92.fejezet ~ Elmegyek velük!

Sziasztoook! Olyan furi újra írni. Köszönöm az 50 feliratkozót és a sok komit! Nekem vannak a legeslegjobb olvasóim! Tényleg rég volt, de nemsokára szünet és akkor több rész lesz. Szeretném elérni a 100. fejezetet ezért lehet, hogy kaptok rövidebb részeket, de így szeretném. Remélem tetszeni fog, ha igen komizzatok. Jó olvasást! 

- Szeretlek! - búgtam a fülébe és ahogy megöleltem testem remegni kezdett. Boldog voltam, de ez az egész elvette az energiám. Louis erősen szorított magához arcát a vállamba fúrta és zokogott, felsőmet eláztatták a könnyei. Fejemben ezer gondolat kavargott. Nem tudtam mi lesz pár perc múlva. Biztonságban éreztem magam, de nem eléggé. Féltem attól, hogy mi lesz ezután. Eközben a mellkasom zavarodottan emelkedett és a levegőt is kapkodtam. Próbáltam lenyugtatni magam, hogy most már minden rendben, de nem ment.  Túl sok érzés kavargott bennem. - Louis.. - motyogtam halkan és alig bírtam nyitva tartani a szemeim.

~ Louis szemszöge ~ 

- Louis.. - mondta halkan Tori. Hangja zene volt füleimnek. Remegve simogattam meg a haját majd a hátát. 

- Én is szeretlek Tori! Nagyon! - búgtam neki és megpusziltam a nyakát. Nem reagált semmit ezért ijedten eltoltam. A karját fogtam amikor nagyok pislogva egyszerűen összecsuklott a kezeim között. Gyorsan  fogtam meg könnyű testét és esküvői pózba felkaptam. A szívem kétszázzal vert, de magamban éreztem, hogy nem lehet komoly. Illetve reméltem, hogy nem az. Végig velem volt vagy Niallel. Mivel még a kórház előtt voltunk gyorsan beszaladtam Torival és a recepción kértem egy orvost. Hamar átvették tőlem Torit és bevitték egy szobámba engem pedig a váróba ültettek. Egy székre huppantam és a plafonra meredtem. Nem tudtam mennyi az idő és nem is érdekelt. Elővettem a telefonom és írtam egy sms-t Bob-nak, hogy mindannyian jöjjenek a kórházba. Oké ez lenne az utolsó dolog amit szeretnék, de muszáj. Szinte semmiről nem tudnak. A telefonom hajnali kettőt mutatott így nem lepődtem meg amikor nem kaptam választ. Azonban pár perc múlva jött egy sms Bob-tól, hogy már jönnek. Na ettől még idegesebb lettem. Tudtam, hogy Tori jól van mert éreztem, de ha a srácok megtudják ezt az egészet.. Mivel a kórház nincs valami közel gondoltam amíg Torit vizsgálják megnézem Niallt. Felálltam és remegő lábakkal mentem fel lifttel a másik emeletre. Könnyen megtaláltam és halkan benyitottam hozzá. Ahogy gondoltam, épp aludt. Neki is nehéz napja volt. Nem akartam így látni mert megint bűntudatom lett. Ő is miattam fekszik itt és ez belül felemészt. Olyan mintha egy szörny lennék valami mesébe, ami mindent tönkretesz. Nem akarok ilyen szörny lenni. Jóvá akarom tenni. Lassan mentem Niall ágyéhoz és leültem a szélére. Mélyen aludt, nem volt szívem felkelteni pedig muszáj volt vele beszélnem, meg akartam neki köszönni mindent. 

- Louis te vagy az? - kezdett mocorogni. 

- Nem akartalak felkelteni. - szabadkoztam fáradtan. 

- Nem te voltál csak éreztem, hogy itt van valaki. - mondta és felém fordult. - Na? - kérdezte kíváncsian. Tudtam mire gondol. Akaratlanul is mosolyognom kellett így elárultam magam. - Örülök nektek. - mosolygott őszintén, ami ezek után nagyon jól esett tőle, de láttam rajta, hogy kicsit fáj neki. - De most hol van? 

- Elájult. - mondtam halkan mire ő lehunyta a szemeit és visszadőlt. 

- Túl sok ez neki. - rázta a fejét a plafonra meredve. 

- Tudom. - értettem vele egyet. - Most viszont mennem kell mert a többiek nemsokára itt vannak. Mindenképpen benézünk hozzád, de még mindig nem tudom, hogy mit mondjunk miért vagy itt. - húztam el a számat. Semmi ötletem nem volt és féltem, hogy kiderül az egész. A srácok remélem tudni fogják, hogy nem szándékosan bántottam Niallt.
- Ööö a fiúk már mindent tudnak. - motyogta Niall kicsit zavartan mire kidülledtek a szemeim. Nem tudtam rá haragudni csak meglepett amikor azt beszéltük, hogy kitalálunk valamit. - Írtak és megkérdezték hol vagyunk. Mindent elmondtam nekik, Bob viszont nem tud semmit.Megkértem őket, hogy ne avassák még be.
- Értem. - sóhajtottam gondterhelten. Valamennyire megkönnyebbültem, hogy a srácok már tudják, részben még izgultam.
- Minden rendben lesz. - mosolygott rám amikor hirtelen rezegni kezdett a telefonom. Elővettem és megnyitottam az sms-t. Bob írt, hogy hol vagyok. Gyorsan elköszöntem Niall-től majd lementem Tori szobája elé. A többiek már ott vártak rám. A szívem a torkomban dobogott és menet közben az ujjaimat tördeltem. Ebből már úgyse mászok ki. A fiúk már mindent tudnak, de Bob más. Mindenkinek álmos feje és pizsamát viseltek, amin csak egy dzseki volt.
- Mi van Torival? - kérdezett rá Bob azonnal. Nem mondtam neki semmit, mégis tudja, hogy a lányáról van szó. Egyik lábamról a másikra támaszkodtam míg ki nem nyögtem mi a helyzet.
- Elájult. - mondtam halkan és zavartan a hajamba túrtam.
- Mit csináltál már megint? - ráncolta a szemét és nem tűnt valami nyugodtnak. Szuper, megint én vagyok a rossz.
- Semmit. - rázta a fejem határozottan.
- Mindent tönkre teszel, nem vetted még észre? - förmedt rám mire hátráltam egy kicsit.
- Hé apa nyugi. - fogta meg az egyik karját Liam, de ezzel nem segített.
- Eddig semmit nem csináltam szándékosan! - védtem magam.
- Aha, én is ezt mondanám. - gúnyolódott és összefonta a karjait maga előtt.
- Ismersz. Miért nem hiszed el? - kérdeztem furcsán.
- Ezt az oldaladat nem ismertem. - mondta fagyosan.
- Akkor nem is ismersz. - zártam le és nem állt szándékomban tovább folytatni a szócsatát. Megakartam fordulni, hogy leüljek, de Bob megszólalt így nem tettem.
- Tudod, faszom kivan veled Louis Tomlinson! - förmedt rám mire én döbbenten megfordultam. Az arca csak pirosodott. - Idejöttél és felforgattad a lányom életét! Most, hogy végeztél visszahúzhatsz Londonba mert rohadtul semmi szükségünk rád!! - kiabált a képembe. Ez az, ami nagyon megbántott. Nem gondoltam volna, hogy pont ő fog engem elküldeni. A fiúk döbbenten néztek ahogy én is. Viszont volt valami, ami nem hagyta, hogy ez az egész elrontsa a kedvem. Tori. Aki megmondta, hogy szeret és ezzel bebizonyította nekem, hogy szüksége van rám.
- Ezt döntse el Tori! - válaszoltam szemtelenül. Nem akartam feleselni, de muszáj volt. Bob összeráncolta a szemét míg a fiúk arcán egy halvány mosolyt láttam. Ez adott egy kis bátorságot.
- Tudtommal ő is így gondolja. - mondta kicsit bizonytalanul.
- Rosszul tudod!
- Ezt meg, hogy érted? - szemöldöke a plafonig szaladt mire én halkan elnevettem magam. Jó érzéssel töltött el, hogy tudom, Tori szeret. De az mégjobb volt, hogy Bob nem változtathatja meg Tori érzéseit.
- Kibékültünk és megbocsájtott nekem. - mondtam és nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak. Bob keze ökölbe szorult, de tudtam, hogy nem fog tenni semmit, mert nem is tud. A fiúkon láttam, hogy megkönnyebbülnek. Lehet annak örültek, hogy tőlem is hallották, így már biztosabb. Bob válaszolt volna, de a kisszoba ajtaja kinyílt és megpillantottuk az orvost.
- Victoria Payne hozzátartozói? - kérdezte és becsukta az ajtót. Istenem hányszor hallottuk már ezt a kérdést.
- Igen az apja vagyok. Mi történt a lányommal? - hadarta Bob idegesen. Ebből a szempontból teljesen megértem. Tori nagyon sokszor volt már itt.
- Victoria egyszerűen kimerült. Semmi komoly. Történt vele mostanában olyan dolog, ami felzaklatta esetleg fizikailag lefárasztotta? - kérdezte a szemöldökét ráncolva mire a többiekkel összenéztünk.
- Átment pár dolgon az elmúlt hónapokban. - válaszolt Harry halkan.
- Ez valószínüleg felgyülemlett benne. Most alszik, de ha gondolják bemehetnek hozzá csak ne ébresszék fel. - mosolygott kedvesen a doki majd elment. Nem vártunk egy percet se, benyitottunk. Tori az ágyon aludt amikor mi szó szerint beestünk a szobába. Azonnal székeket kerestünk és köré ültünk.
- Nem hiszem el, hogy hajnali 3 óra van és megint itt ülök melletted. - csóválta a fejét Liam. Hát igen, nem első alkalom.
- Nem hiszem el, hogy visszamentél ehhez az idiótához. - rázta a fejét Bob is és elég komolynak tűnt.
- Khm még itt vagyok. - köszörültem meg a torkom. Elég hülyén éreztem magam, hogy a jelenlétembe mondott ilyet.
- Tudom. - mondta Bob és megfogta Tori kezét. Elég reménytelennek tűnt, hogy én is odamenjek, de vártam. Pár perc csend után Tori mocorogni kezdett így mindannyian oda akartunk mennyi.
- Szia. - köszöntem halkan amikor mellé kerültem mert Zayn átadta a helyét. Megfogtam bal kezét és kitűrtem egy tincset az arcából. Halvány mosolyt eresztett felém, ami melegséggel töltött el.
- Szia. - mondta ő is alig hallhatóan és megsimogatta az arcom.

 A fiúktól elégedett sóhajt hallottunk míg Bob csak megrázta a fejét.
- Kislányom ezt te sem gondoltad komolyan. - nézett szigorúan Torira.
- Mit apa? - fordult kicsit felé. Láttam rajta, hogy tudja miről van szó.
- Tudod miről beszélek. - mondta Bob kicsit kínosan. Persze előttem nem akarta kimondani, hogy utál és, hogy örülne ha nem lennék itt.
- Szeretem. - közölte Tori halkan és rám se nézve megszorította a kezemet. Vadul vert a szívem pedig tudtam, hogy ezt fogja válaszolni.
- Tori gondolt már át ezt.. - kezdett bele Bob.
- Nem apa! Te gondolt át! Szeretem és jobb ha ezt elfogadod! - emelte fel a hangját Tori. - És amint kikerültem innen elmegyek velük Londonba! - tette hozzá mire mindannyian nagyot néztünk..