra kerül kórházba ezért már tegnap késő délután elindultam otthonról. A közös házból jövök ahova ledobtam a cuccaim és mivel nem voltatok otthon gondoltam már idő van ezért ide siettem. - darálta ő is.

- Louis!! – kiabált Tori mire azonnal megfordultam, hogy bemenjek.

- Kérlek mondd neki, hogy itt vagyok. – fogta meg a karom Niall mire bólintottam és bementem. Amint beléptem egy nővér a kezembe nyomta azt a kék ruhát, amibe bele kellett bújnom. Torihoz siettem, aki az ágyon feküdt és elég idegesnek tűnt. Megszorítottam a kezét és nyomtam egy puszit az arcára majd leültem az ágya mellé. Nem akartam felzaklatni ezért nem mondtam neki, hogy Niall a váróban van.

- Nem lesz semmi baj! Itt vagyok! – szorítottam meg a jobb kezét mire ő erőltetett egy mosolyt az arcára.

~ fél óra múlva ~

- A kislányuk. – jött felénk a nővér és remegő kezembe adta a kicsit míg az orvos Torit vizsgálta. Örömömbe legördült egy könnycsepp, amit még ezer követett. El se hittem, hogy a saját lányomat fogom a kezembe. Kicsit sírt még aztán elhallgatott. Kevés barna haja és gyönyörű zöld szeme volt. Pár másodpercig kíváncsian nézett rám majd lehunyta a szemeit. Ezt a pillanatot sosem fogom elfelejteni. Lágy puszit nyomtam pici arcára majd Tori felé fordultam. Halványan mosolygott majd lehunyta a szemeit. Hirtelen a Tori mellett lévő gépen szaggatott vonalak helyett egy zöld egyenes futott át a képernyőn.

- Lisa! Vidd ki az apukát és a kisbabát! – kapkodott az orvos. – Kristen hozd a defibrillátort! – szólt egy másik nővérnek mire Lisa kikapta a kezemből a kislányunkat.

- Mi történik? – kérdeztem értetlenül.

- Leállt a szíve. Kérem menjen ki! – mondta a doki miközben összekapcsolta a gépet. Először fel se fogtam mit mondd aztán leesett minden. Szemeimből patakként folyt a könny és Tori mellé roskadtam. A szívem a torkomban dobogott és simogattam az arcát miközben ő meg se mozdult. Arca sápadt volt és mellkasa nem emelkedett.

- Ne csináld ezt, nem hagyhatsz itt minket! - motyogtam halkan. Belül szétvetett a fájdalom. Minden olyan jól ment. – Nem halhatsz meg! – szorítottam meg a kezét.

- Uram! Azonnal menjen ki! Újra kell élesztenünk! – förmedt rám az orvos mire két nővér megfogta a karom és elhúztak az ágytól. Nem hagyhattam itt ezért ellenkeztem viszont hirtelen elgyengültem és ki tudtak vinni a szobából. Hangosan zokogva csaptam ki az ajtót és egyből a falnak dőltem. A srácok hozzám szaladtak és kérdésekkel bombáztak, de a fülembe dobogó vérttől semmit nem hallottam. Mellkasom zavarodottan emelkedett, a sírástól levegőt se tudtam venni. Mérgembe párszor a falba ütöttem, de a srácok gyengéden lefogtak és megfordítottak, hogy lássák az arcom.

- Louis nyugodj meg! – szorított meg Bob. Szemeimet lehunyva ráztam a fejem és próbáltam normálisan levegőt venni.

- Mi a baj? Mi történt? – kérdezgettek a srácok, de egy hang nem jött ki a torkomon. Féltem, hogy nem tudják megmenteni. Nem akarom elengedni és nem akarom, hogy a lányom anya nélkül nőjön fel.

- Louis szólalj már meg! – emelte fel a fejem Kevin amikor a szobából erős fény szűrődött ki majd 2 nővér szaladt be.

- Nem bírom! – temettem el az arcom és hangosan sírni kezdtem. A srácok csak értetlenül néztek rám. – Újra kell éleszteni. – motyogtam mire mindenki döbbenten meredt rám.

- Úristen! – fogta a fejét Liam és a falhoz dőlve a földig csúszott. Lábait felhúzta majd azokat átölelve a térdeire hajtotta a fejét. Válla rázkódott, sírt ahogy  mindenki más. A többiek leültek a székekre és magukat nyugtatták. Mindenki ki volt borulva, de legjobban Bob, aki ugyan nem mutatta, de láttam rajta, hogy belül teljesen összetört.

~ negyed óra múlva ~

Azt hittem megörülök a tehetetlenségtől és ahogy láttam ezzel a többiek is így vannak. Járkáltam összevissza mire kijött az orvos. Lerohantuk szegényt, de ő kérte, hogy menjünk ki az aurájából. Hogy őszinte legyek ez volt az utolsó dolog, ami abban a pillanatban érdekelt.

- Hogy van a kislányom? – kérdezte Bob remegő hangon, kisírt szemekkel mire a doki csak sóhajtott. 

      - Sajnálom, de nem tudtuk megmenteni. –közölte az orvos halkan..

94.fejezet ~ Vörös szoba

Halihó. Meghoztam az utolsó előtti részt és remélem tetszeni fog. Köszönöm a plusz egy feliratkozót, akitől kaptam egy kedves kommentet is. Jó olvasást. 

~ Tori szemszöge ~

- Hé várjatok meg! – hallottam egy ismerős hangot mire azonnal megfordultam. Szemeim megteltek könnyel amikor megláttam Kevint. Gyors léptekkel haladt a gép felé és jobb kezével egy nagyobb bőröndöt húzott maga után. Kettesével kapkodtam a lépcsőfokokat és hamar a földre értem. Gyorsan szaladtam felé miközben próbáltam nem megfulladni. Amint odaértem hozzá ő elengedte a táskáját és szorosan megölelt.

 A mellkasom zavarodottan emelkedett és alig kaptam levegőt. Nem jó párosítás a sírás és a futás. Kevin hosszú karait körém fonta és arcát a nyakamba temette miközben kicsit felemelt magához így lábaim nem érték a földet.

- Miért csak most jöttél? – toltam el magamtól így ő letett a földre. Kitűrtem egy tincset az arcból majd a szemébe néztem.

- Legjobb barátok vagyunk. – mondta halkan. – Tudom, hogy nekem nincs biztos pontom Londonban, de nem akartalak egyedül hagyni. Tudom, hogy ott lesznek neked a fiúk, de nem volt szívem elengedni téged.

- De van biztos pontod. Én. Tudod, hogy mindig számíthatsz rám. – mosolyogtam mire meghatódva nyomott egy puszit a homlokomra. – Nem válaszoltál a kérdésemre. Miért csak most jöttél? Napokig ideges voltam. Bizonytalanságban hagytál. – mondtam kicsit felháborodva.

- Csak mérlegeltem a helyzetemet. – rántott vállat.

- Örülök, hogy így döntöttél. Gyere. – fogtam meg a kezét ő pedig a táskáját majd elindultunk vissza a géphez. Ha már a földön voltam még egyszer elbúcsúztam apától és felsétáltam Kevinnel a lépcsőn.

- Hello haver, hát te? – nézett rá Zayn mosolyogva mire Kevin magához ölelt.

- Csak nem akartam elengedni. – mosolygott rám.

- Oké, de azért ne nyúld le tőlem. – lépett a másik oldalamra Louis és megcsókolt.

- Oké minden happy, de elég a nyáladzásból. Húzzunk üvegezni. – csapta össze a tenyereit Harry és elszaladt az ülések között.

- De csak egy csaj van. Az is Louis-é! – kiabált utána Zayn.

- Basszus tényleg. – sétált vissza Harry. – Oké megnézem a pilótát és a személyzetet. – röhögött fel és megint elszaladt. Nevetve megcsóváltam a fejem és leültem az egyik székbe. Míg ők elfoglaltságot kerestek a gép elindult. Kinéztem az ablakon és tekintetemmel apát kerestem. Hamar megtaláltam mert vaduk integetett nekem. Nem akartam itt hagyni, de nem tudok végig vele lenni. Visszaintetem neki majd láttam, hogy elmegy mert a gép lassan felszállt. Épp letöröltem a könnyeim amikor Louis foglalt helyet mellettem.

- Azt akarom, hogy neked a legjobb legyen. Mindent meg fogok tenni azért, hogy boldog legyél Londonban. Ígérem. – fogta meg a kezem mire bólintottam. Még mindig furcsa, hogy kibékültünk, de nem bánom, sőt örülök neki. Ha ennyi mindenen túlmentünk egy új élet se jelenthet akadályt.

- A srácokkal együtt laktok? – kérdeztem kíváncsian. Ez eddig nem érdekelt mert sokáig Los Angeles-ben voltak és akkor még nem tudtam, hogy egyszer velük fogok menni.

- Mindegyikünknek van saját háza és van egy közös is. Mindegyiket meg szeretném mutatni neked és gondolom a fiúk is így szeretnék. Ha velem bármi lenne az ő házuk neked mindig a második otthonod lehet Londonban. – mosolygott majd közelebb hajolt hozzám. – Fogalmad sincs most mennyire boldog vagyok. – suttogta és jobb kezét felvezette az oldalamon egészen a nyakamig. Megsimogatta azt majd egymáshoz érintette ajkaink. Lassan és érzelmesen csókolt meg mintha ez az utolsó lenne. Nem váltunk el egymástól miközben Louis felhajtotta a köztünk lévő kartámlát és beljebb tolt az ablak felé. Amikor hátam a gép oldalának ütközött Louis bal kezével az oldalamat simogatta, jobb kezével a fejem mellett támaszkodott. Lábaim közé mászott így közelebb került hozzám. Ajkaink csak néha váltak el levegő hiány miatt. Minden percét élveztem mert olyan volt mint régen. Lou úgy csókolt mint még soha és éreztem rajta, hogy hiányzott neki ez az egész. A hajába túrtam és kicsit meghúztam azt mert tudtam, hogy szereti. A reakciója csak egy nyögés volt a számban. Nem akartam túlzásba vinni ezért inkább csak simogattam a fejét.

- Miért jó gépen dugni? – bukkant fel Liam feje az előttünk lévő ülések közül. Louis-val azonnal elengedtük egymást és zavartan mosolyogtunk össze.

- Eddig nem volt rá példa szóval nem tudok válaszolni a cuki kérdésedre. – mondta Louis és az ajkába harapva rám nézett. Lesütöttem a szemem és tudtam, hogy kezd kanos lenni.

- Aha. És amikor nyaralásról jöttünk haza mit csináltatok az üléseken?! – nevetett fel olyan „most lebuktatok” stílusban a kedves bátyám.

- Ültünk?! – kérdeztem vissza elfojtva a kitörni készülő nevetésem.

- Engem nem zavar csak halkan. – kacsintott Liam. – Ja és vigyázzatok az üléshuzatra. Tudjátok nem olcsó mulatság egy magángép. – vigyorgott majd elsétált. Louis-val összenézünk majd elnevettük magunkat.

- Ha már itt tartunk – kezdte Louis, de nem nézett a szemembe csak az ujjaimat piszkálta. – Engem nem zavar, hogy gépen vagyunk. Kényelmesnek tűnik. – rugózott az ülésen mire felnevettem. Tudtam, hogy csak viccel így nem is tudtam komolyan venni. – Elmegyek eszek. Jössz vagy hozzak valamit? – kérdezte miközben felállt.

- Nem kell, köszi. – mosolyogtam rá mire ő elsétált. Amikor kinéztem az ablakon a gyönyörű felhőket láttam és éreztem, hogy miután leszálltam a gépről majdnem minden meg fog változni.

- Szia. – köszönt a szőkeség és leült mellém. Mosolyogva figyeltem a mozdulatait talán ezért nem nézett a szemembe. Oldalra fordultam, hogy szemben legyek vele mire ő is így tett.

- Szia. – eresztettem felé egy biztató mosolyt.

- Nagyon örülök, hogy velünk jössz. – mondta Niall és megfogta a kezem. Csendben hallgattam mert tudtam, hogy mást is mondani akar majd. – Tudod, hogy rám mindig számíthatsz majd. – motyogta miközben gyönyörű kék szemeibe néztem. - Olyan mintha a húgom lennél. Kicsit máshogy mint a többieknek, de az vagy. – ahogy ezt kimondta sejtettem, hogy arra gondol amikor lefeküdtünk. – Csak azt kérem, hogy felejtsük el ami kettőnk között történt. Akárhányszor visszaemlékszem teljesen elgyengülök. Te is tudod miért. Ne háborgassuk ezt. Kérlek tegyünk úgy mintha nem történt volna meg. – hadarta el halkan.

- Nem akarok úgy tenni mintha nem történt volna meg. – köszörültem meg a torkom és a téma miatt csak hevesebben vert a szívem.

- Miért nem? – kérdezte Niall az arcomat fürkészve.

- Mert szinte mindent neked köszönhetek. Tudom, hogy felforgattam az életed az együtt töltött pillanatokkal, de nem akarok úgy tekinteni az egészre mintha nem történt volna meg. Együtt vészeltük át és te segítettél nekem. Ezt nem lehet elfelejteni és tudom, hogy te se akarod. Csak azért mondod, hogy azt higgyem neked nem jelentett annyit mint nekem. Pedig igen és ezt ne akard titkolni. – eresztettem felé egy halvány mosolyt mert Niall érzéseibe már rég be lettem avatva így hiába próbál mást mondani.

- Értem és igazad van. – sütötte le szemeit.

- Kellenek a közös élmények, hogy legyen mire visszaemlékezni. – nevettem fel halkan.

- Hát mi érdekes dolgokra emlékezhetünk vissza. – nevetett ő is.

- Az biztos. – bólintottam majd megöleltem őt. Nyomott egy puszit a fejemre majd felállt az ülésről.

- Megyek bekapcsolom a fifat. – intetett egyet majd elsétált. Nagyon sóhajtva dőltem vissza és magam elé meredve kezdtem gondolkozni.

~ este 8 óra ~

Egy kisbuszban ültünk a srácokkal, amit ők hívtak a reptérre, hogy vigyen minket a közös házba. Nagyon izgultam és kíváncsi voltam ahogy Kevin is. Mi ketten csak mocorogtunk a helyünkön míg a többiek rajtunk nevettek.

-         Izgulok! – jelentettem ki századjára.

- Ez még mindig csak egy ház. – nevetett Harry és játékosan meglökte a vállam.

 - De ez a ti házatok. Meg amúgy is. Belegondoltatok már, hogy milyen szerencsés vagyok? Hogy mennyi lány lenne a helyemben? – kérdezgettem őket.

- Már attól szerencsés vagy, hogy Louis barátnője lehetsz. Az, hogy velünk fogsz lakni az már normális. – kacsintott rám Zayn.

- Ja és eddig is velünk laktál csak a ti házatokban. Szóval ez már nem lesz új a rajongók számára. – tette, hogy Niall is.

- Lehet ez kicsit korai lesz, de holnap jön Dani és Perrie szóval Zayn-nel szeretnénk ha megismernéd őket. Biztos jól kijöttök majd. – mosolygott rám Liam mire én bólintottam. Csak jót hallottam róluk szóval nem hiszem, hogy gond lesz az ismerkedés. Meg amúgy is, végre nem leszek egyedül lány.

- Itt is vagyunk. – törte meg a csendet Louis és megszorította a kezemet. Egymásra mosolyogtunk majd kiszálltunk a kocsiból és akkor történt olyan amire nem is számítottam. A sötétített ablakon keresztül nem is láttam, hogy mennyi sikítozó lány állja körbe a házat. Pár biztonsági őr kinyitotta a busz ajtaját mire a srácok egyesével kiszálltak. A sok lány még hangosabban kiabált és alig tudtunk eljutni az ajtóig. Louis-val együtt szálltunk ki és végig szorosan fogta a kezem. Néha a fiúk megálltak, hogy aláírjanak egy-két cuccot vagy csináljanak közös képeket, de sajnos túl sokan voltak. Megmosolyogtam, hogy mennyien szeretik a fiúkat. Néhányan nekem is köszöntek ami nagyon jól esett. Miután elértük a magas kaput gyorsan bementünk az udvarra így már nem láttak minket a rajongók.

- Aranyosak. – mosolyogtam a srácokra, akik látszólag nagyon boldogok voltak.

- Nyugi nem ez fog menni minden nap. Tudják, hogy ez csak közös ház és olyan sokat nem vagyunk itt. – magyarázott Harry.

- Már megszoktam. Los Angeles-be is találkoztam már rajongókkal szóval már belejöttem. – vigyorogtam.

- Ennek örülünk. – mosolygott Niall majd megpörgette mutatóujján lévő lakáskulcsot és elindult az ajtó felé. Mindannyian követtük őt majd amikor beértünk a házba azonnal körbenéztem mindenhol. Minden bútort megfogtam és mindenre leültem. Kevin ugyanezt tette és folyton összevigyorogtunk. Igaz neki Párizs a cél, de London is fantasztikus hely.

- Tetszik, hogy otthon érzitek magatokat. – nevetett fel Louis amikor beért a nappaliba. Kevinnel épp a kanapén fetrengtünk.

- Kevin a második emeleten a harmadik szoba a tied. – mondta Liam és begurította a bőröndöt.

- Okés. – mondta Kevin miközben fel és le kapcsolta a komódon lévő kislámpát.

- Gyere Tori megmutatom a szobánkat. – mosolygott rám Lou mire azonnal felpattantam és utána csoszogtam. Felsétáltunk az első emeletre, ami nagyon tetszett. Megálltunk egy ajtó előtt amin arany betűkkel virított a „Louis” felirat. Lou belökte az ajtót majd előre engedett. A szoba vörös színben pompázott és a bútorok sötét barnák voltak. Miután itt is körbenéztem lefeküdtem az ágyra és örömmel nyugtáztam, hogy nagyon kényelmes.

- Jó lenne ma este használni. – dőlt le mellém Louis és szinte azonnal találkozott a tekintetünk.

- Ja. Én is fáradt vagyok. – értettem egyet mire kitört belőle a röhögés.

- Nem pont alvásra gondoltam. – célozgatott tovább mire leesett mit is akar. Valahogy sejtettem. Hónapokig tartott ez az egész cirkusz és akkor is összevesztünk szóval sokáig nem voltunk együtt. Persze én is szeretnék már vele lenni.. Ki nem? – Tudod miért vörös a szoba? – kérdezte és felkönyökölve az arcomat kezdte fürkészni.

- Nem. Miért? – néztem rá furcsán és vártam a frappáns választ.

- Mert azt olvastam a vörös szín izgató. – húzogatta a szemöldökét. Egy ideig némán meredtem rá majd elnevettem magam. – Nem hiszel nekem? – kérdezte, de a nevetéstől nem foglalkoztam vele majd mire észbe kaptam Louis már felém mászott az ágyon. Hirtelen kerekedett felém így azonnal elhallgattam. Csípőmre ült és úgy nézett a szemembe miközben a fejem mellett támaszkodott. – Fogalmad sincs mióta vágyom rád! – suttogta még mindig a szemeimbe nézve. A hallottak alapján arcomat azonnal elöntötte a pír, de amikor másfele néztem ő megfogta az állam és maga felé fordította az arcom.  Nem tagadom én is így érzek. Lou leszállt rólam majd az ajtóhoz ment és kulcsra zárta azt. A lámpát nem kapcsolta le teljesen csak besötétített. Lassan keltem fel az ágyról és csoszogtam el hozzá. Louis minden mozdulatom figyelte és miután végig nyalta a száját, alsó ajkába harapott. Egyértelművé vált, hogy kanos és mindjárt bevadul. Miután odaértem hozzá a falnak nyomtam és apró puszikat hagytam a nyakán. Sose vagyok durva vele mert így húzom fel az agyát. Halkan lihegett a fülembe, mellkasa zavarodottan emelkedett miközben kezei a testemen vándoroltak. Kezeivel a hasamnál szerencsétlenkedett amitől egyből bizsergést éreztem. Ki akart gombolni a farmerem, de még nem hagytam neki. – Miért játszol velem? – duruzsolta a fülembe. Mintha meg se hallottam volna megmarkoltam a fenekét ami egy halt nyögést váltott ki belőle. Ilyenkor úgy érzem én irányítok és szeretem ilyen gyengének látni Louis-t. Húztam a haját és karmoltam az oldalát amikor a normális levegővétele átment zavaros lihegésbe. Kicsit harapdáltam a nyakát aztán ajkammal súroltam a száját, de egyszer se csókoltam meg. Louis durván megmarkolta az oldalam és tudtam, hogy most akar fordítani a helyzetünkön amikor kopogtak az ajtón. Először egyikünk se figyelt, de mivel pont az ajtó mellett álltunk nem tudtuk figyelmen kívül hagyni a folyton erősödő kopogást.

- Nyisd ki. – lihegtem két csók között.

- Nem hiszem, hogy fontosabb mint te. – eresztett egy szemtelen mosolyt majd tovább puszilgatta a nyakam.

- Louis!! – hallottuk Harry hangját.

- Mi van? – kérdezett vissza Louis kicsit türelmetlenül.

- Gyere már. Beesett a távirányító a vécébe. – röhögött Harry az ajtó másik oldaláról.

- Szedd ki! – adta a gyors választ Louis.

- De én nem nyúlok be a budiba! Tévét akarok nézni! – kezdett nyafogni a fürtös. Kínomba elröhögtem magam mert már azt se értettem, hogy eshetett bele pont a vécébe a távirányító.

- Gyors kiszedem. – léptem el Lou elől.

- 1 órája se vagy itt, de már a vécébe kell nyúlnod? A-a! Majd én kiveszem! – kacsintott és amint megigazította a haját kinyitotta az ajtót.

- Megzavartam valamit? – vigyorgott Harry mire lesütöttem a szemeim. Ez a gyerek sose nő fel.

- Igen épp teszteltük volna az ágyat és azt, hogy a vörös tényleg izgató szín-e. – mondta Louis a kegyetlen igazságot mire Harry elnevette magát. Lou leszaladt a konyhába egy gumikesztyűért míg én és Harry bementünk a fürdőbe. A vécében valóban ott volt a távirányító mire kérdőn néztem a fürtösre.

- Hogy sikerült?

- Hááát csak néztem a tévét aztán eljöttem, hogy dobjak egy sárgát. A többiek elmentek vásárolni, de akkor is féltem, hogy mire visszamegyek már hazajönnek és Niall mániája, hogy mindig elkapcsolja ezért magammal hoztam a kapcsolót. Az első zsebemben volt és amikor letoltam a gatyám kiesett onnan. – magyarázott miközben nevetett.

~ fél óra múlva ~

- Hol is tartottunk? – csípte meg a fenekem Louis amikor épp a szobájába mentünk. Amint beértünk lábával becsapta az ajtót és rögtön kulcsra is zárta.

- Ha nincs vécé szagod akkor megsúgom. – kacsintottam és megálltam kicsit messzebb tőle.

- Csak neked illatozom. – nyalta meg a száját és közelebb jött mire én szándékosan hátrább léptem. Először furcsán nézett rám aztán vette a lapot. Szinte már szaladt felém amikor elrohantam előle. Egy kicsit fogócskáztunk majd amikor elkapta a derekam az ágyra döntött és rám mászott. Felhúzta a pólóm és amikor lefogta a kezeim már azt hittem valami durva dolgot fog velem csinálni. Aztán fejét rám döntötte és a hajával kezdte csiklandozni a hasamat amitől egyből felröhögtem. A kezeimet még mindig nem tudtam megmozdítani mert lefogta és annyira csikizett, hogy más síkítani akartam amikor elengedett.

- Ez nagyon gonosz volt. – csúsztam ki alóla és próbáltam komoly lenni, de elnevettem magam. Ahogy hátrább csúsztam Lou egyre közelebb mászott hozzám négy kézlábon. Eszméletlen szexi volt amikor haja az arcába omlott és az alól nézett rám.

- Grrr. – kacsintott rám mire én felkuncogtam. Hirtelen elkaptam a két lábam és megint maga alá rántott. – Ennyi idő után nem illik velem szórakozni! – morogta a nyakamba majd a pólóm alatt felvezette kezét az oldalamon.

- Nem szórakozom. – húztam le magamhoz és megcsókoltam. Azonnal bejutást kaptam ez nem is volt kérdéses. Ajkaink nem váltak el egymástól amikor az övéhez nyúltam. Egy morgással jelezte, hogy folytassam. Könnyedén kikapcsoltam az övét így ráláttam keményedő bokszerére. Ráült a csípőmre és hagyta, hogy lehúzzam róla a pólóját. Nem habozott sokáig amikor levettem róla a felsőjét azonnal kezelésbe vett engem..