58.fejezet. Miért hagytad egyedül? Te is tudod milyen makacs!

30 feliratkozóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!! Nagyon köszönöm, imádlak titeket!!! És a komik ahhw *__________* Ja, és ha érdekelne valakit a szereplőket frissitettem. Na, de nem is magyarázok, jó olvasást!! 

ZENE

~ Kevin szemszöge ~ 

Épp egy bárba ültem amikor felhívtam Torit. De az a síkítás a vonal másik végéről teljesen elöntötte az agyam. Felpattantam a székemről és gondolkodás nélkül kirohantam, ott hagyva a barátaimat, akik semmit nem értettek. Csak rohantam, egyenesen Tori-ék házához. Út közben sírva fakadtam, mert nagyon féltettem Torit. Ez a bolond lány a legjobb barátom lett és nem bírnám ki ha valami baja esne. Túl közel engedtem magamhoz és nagyon megszerettem. Kivételesen úgy nézek rá mint legjobb barátra és nem úgy mint következő barátnőre. Éreztem ahogy az enyhe szél kicsípí az arcom, a könnyek szinte bőrőmre száradtak. Már abba az utcába jártam ahol laknak. Jobb kezemmel ügyetlenül a farzsebembe nyúltam és a kulcsot kerestem amit még Tori adott. Amint kiszedtem a csomót, gyorsabban kezdtem futni. Az oldalam már kezdett szúrni, de ez érdekelt a legkevésbé. A ház előtt könnyedén átugrottam a kerítést és úgy szaladtam az ajtóhoz. Remegő kezeimmel bénáztam egy kicsit végül bele találtam a zárba és kinyitottam az ajtót. Erősen kivágtam azt majd tekintetemmel körbe jártam a földszintet. Befutottam a nappaliba és a konyhába, de sehol se volt. Hirtelen felindulásból inkább az emeletre indultam. Ott már sejtettem, hogy csak a fürdőbe lehet. Kezdtem egyre idegesebb lenni. A szívem vadul vert és nem mertem bemenni. Végül túl tettem magam a hülyeségeimen és kicsaptam az ajtót. Tori a fehér csempén ült, hátát a kádnak támasztva. Gondolkodás nélkül mellé rohantam és mégjobban sírni kezdtem. 

-Úristen Tori! - szaladtam oda és leguggoltam mellé. Iszonyat volt nézni ahogy a vérébe ült. Annyira lesokkolt ez az egész, hogy nem tudtam mit csináljak. Hirtelen a fülemet a srácok hangja csapta meg. - Fiúk gyorsan! Segítsetek! - orditottam, közbe levegőért kapkodva. 

-H..hagyj... - motyogta Tori, de nem értettem. - Csak hagyj m...meghalni! - nézett a szemembe, majd a vérben úszó kezére. Megakartam szólalni, de lecsukódtak a szemei. - Louis!! - orditottam mire lépcső dobogást hallottam és megláttam a srácokat az ajtóba. 

-Szent szar! - motyogta Zayn. 

-Ne! Nem ez nem lehet igaz!! - rázta a fejét Louis és ő is berohant. Sírva mellé guggolt és kezei közé fogta Tori arcát. - Annyira tudtam!! Úristen! - zokogott tehetetlenül. 

-Liam hívd a mentőket! - néztem fel könnyes szemekkel, de láttam, hogy őt Niall vígasztalja és Harry telefonál. Remegtek a kezei és idegesen pötyögött a mobilján. 

-Vigyük le! - mondta Louis és ketten felkaptuk Torit. Biztosan levittük a nappaliba és a kanapéra fektettük. Pár perc múlva megérkeztek a mentősök és a hordágyra tették Torit. A 2 pasi kitolta azt, egészen a kocsiig mi pedig idegesen utánuk. Abban a pillanatban annyi érzés kavargott bennem, hogy az leírhatatlan. Így látni Őt, teljesen felkavart. Louis összetörve sétált mellettem, Liam magába zuhant a srácok pedig csendben mentek a kocsiig. Mi is beszálltunk a mentőbe és idegesen neztünk Torira, aki mozdulatlanul, gépekkel tele feküdt. 

~ Louis szemszöge ~ 

A lábammal doboltam, egyik kezemmel Tori kezét, másikkal az arcát simogattam. Sík ideg voltam. Ha hallgat rám, és hagyja, hogy vele maradjak ez az egész nem történik meg. Vagy az én hibám? Hogy engedtem neki? 

-Lou! Ne szorítsd annyira! - szólt rám Harry. A kezemre néztem amivel már az ágyat markoltam. Ujjaim már fehéredtek így engedtem a szorításomon. Napoknak tűnt mire a kórházba értünk. Torit a műtöbe tolták mert muszáj volt összevarni a vágást. Minket pedig a váróba parancsoltak. Csendben lehajtott fejjel ültünk és vártunk. Nem tehettünk mást. Hirtelen Bob futott oda hozzánk. 

-Műtik? - kérdezte és járkálni kezdett. 

-Igen. - motyogta Niall. 

-Hogy juthatott ilyen az eszébe? Egyáltalán miért csinálta? - kérdezgetett magátó mintha tudná a válaszokat. Nemsokára Mandy is megérkezett. Könnyei potyogni kezdtek amint meglátott minket. Először Kevin-hez ment. Szorosan megölelte majd intett nekünk és leült. Tekintetem Kevin-re tévedt. Sírt és folyamatosan az időt nézte. Nem tudtam, hogy Tori-val ilyen jóba lettek. Soha nem futott át az agyamon mi lehet kettejük közt. Mindig azt mondják, hogy csak legjobb barátok. Hittem nekik és nem is volt kedvem féltékenykedni. De azért sajnálom Mandy-t. Több éven keresztül voltak legjobb barátnők, de a fősuli miatt ez tönkre ment. Próbálják beadni, hogy minden rendben köztük, de én mint külső szemlélő, azt mondom, hogy már csak haverok. Kevin napok alatt a legjobb barátja lett. Most ez érdekelt a legkevésbé. Még mindig bűntudatom volt. Sejthettem volna, hogy ez lesz. Tori olyan makacs, persze én barom soha nem tudok  neki nemet mondani. 

-Liam. - törtem meg a csendet mire ő leült mellém. Szemei kisirtak, arca pedig vörös volt. - Nagyon sajnálom! - motyogtam zavartan. 

-Lou. - sóhajtott - Senki nem tudta, hogy ez lesz. Erős lány, minden rendben lesz! - mondta és egy mosolyt erőltetett az arcára ami persze másodpercek múlva eltűnt. 

-Elmegyek iszom egy kávét. Nem bírom ezt a tehetetlenséget! - állt fel Mandy idegesen.

-Megyek én is! - pattantam fel és utána indultam. 

-Hogy tehetted ezt?? - förmedt rám miután egy másik folyosóra értünk. Nem nézett a szemembe csak a cipőit bámulta mégis idegesnek tűnt. 

-Nem akartam! - háborodtam fel idegesen. 

-Miért hagytad egyedül? Te is tudod milyen makacs! - emelte meg a hangját. 

-Még is honnan tudtam volna? - tártam szét a karom amikor odaértünk az autómatához. 

-Biztos utalt rá, hogy egyedül akar lenni! - mondta és a gépbe dobta az aprót. Hirtelen minden bevillant amit reggel Tori mondott. Tisztán emlékszem ahogy azt kéri, tőlem, hogy hagyjuk egyedül. 

-Te is mondtad milyen makacs! - mondtam és láttam, hogy szenved a géppel ezért belerúgtam egyett. 

-Kösz. - biccentett még mindig mérgesen. - Magára hagytad! - nézett rám először a beszélgetésünk kezdete óta. 

-Tudom! Nem kellett volna! - hajtottam le a fejem. Becsuktam a szemem és összeszorítottam a számat. Nem akartam sírni, de Mandy teljesen azon volt, hogy bűntudatom legyen. Alapból az volt, de ő még rátett egy lapáttal. Csendben indultunk vissza a folyósóra ahol a srácok vártak minket. És a doki? Mandy-vel egymásra néztünk és egy bólintással megértettük egymást. Mintha kergettek volna úgy futottunk a többiekhez. 

-Hogy van? - kérdeztük teljesen egyszerre amikor odaértünk.