56. fejezet. Azt ígérte nem megy el!

Sziasztok! A komikat elnézve nagyon megleptelek titeket, aminek őszintén örülök. amit most mondani fogok lehet kicsit furcsán fog hangzani, de az elmúlt pár napba *dobpergés* 5 díjat is kaptam. 2-őt Evelin-től , 2-őt Valami Directioner-től, és egyet a barátnőmtől Diától. Nagyon örültem neki, de sajnos nincs időm megcsinálni az összeset. Na, de nem is magyarázok, jó olvasást! 

Ui.: Ebbe a részbe sok munkám van, szóval remélem tetszeni fog. 

ZENE!!!

HA VÉGE INDITSD ÚJRA!!!

-Valami baj van? - kérdezte Niall.
-Az orvos telefonált. - motyogta apa és könnybe lábadt a szeme. Erre a szívem vadul kalapálni kezdett és izgatottan közelebb léptem.
-Mit mondott? - kérdeztem. Testem minden porcikája remegni kezdett és idegesen a hajamba túrtam.
-Anya.. - kezdte, de elcsuklott a hangja.
-Mi van vele? - kérdeztem mostmár ingerülten, hangom mégis vékonyan csengett.
-Belehalt a műtétbe! - mondta apa pár perc csend után. E szavak mélyen a szívembe markoltak, és úgy facsarták szét. A gyomrom összement, a szívem vadul kalapált, a fülembe dobogott a vér, a szám kiszáradt és csak úgy cikáztak a fejembe a gondolatok. A srácok fal fehérek voltak. Liam a hűtőnek dőlt és lassan a földig csúszott. Felhúzta a térdét, arra tette a fejét, válla pedig rázkodott. Sírt. Aztán észbe kaptam, hogy én is sírok. Nem hagyhat itt, nem mehet le. Egyszerűen fel se tudtam fogni a szavak súlyát. Összezavarodtam és nem tudtam mit csináljak, csak anya mellett akartam lenni. 

-Azt mondta nem hagy el soha! - orditottam magamból kikelve mintha bárki tehetne arról ami történt. A srácok értetlenűl néztek rám, fogalmam sincs miért bámultak. Lábaim mintha csak kedvükre felmondták volna a szolgálatot, remegni kezdtek. A fejem majd szét robbant és hányingerem lett. Szédülni kezdtem és fekete foltokat láttam aztán elsötétült minden. 

visszatekintés 

"-Hova mentek? - futott utánunk anya
-Pizzázni - nyugtatta Liam
-De hát este 8 van - mondta anyu - Akkor nem kértek a brokkolis sajttal töltött csirkémböl? - szomorkodott
-Bocsi anya, de szeintem most mindenki jobban kivánja a pizzát - simogattam meg a vállát
-Jó, de hogy jöttök haza?
-Az utolsó elötti busszal, a fél 10-sel - mondta Harry. Anyu megbékélt és elengedett minket."

"-Anya - mondtam mire Zayn megállitotta a filmet. Ez normális esetben nem történt volna meg, de most ANYA hivott... Felvettem és kihangositottam, hogy a srácok ne maradjanak le semmiröl - Szia anya - köszöntem neki
-Szia kicsim - mondta a vonal másik végéröl
-Milyen a nyaralás? - kérdeztem
-Szuper. - mondta tömören - Otthon minden rendben? - tért a lényegre
-Persze - bólintottam
-Neeeem - kiabálta be Niall mire csúnyán néztem rá
-Valami baj van? - kiváncsiskodott anya
-Nem is otthon vagyunk - szólt a telefonba Harry
-Tori, hol vagytok? - kérdezte anya kicsit felpumpálva, de nem tudta válaszolni mert Lou elvette a kezemböl a telóm
-A ház sajna leégett ezért a közeli híd alatt vagyunk - mondta komolyan Louis
-Louis ne szórakozz velem - parancsolt rá anya mire kicsavartam a kezéböl a mobilom." 

"-Hova húztok palacsintázni? - lépett hozzánk anya
-A Clara-ba akarunk menni, itt van nem messze - mondtam mire anya összefonta a karját maga elött és az egyik szemöldökét felvonva nézett ránk

-Ugy mint múltkor? - kérdezte.
-De még csak 7 óra van - mondta Liam és kutyapofit vágott
-Jól van, de legkésöbb 10-re otthon lesztek - enyhült meg anya mi pedig gyors léptekkel elmentünk."

"-Megjttünk - kiáltotta el magát Hazza
-Sziasztok - jött hozzánk anya tárt karokkal, de amikor meglátta a monoklimat inkább összefonta maga elött a karjait. - Mit csináltál már megint? - tette fel a kérdést mire számitottam."

"-Igen? - kérdeztem mert sejtettem, hogy valami kikivánkozik belöle
-Nincs semmi. Csak nézem a nagy lányom - nyúlt át az asztal felett és megsimogatta a hajam majd rendesen visszaült én ujra olvasni kezdtem, anya pedig tovább bámult.
-Anya kinyögöd vagy megvárod még itthagylak? - mosolyogtam rá, majd felálltam, hogy töltsek magamnak egy bögre teát, aztán megint visszaültem
-Na jó - hajtotta le a fejét - Azt szeretném kérdezni - morzsolta az ujjait és motyogott össze-vissza. Gondoltam még messze van mire elmondja ezért beleittam a teámba - Hogy meddig mentetek el Louisval? - bökte ki mire annyira meglepödtem, hogy kiköptem a teát az újságra és csak zavartan töröltem le a számat - Ennyire kényes témát érintettem? - kérdezte egy laza mosollyal. Én felálltam és feltöröltem a teát majd leültem a helyemre"

"-Beszállás - parancsolt ránk - Victoria te elöre - szólt rám. Amikor haragszik mindig igy hív, de amikor végkép valami örültség történik vele akkor a teljes nevemet kiabálja. - Halljam mi történt - bámulta az utat én pedig elmeséltem neki miért is késtünk el."

"-Szia apa - köszöntem bele
-Szia kicsim. Egy táskába pakold össze anyád cuccait. Tudod ruha, tisztasági cuccok stb. - mondta idegesen ezzel felcsigázva engem is
-Baj van? - kérdeztem idegesen
-Majd elmondom, 10 perc és otthon vagyok. Addigra készüljetek el. - mondta és letette" 

"- Shh Tori, ne sírj - simogatta a hajam és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjin nézni. Felültem és megfogtam a kezét.
-Úgy aggódtam érted - szipogtam és letöröltem az arcom. Erre anya is sirni kezdett.
-Tudod, jól, hogy nem hagynálak el soha - szipogta ö is és a kezemet kezdte simogatni
-Tudom - sóhajtottam - Máskor jobban vigyázz magadra - mondtam és a könnyektöl megint elhomályosodott minden, de anya letörölte öket."

"Apa az ágyon ült kiváncsian fürkészve anya arcát. Ö csak a sóhajtott egyet és a falról apára nézett. Kitört belöle a sírás és mondott valamit apának mire neki eltorzult az arca és egy könycsepp gürdült le az arcáról. Mi az amit én nem tughatok? Nekem is fontos mi van anyával?"

"-Igen? - állt meg a pult mellett idegesen dobolva a lábával. Gondolom már ment volna vissza
-Mit mondott tegnap anya? - tértem a lényegre
-Nem fontos - legyintett
-Ha nem fontos akkor el is mondhatod - vontam, meg a vállam mire ö felsóhajtott
-Anyád - kezdte, de elcsúklott a hangja - rákos - nyögte ki végre és egy könycsepp gördült le az arcán" 

"-Nem! Én itt maradok! - kapaszkodtam az ágyba.
-Srácok menjetek ki a kocsihoz! - mondta apa a fiúknak mintha csak tudná mire is készülök. A fiúk eltüntüntek apa pedig mellém lépett. - Gyere! - nyújtotta nekem a kezét.
-Nem!! Itt maradok anya mellett!! - orditottam mint egy kis gyerek.
-Hivjanak pár orvost és vigyék ki a lányt! - mondta anya dokija a nővéreknek. Zavarodottan néztem körbe amikor a folyoson megláttam pár fehér ruhás fickót.
 -Tori gyere! Nem akarom, hogy ők vigyenek ki! - suttogta ap. 

-Nem érted, hogy itt maradok? - kiabáltam apára mire több erős kart éreztem magamon. 

-Vigyék el innen! - mondta az orvos.
-Tegyék le! - kiabált anya is.
-Anya!!! - sikitottam mint valami örült.
-Asszonyom kérem nyugodjon le! A lánya ilyen állapotban nem tartózkodhat az épületben! - magyarázta a doki miközbe és megállás nélkül orditottam.
-Ez badarság! - kiabált anya sírva.
 -Nyugi! Elviszem, otthon majd lenyugszik! Ne foglalkozz evvel!" 

Visszatekintés vége

Az ágyunkba tértem magamhoz. Felültem és tekintetemmel Louis-t kerestem. Mellettem feküdt, de nem aludt hanem engem nézett. Rávettem magam és úgy szoritottam magamhoz ahogy csak tudtam. 

-Shhh, nincs semmi baj! - simogatta a hajam és letörölte a könnyeim amik ismét előtőrtek.
-Nagyon rosszat álmodtam. - motyogtam.
-Mesélj! - könyökölt fel mellém. Szabad kezével hajam a fülem mögé tűrte és az arcomat kezdte simogatni. Louis mindig meg tud nyugtatni. Persze rájöttem mit is álmodtam és a könnyeim megint folyni kezdtek az arcomon. Zavartan az egyik párnába nyomtam a fejem és szívem szerint elástam volna magam. - Nem muszáj beszélned róla! - emelte fel a fejem a párnából.
-De, elmondom. - sóhajtottam - Azt álmodtam, hogy anya meghalt. Annyira féltem amikor felkeltem. Túl igaznak tűnt. - motyogtam zavartan. Erre Louis sóhajtott egyett majd idegesen a hajába túrt.
-Nem álmodtad! - mondta finoman.
-Ezt meg, hogy érted? ültem fel zavartan.
-Amit álmodtál az megtörtént! Kb. 1 órával ezelött. - magyarázta. Hirtelen fejbe vágott a tudat, hogy Lou-nak igaza van. Az események amik megtörténtek, de azt hittem álmodom, filmként pörgött le előttem: Lexi hajfestése, a film nézés, apa a konyhába...
-Nem! Ez nem lehet! - fúrtam az arcom a párnába. Éreztem ahogy könnyeimet beszívja a párna. Alig kaptam levegőt így muszáj volt felemelnem a fejem. Lou nem szólt semmit csak némán magához húzott és erősen ölelt át. Nyugtató volt a jelenléte mégis zavarodott voltam. Nem tudtam felfogni mi is történt. Egyértelművé vált számomra, hogy ennek csak kévőbb lesznek következményei. Csendbe feküdtünk egymás mellett és nem szóltunk semmit.

~ 1 óra múlva ~ 

Annyi érzés kavargott bennem, hogy már nem tudtam hova tenni őket. Szűkségem volt egy kis friss levegőre. Felültem az ágyon és óvatosan a perkettára léptem. Először nem is akartam felállni mert féltem, hogy vsszaesem. Miután végeztem a padló vizsgálásával felálltam és örömmel nyugtáztam, hogy megállok a lábamon. 

-Hova mész? - kérdezte Lou halkan. 

-Csak wc-re. - motyogtam és legyintettem egyett. Lou bólintott én pedig kicsoszogtam a szobából. A fali óra 7 órát mutatott a ház pedig segg sötét volt csak az ajtók alatt szűrődött ki egy kis fény. Lebagtattam a földszintre és az előszobába mentem. Bele bújtam a csizmámba és a kabátomba majd halkan kimentem az ajtón. Gyalog indultam el valamerre. Nem akartam becsapni Louis-t, de ha tudja, hogy el akarok jönni tuti nem engedett volna. Halkan lépkedtem szinte csak én voltam az utcán. Sötét, hátborzongató volt így egyedül ezért szaporáztam a lépteim. Először arra gondoltam, hogy a parkba megyek, de eszembe jutott anya. Ha már egyedül vagyok bemegyek hozzá. Tudom, hogy meghalt, de látnom kell. Eszembe jutottak régi emlékek még anyával kapcsolatba. Először csak lassan folytak a könnyeim majd egyre több lett. Féltem, hogy a hideg téli szél teljesen kiszárítja az arcomat, de nem tudtam parancsolni az érzéseimnek. Szerencsémre a hó is esni kezdett és tényleg úgy éreztem mindjárt megfagyok. Futni, kezdtem, hogy gyorsabban a kórházba érjek, közbe pedig a könnyeimmel küszködtem. Tudtam, hogy az épület az út másik oldalán van ezért át szaladtam az úton. Közbe egy kocsi fényszórói világitottak meg és ijedtembe gyorsabban futottam.Hirtelen neki szaladtam valakinek. - B..bocsánat. - vacogtam.

-Tori te vagy az? - kérdezte tölem a magas srác.

-Igen. - motyogtam - Kevin? - néztem fel rá, de hiába mert a sötétbe nem láttam azarcát.

-Mit csinálsz itt? - kérdezte tőrődő hangon mire én megkönnyebülten sóhajtottam. Megakartam szólalni, de ő megragadta a kezem és a közeli lámpa alá húzott. - Miért sírsz? - kérdezett megint. Letörölte az arcom és szorosan magához ölelt. Teste közelsége megnyugtatott és bújtam hozzá. 

-Anya meghalt! - sírtam el neki mi is történt. Nem szólt semmit csak ölelt.

Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy Kevin is szipog. 

-Mi a baj? - kérdeztem kisirt szemekkel. Nem értettem.

-Semmi csak.. - motyogta és megtörölte az arcát. - Csak annyira közel kerültél hozzám, hogy teljes átérzem ami veled történik. - motyogta zavartan. - Lány miatt még így nem sirtam. - röhögte el magát kínosan én pedig teljesen meghatódtam és tovább sirtam.

-Ez aranyos. Nem ciki! - világositottam fel mire ő kifújta az orrát. 

-Miért nem vagy otthon? - terelte a témát. - Louis biztos aggódik érted. - magyarázta mire a zsebemre tapadt a kezem. 

-A rohad életbe! - sziszegtem, Kevin már kérdezni akart, de megelőztem. - Otthon maradt a telóm. - sóhajtottam. - Jól van, megyek inkább a kórházba. - indultam el mérgesen, idegesen és összetörve.

-Elkísérlek! - ajánlotta fel mosolyogva. 

-Köszi. - nyomtam baráti puszit az arcára. Erre ő átkarolt és úgy sétáltunk tovább. Imádom Kevint és tényleg csak úgy tekintek rá mint legjobb fiú barátra, holt versenybe a srácokkal. És ő is barátként tekint rám. 

-Ha Zac ezt most látná... 

-Sárga lenne az irigységtöl. - fejeztem be mire elnevettük magunkat. - De azért meséld el neki, és írd meg, hogy reagált. - jutott eszembe. 

-Oké. Már hazajött a kórházból szóval készülj. - mondta mire legyintettem. Már kiképzett vagyok Zac ellen. Mikor a kórházhoz értünk a gyomrom görcsbe rándult és a sírás határán voltam. Akkor nem ismertem se Istent se embert, rohantam a recepcióhoz. 

-Jó estét. - köszönt kedvesen a középkorú nő. - Miben segíthetek?

-Az anyukámhoz jöttem., Amanda Payne. - mondtam idegesen. A nő pötyögött a gépén majd rám nézett. 

-Kisasszony az anyukája.. - motyogta.

-Tudom, meghalt! - fejeztem be és még magamnak se esett le mit mondtam. 

-De így nem tudja látni. - magyarázott a nő. 

-Látni akarom az anyukám!!! Érti? - orditottam rá és felugrottam a köztünk lévő pultra. Ő ijedtébe felsíkított és hátrálni kezdett. Hirtelen 2 erős kéz ragadta meg a derekam és visszarántott a földre. 

-Kérem tartsa féken a barátnőjét! - szólt a nő Kevin-re. 

-Csak barátok vagyunk és kérem hívja Amanda Payne orvosát. - sziszegte mire a csaj a  telefonért nyúlt. 

-Dr.Parker kérem jöjjön a recepcióhoz. - mondta a kagylóba majd lerakta. - Mindjárt itt lesz! - vigyorgott ránk mire Kevin a székekhez húzott. Leültünk és vártuk, hogy jöjjön az orvos. Kevin dobolt a combján míg én felhúztam a lábaim és a mellkhasomnál átkaroltam azokat. Pár perc telt el amikor egy magas, sötét hajú, fehér köpenyes orvos jelent meg. Beszélt az asztalnál ülő nővel majd hozzánk jött. 

-Jó estét! - mosolygott kedves. - Mehetünk? - kérdezte mire én Kevinre néztem, aki csak biztatóan bólintott. 

-Itt várlak! - simogatta meg a hátam én pedig felálltam. 

-Köszi. - mosolyogtam rá és elindultam az orvossal. Felmentünka 4.-re ott pedig végig a folyosón. A szívem majd ki ugrott a helyéröl. Még magam sem tudtam, hogy fogok reagálni amikor meglátom. A levegöt kapkodtam és gyorsabban lépkedtem mint az orvos pedig azt se tudtam melyik az a terem. Hirtelen a doki megállt és szembe fordult egy ajtóval. Zsebéből elővett egy kulcsot majd kinyitotta azt. Egy kicsi szobába értünk egy ággyal a közepén amin anya feküdt egy lepedövel letakarva. A szívem szakad meg, hogy igy kell látnom. Kitört belőlem a sírás és az ágyhoz rohantam. Gondolkodás lélkül lerántottam a fehér lepedőt, hogy legalább az arcát lássam. Bőre hó fehér volt, teste kihűlt és sápadt volt. Fejemet mellkhasára döntöttem és bőgtem mint a zápor eső. Remegő kezeimmel végig simitottam az arcán és nem akartam hinni a szememnek. Nem akartam elhinni, hogy ez az egész velem történik. Fájt, de leirhatatlan az amit akkor éreztem. 

-Menjünk! - szólalt meg a doki. 

-Még ne!! - sirtam, de nem emeltem fel a fejem. Féltem, hogy ha újra látom anya arcát egyszerűen elájulok. Élni nem volt kedvem abban a pillanatba és anya mellett akartam lenni. 

-Maradj erős! Kérlek! - hallottam a fejembe anya szavit. Már levegőt alig kaptam amikor az orvos arrébb rántott. Nem ellenkeztem mert igaza volt. Nem maradhatok így anya mellett. 

-Látjuk még egymást! - motyogtam és egy puszit nyomva anya élettelen arcára, sírva kimentem a szobából. A földszinti váróba Kevin és Louis ültek. Nagyon meglepődtem és meg is torpantam. Lou viszont gondolkodás nélkül rohant felém. Elém ért és szorosan magához ölelt. Annyira szoritott, hogy azt hittem megfulladok, de jól esett a közelsége. Iszonyatos bűntudatot éreztem, hogy átvertem szegényt. Nem akrtam elengedni, mert féltem, hogy egszer őt is elveszitem. 

-Soha többet ne csinálj ilyet velem!! - suttogta mégis parancsolóan hangzott amit mondott. Amikor eltolt magától csak akkor láttam, hogy sírt. Arca vörös volt, szemei feldagadtak. Hogy tehettem ezt vele? 

-Nagyon sajnálom! - motyogtam zavartan és nem mertem a szemébe nézni. Erre ő felemelte a fejem és az arcomat fürkészte. 

-Csak ígérd meg! - mondta halkan. 

-Ígérem! - bólintottam és szenvedélyesen megcsókoltam. Erre volt most szűkségem. A védelmező öleléseire, a csókjaira és a jelenlétére, egyszóval Rá. Pár perc múlva elváltunk egymástól és visszasétáltunk Kevin-hez. Megköszöntem neki mindent majd elköszöntünk egymástól és Louis-val elindultunk haza.