82.fejezet ~ Ne gyere haza!!

Halihó! Fogalmatok sincs mennyire jól esik, hogy folyton nő a komik és a feliratkozók száma. A történet végére összejön a 40 rendszeres? Remélem igen. Jó olvasást! 

Hamar felértünk a 4.-re és a folyosón megláttuk az egyik széken gubbasztó Harryt. Istenem mi lesz itt...
-Itt van? - kérdezte Bob könnybe lábadt szemekkel és a pár méterre lévő ajtóra biccentett mire Harry bólintott. - Jól van! Valaki most azonnal elmondja mi a franc történt a lányommal!! - förmedt ránk Bob. Mind összerezzentünk hatalmas hangjától ami betöltötte a folyosót. Liam és Harry felém néztek. Igen, én tehetek mindenről. Nem tudtam, hol kezdjek bele.
-Bob én tényleg nem akartam, szeretem őt és csak részeg voltam.. - kezdtem el magyarázni.
-Louis mit beszélsz? Azt mondd miért műtik! - parancsolt rám idegesen. Ha megtudja mi történt még a szart is kiveri belőlem. Nem húzhatom tovább az időd. Mindenki megtudja mit tettem. Már nem menekülhetek mert nem tudok.
-Elütötte egy autó. - motyogtam az orrom alatt.
-Micsoda? - emelte meg a hangját. Zayn és Niall döbbenten bámultak rám. - De hát pár órával ezelőtt semmi nem volt. A szobátokba voltatok és csendben beszélgettetek. Hogy került ki az utcára ilyen későn? Egyáltalán miért? - járkált mérgesen. Könnyei folyni kezdtek az arcán, a tudattól, hogy nincs tisztában vele mi történt nemrég. 

-Összevesztünk. - hadartam ahogy csak tudtam. Kerültem volna a témát.
-De min? - kérdezett rá azonnal. A kíváncsiság meggyötörte.
-Londonban megcsaltam. - hajtottam le a fejem. Még nekem is fájt kimondani. Könnyek gyűltek a szemembe mert Tori jutott eszembe. Gyűlöl. Ez volt az utolsó szava hozzám.
-Hogy mondtad? - förmedt rám Bob.
-Jól hallottad. - szólt bele Liam. Amióta tudja nem ismerek rá. Zayn és Niall lesokkolva ültek a székeken.
-Louis! Ugye ez csak egy rossz vicc? - nézett le rám reménykedve. Tudom, hogy nem ilyennek ismert meg. Nem is vagyok ilyen.
-Nem. Nem az. - motyogtam. Bob járkálni kezdett a kis folyosón majd megállt a fal előtt és gyengén neki dőlt. Azt hittem bánt, de csak sír. Fejét tenyereibe temette és rázkódott a válla. Kínos csend telepedett a folyosóra amíg Bob el nem lökte magát a faltól. Ara lángvörös volt és kezdtem félni tőle. De én tényleg nem így akartam. Azon a bulin részeg voltam, ha nem iszom annyit nem érdekelt volna az a lány. Soha nem tennék ilyet szeretem Torit.
-Tudod Louis. - állt meg előttem Bob és kínosan elröhögte magát. Megtörölte a szemeit amik már rendesen kipirosodtak. - Tudod valamit amit te nem. Talán már nem is fogsz. Néha elveszítem a fejem, de az egyik mottóm, hogy az erőszak nem megoldás. És ehhez tartom magam. Tori maradt az egyetlen nő az életembe. Az egyetlen lányom. De ha valami maradandó baja lesz vagy meghal. - itt elcsuklott a hangja. - Akkor leszarom a mottóm és szétverem a fejed. Ezt rohadt komolyan gondolom és vésd a fejedbe mert esküszöm betartom. - fenyegetett majd kiegyenesdett és tovább sétált. Szuper.

~ 3 óra múlva ~ 

Már egy ideje itt ülünk a váróba, de nem történt semmi. A telefonom este 11-et mutatott. Normális, hogy ilyen hosszú egy műtét? Nagyjából mindenki lenyugodott mert tudtuk, hogy az orvosok megoldják. Senki nem szólt hozzám, még csak rám se néztek. Kiközösítve éreztem magam pedig fogalmuk sincs mennyire bánom ezt az egészet. A folyosó csendes volt míg valaki meg nem törte. 

-Louis!! - ordította Kevin a folyosó végéről mire mind oda fordultunk. Még messziről is láttam, hogy majd fel robban. Hátrálni kezdtem mire ő gyors léptekkel elindult felém. Éreztem, hogy megtudta. Szeme szikrázott, kezei ökölbe szorultak a levegőt egyenetlenül kapkodta. Arca kipirosodott. Idáig futhatott, nem tudom. - Mégis mit képzelsz magadról? - kiabált rám és 2 kézzel erősen meglökött. Amilyen gyenge voltam simán elestem. Láttam, hogy Zayn utánam nyúlt, de elkésett és a földre huppantam.
-Nem akartam. - motyogtam zavartan és elöntött a sírás. Senki nem hisz nekem. Kevinnek is folyni kezdtek a könnyei, de mérgesen letörölte azokat.
-Nem mi? Hát azt kétlem! Tudod volt egy elmélete. - halkult el. - Attól félt, hogy a távolság szétszed titeket, de én megnyugtattam, hogy szereted. Hát sajnos kurva nagyot tévedtem! - emelte meg a hangját mire hátrébb csúsztam a földön. A többiek csak döbbenten néztek minket. Szerintem nem mertek beleszólni. - És nem csak őt veszítetted el, hanem valaki mást is! Valakit, aki erről egyáltalán nem tehet! - kiabált megint és megmarkolta a pólóm amitől kicsit megemelkedtem.
-Hé nyugi haver! - szólt rá Niall és lerángatta rólam Kevint. Ő csak megrázta a fejét és elengedett. 

-Hogy legyek nyugodt? - förmedt Niallre. 

-Ha megvered Torit nem hozzák ki hamarabb. Most ő a legfontosabb, ezt majd később lerendezitek. - mondta a szőke amivel megmentette az életem. Leültette Kevint a székre majd én is helyet foglaltam kicsit arrébb, Harry mellett. A szívverésem mondhatni újra normális lett. Az agyam csak egy dolgon kattogott. Bob és Kevin is beszélt egy 3.személyről. Esküszöm nem jut eszembe senki. Talán Mandyre gondoltak? De őt miért veszíteném el? Próbáltam rájönni erre az egészre, de lövésem se volt. A tudatlanság és a tehetetlenség kezdett bántani és apró cseppek folytak le az arcomon. Az idegességet vágni lehetett a folyosón. Hirtelen a nem messze lévő szárnyas ajtó kinyílt és a doki sétált elénk. Kék ruhában volt, a kesztyű még a kezén virított. Érkezésére mindenki felpattant.
-Jó estét! Maguk Victoria Payne hozzátartozói? - kérdezte mire vadul bólogattunk. A szívem majd kiugrott a helyéről. Nagyon izgultam, hogy mi van Vele. Próbáltam nyugtatni magam, de a negatív gondolatok odafúrták magukat.
-Hogy van a lányom? - hadarta a kérdést Bob.
-A kisasszonynak komoly műtétje volt. - kezdett bele az orvos. - Az autó baleset miatt agyalapi törést szenvedett ami amnéziával is járhat. De, hogy ezt megelőzzük pár hónapig mesterséges altatásban tartjuk. - sóhajtott. Nem mertem hinni a fülemnek. Hónapokig? Mi lesz addig velem? De legalább semmi baja. - És sajnálattal közlöm, hogy a magzatot nem tudtuk megmenteni. - mondta halkan.
-Ne!! - ordított Kevin és szinte azonnal a földre rogyott. Tenyereibe temette az arcát, válla rázkódott. A doki szavai csak később jutottak el az agyamig. Magzat. Tori terhes volt. A kurva életbe!
-Tori gyereket várt? - könnyeim úgy folytak az arcomon, ahogy még soha. Nem hiszem el, hogy ezt is tönkre tettem. Bob csak sírva bólintott. Ő is elvesztett valakit nem csak én. - T..tőlem? - dadogtam az összeomlás szélén állva.
-Erről beszéltem! - állt fel a földről Kevin. Jobban megviselte ez az egész mint gondoltam.
-Mikor mehetünk be hozzá? - kérdezte Liam teljesen magába zuhanva.
-Még nem tudom. Ha visszajöttem szólok. - mondta a doki és elment. Darabokra hullottam amikor minden eljutott az agyamig. Egy gyerek. Tőlem. A mi gyerekünk. Ezzel összeköthettük volna az életünket, de  megszakítottam és mindent tönkretettem. Hazudtam neki és mindenki azt hiszi kihasználtam. De én szeretem. Tényleg. Félre léptem, de nagyon megbántam. Istenem ha most visszatekerhetném az időd, annyi mindent máshogy csinálnék. Fogalmam sincs, hogy fogom kiengesztelni ha felébred. Itt nem lesz elég holmi virág meg csoki. Teljesen megsemmisülve ültem a széken. Könyökömmel támaszkodtam a térdeimre úgy temette el az arcom. Könnyeim már a gatyámat áztatták. Kevin mellettem ült, egy pontot bámult a földön, Bob pedig nehézkesen avatta be a srácokat mi is történik most. Liam nagyon kiborult. Az orvos később visszajött és megkért minket, hogy menjünk haza. Látni akartam Őt, de nem engedték. Kedvem lett volna fellökni az orvost, de nem akartam, hogy kitiltsanak a kórházból. Csalódottan mentünk a kocsihoz, de amikor beszálltam volna Bob megragadta a karom és visszarántott.
-Amíg Tori altatásban van nem szeretném, hogy haza gyere. Mindenkinek jobb lesz így. Kell egy kis idő. - mondta komolyan.
-Ne csináld ezt. - ráztam a fejem és újra rám tört a sírhatnék.
-Gondolt át a dolgokat. Ha minden rendbe jön hazajössz.
-És ha semmi nem jön rendbe? - kérdeztem félve.
-Akkor? Nem tudom mi lesz. - mondta ő is bizonytalanul és a kezembe nyomott egy köteg pénzt. - Ne gyere haza! - mondta és megkerülte a kocsit. Beszállt és már el is hajtott a srácokkal. Ott álltam mint egy rakás szerencsétlenség és nem hittem el, hogy ez az egész velem történik. Lábaimat megtessékelve elindultam a sötét járdán, hogy megszálljak a legközelebbi hotelbe.