57. fejezet. Egyedül

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyit késtem és most nem is kenhetem arra, hogy ballagok. Figyelmetlen voltam és nem vittem anyához a füzetem, ami nélkül nem merek írni. Na, mindegy. Jó olvasást! 

Ui.: Kárpótlásul lesz egy új trailer :) Ugyanis a nagy eszemmel véletlenül letöröltem a régit -.- 

~ 2 héttel később ~

2 hete, hogy anya már nincs köztünk. Azóta szinte mindenki magába zárkózott, főleg én, Liam és apa. Talán még Lou, mert végig nézte azt, hogy én teljesen szét esem és nem tud ez ellen tenni semmit. Amióta anya meghalt én csak sírok és nem beszélek senkivel. A szobát zsepik uralják és ha Louis nem vinne magával fürdeni valószínű büdösen feküdnék az ágyba életem hátralevő részében. A srácok nagyon rendesek mert mindig próbálják elterelni a figyelmünket. Liam-nál kicsit már bevált, de nálam nem akar. És apa? Apa pedig éli tovább az életét. A filmet muszáj befejeznünk ezért nem hagyhatja el magát. Minden nap elmegy dolgozni és esténékén szoktam hallani, ahogy a nappaliba sír. Olykor én is lemegyek és együtt sírunk. Louis nem enged egyedül sehová, mindig mellettem van és szorítja a kezem. Iszonyat jól esik a törődése, de néha szívesen lennék egymagam. 

-Tori. - zökkentett ki Louis. 

-Igen? - néztem rá és megsajnáltam. Arca fal fehér volt, szemei karikásan beestek, szája pedig kiszáradt. Már 2 hete, hogy éjszakázik mellettem és vígasztal ha az este közepén rám jön a sírás. Tegnap se tudtam aludni a délutáni temetés miatt. 

-Hogy aludtál? - simogatta a hajam. 

-Nem is aludtam. - motyogtam. Nem válaszolt csak sóhajtott egyett és a plafonra meredt. - Louis! - szóltam neki mire rám nézett nekem pedig könnybe lábadtak a szemeim. Ez már megszokott volt. Felültem és hátamat a falnak támasztva néztem rá. 

-Mondjad. - ült fel ő is és szorosan megmarkolta a kezem. 

-Ne csináld ezt! - suttogtam. 

-Mit? - nézett rám értetlenül amitől összeszorult a szívem. Miattam teszi ezt magával, miattam éjszakázik és miattam nem alszik semmit. 

-Louis! Hulla fáradt vagy. Nem alszol rendesen már 2 hete. Nem nevetsz, nem eszel mert folyton mellettem vagy. Nem akarom, hogy miattam elcseszd magad! Azt szeretném, hogy legalább te élj normálisan. - fejeztem be és letöröltem az arcom. 

-Tori én nem akarlak magadra hagyni. Próbálom átérezni, azt ami most veled történik. Csak tudatni akarom veled, hogy rám mindig számíthatsz. - simogatta a kezem és neki is könnyek gyültek a szemeibe. 

-Értem. - sóhajtottam - Mától külön alszunk! - mondtam ki hirtelen. 

-Mi? - fordult felém azonnal. 

-Hallottad! Mától a kanapén alszom. - jelentettem be határozottan.

-Ne csináld. - mondta remegő hangon.

-Ez lesz a legjobb! - erősködtem. 

-Nem bírok nélküled aludni. - kezdett mocorogni. 

-Nem. Miattam nem bírsz aludni. Lásd be végre! - sóhajtottam. 

-Ezt akarod? - kérdezte csalódottan. 

-Igen, ezt. - bólintottam és ledobtam magamról a takarót. Lou ölébe másztam, lábaim dereka, kezeim pedig nyaka köré fontam. - Szeretlek!! - suttogtam és szenvedélyesen megcsókoltam. Ilyen is rég volt, erre Louis persze teljesen beindult. Kezei a hátamról a fenekemre csúsztak majd erősen megmarkolták azt. Erre egy halk nyögés hagyta el a szám mire ő játékosan megpuszilt. Kezeim végig kusztak felső testén és miután végeztem megmarkoltam a trikójának a nyakát. Egy erőteljes mozdulattal megrántottam mire én a hátamra, ő pedig rám esett. Lábaim még mindig a derekán és a nyakán voltak. Igyekezett nem összenyomni ezért a könyökén támaszkodott a fejem mellett. Lehúztam magamhoz még egy csókra és miután kicsit felemelkedett a szememet kezdte fürkészni. 

-Én is szeretlek! - lehelte a nyakamra és a pólómat kezdte babrálni. 

-Azt szeretném, hogy szórakozz mintha nem történt volna semmi. - motyogtam. 

-Veled? - jelent meg a rég látott perverz vigyor az arcán.

-Is. - nevettem el magam. - És a srácokkal! - tettem hozzá mire bólintott. 

~ délután 1 óra ~ 

ZENE

Nagy nehezen meggyőztem a srácokat, hogy ideje kikapcsolódni. Bowling-ozni mennek és utána beülnek a mekibe. Engem nagyon nem akartak egyedül itthon hagyni, de fél óra nyugtatás után belátták, hogy ellenem semmi esélyük. Kikisértem őket a kapuig majd visszamentem a házba. Miután becsuktam az ajtót, az előszobai tükörbe megláttam egy lányt. Egy lányt, aki nyúzott, aki nem eszik és alszik rendesen. Egy lányt akiből elvettek egy darabot. Egy lányt, aki pár napja elméletben már megölte magát, azért mert magát hibáztatta mindenért. Holott mindenki világosan megmondta, hogy nem tehet semmiről. A tükörhöz nyúltam és lassan végig húztam rajta az ujjaim mintha valaki más lenne ott. Kócos hajam már egy ideje nem látott vizet, vörös, feldagadt szemeim már mindennapossá váltak. Nem tetszett ez nekem. Nem tetszek magamnak. Nem tetszik az, aki lettem. Unottan indultam a lépcső felé. Megragadtam a korlátot és elindultam az emeletre. Lábaim azonban nem a szobába vittek hanem a fürdőbe. Véget akartam vetni az egésznek. Nyomos okot nem tudok. Egyszerűen nincs kedvem élni. Becsoszogtam a fürdőbe és leültem a kád szélére. Bámultam a fehér követ. Aztán komótosan felálltam és a mosdó alatti kis fiók elé léptem. Telefonom a kád szélére tettem míg én megálltam a tükör előtt. Kihúztam a fiókot kezeim pedig maguktól kezdtek turkálni benne míg nem valami hideget érintettek. Megfogtam azt és kihúztam. Egy borotva penge volt. Mutató ujjamat végig húztam a tetején mintha nem tudnám mi fog történni. Ujjamon vágás keletkezett amiből kibuggyant egy kis vér és a fehér csempére esett. Tisztára úgy éreztem magam mint valami béna filmben. Nekem viszont más szándékaim voltak. Hirtelen megszólalt a kád széléről a telefonom. Szabad kezemmel kihangosítottam és úgy tanulmányoztam tovább a pengét, apró sebeket ejtve az ujjaimon. 

-Szia Tori! - köszönt Kevin. 

-Szia. - motyogtam. 

-Arra gondoltam ha már itt vagyok Los Angeles-be, benézhetnék hozzátok. - magyarázta. 

-Inkább ne! Azért köszi. - mondtam és elegem lett az apró sebekböl. Egy erőteljes mozdulattal a bal karomra húztam egy csíkot a pengével. - Bassza meg! - a fájdalom erősen nyilalt az alkaromba mire felszisszentem. Szédülni kezdtem és gyengén a földre rogytam. A vér csak úgy ömlött a karomból és a csempén folyt szét. A nyílás megíjesztett ezért elfordultam. Levegőért kapkodva néztem inkább a falat. Normális ember azt gondolja, hogy ez egy rossz ötlet volt. Én viszont nem. Nem érdekel mennyire fáj, megakarok halni. Én nem több kis vágást akarok a karomra, hogy a valaki meglássa megsajnáljon. Én egy csíkot húztam a karomra ami az életemet oltja ki. 

-Tori egyedül vagy? Mit művelsz? - kiabált Kevin a telefonból. Nem figyeltem rá. Abban a pillanatba semmi és senki nem érdekelt. Meg akarok halni. Ennyit szeretnék. Eszembe jutott amit még anya teste fölött mondtam a kórházba: Látjuk még egymást! Igen, már akkor terveztem ezt az egészet. Csak igy lehetek anya mellett. Lassan szédülni kezdtem és alig birtam nyitva tartani a szemeim. Hirtelen ajtó csapódást hallottam majd lépcső dobogást. 

-Úristen Tori! - rohant be Kevin és letérdelt mellém - Fiúk gyorsan! Segítsetek! - orditott az ajtó irányába. 

-H..hagyj... - motyogtam majd még utoljára erőt vettem magamon. - Csak hagyj m..meghalni! - kértem Kevint. Még utoljára a szemeibe néztem majd a kezemre és akaratlanul is lecsukodtak a szemeim.