91.fejezet ~ Menj már utána!

Sziasztok!! Újra itt lennék egy résszel és a sok késés után nagyon jól esett a 9 komi! Lassan elérünk a blog végéhez, de addig is igyekszem a legjobb részeket hozni. Jó olvasást!

Féltem, hogy megbántom ezért még egyszer és komolyan utoljára megcsókoltam.
- Sziasztok! - hallottam Louis hangját mire azonnal elhúzódtam Niall-től. Louis az ajtóban állt az arcáról semmi érzelmet nem tudtam leolvasni. Szemei vörösek voltak, de nem tudtam elhinni, hogy sírt. Még mindig laza melegítőt viselt. Niall rezzenéstelen arccal meredt rá, ahogy én is. Kínos csend telepedett a szobára. Nagyon izgultam, hogy mi lesz pár perc múlva mert senki nem szólt semmit. Nem voltunk még így hárman. Talán ez az egész rólunk szólt. Kicsit hátrébb ültem, hogy ne legyek olyan közel Niall-höz majd újra Louis-ra néztem. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit. Elég sokáig tartott a csend, ami kezdett zavarni. - Niall. Beszélhetnénk? - kérdezte halkan Louis mire én a szőke fiúra néztem, aki csak bólintott. Látva kicsit ijedt tekintetemet egy nyugtató mosolyt erőltetett az arcára. 

- Minden oké lesz. - sutyorogta úgy, hogy csak én halljam, de túl nagy volt a csend. Valamiért nem tudtam bízni Louis-ban. Ezek után nem értem Niall, hogy tud. Pár sós könnycsepp folyt le az arcomon, ahogy eszembe jutott, hogy is találtam meg Niallt. 

- Nem! - ráztam kicsit a fejem. Nem mertem egyedül hagyni Vele. 

- Tori kérlek menj ki! - szorította meg a kezem Niall. Láttam rajta, hogy neki is nehezére esik elküldeni engem. 

- Ha bármi történik.. - álltam fel az ágyról miközben Niall szemeibe néztem. 

- De nem fog! - vágott  szavaimba kicsit türelmetlenül. 

- De ha mégis.. - sutyorogtam halkan. 

- Menj ki! - mutatott az ajtóra miközben szigorú tekintettel fürkészett engem. Rosszul esett, hogy így elküldött amikor én komolyan aggódtam érte. Próbáltam nem félre érteni, de megbántott és kicsit megsértődve hátráltam az ágytól. Egy részem haragudni kezdett rá. Miért nem érti, hogy aggódom? Beharaptam az alsó ajkam, hogy el ne sírjam magam. Megtöröltem az arcom és felvettem a székről a kabátom. Niall arca megenyhült, ahogy látta, ki fogok menni. Remélem tényleg nem akart bunkó lenni. Elindultam az ajtó felé és ahogy elhaladtam Louis mellett éreztem magamon az égető pillantását. Egy percre megtorpantam és könnyes szemeibe néztem. Bizsergés járt át ahogy az arcomat fürkészte. A levegőt szaporán kapkodtam és láttam, hogy az ő mellkasa is zavarodottan emelkedik. Nyeltem egy nagyot majd hátra néztem Niallre, aki rezzenéstelen arccal nézett minket. Nehezen rávettem magam, hogy kimenjek majd otthagytam a 2 fiút. 

~ Louis szemszöge ~ 

Ahogy Tori elhagyta a szobát valamennyire megkönnyebbültem. Amikor elment mellettem teljesen megbabonázott, még mindig szeretem. Nem tudom, hogy mit érez irántam, de reménykedem benne, hogy a sokáig tartó kapcsolatunknak nem így lesz vége. Komolyan szeretem  Őt. Csak pár szót váltottunk azóta, hogy mindenre emlékszik és az se volt egy jó élmény. Nagyon haragszik rám, de úgy érzem nem annyira amennyire mutatja. A londoni ügyön szerintem már túl van, talán az zavarja, hogy bántottam Niallt. De én csak.. 

- Louis. - hallottam Niall hangját mire észhez tértem. Azért jöttem, hogy elmondjak neki mindent. Éreztem, hogy nyitott rá és nem fog elküldeni ezért nem voltam annyira ideges. Na jó, nagyon az voltam. Lassan elmozdultam a helyemről és az ágy felé mentem. Nem akartam leülni oda, helyette inkább járkálni kezdtem. Niall ült és tekintetével engem követett. Nem tudtam hol is kezdjem el, annyi minden volt bennem. 

- Szóval nagyon sok mindent szeretnék mondani, de nem tudom hol kezdjem. - torpantam meg zavarodottan. Niall nem szólt semmit csak olyan türelmes fejet vágott, de látszott rajta, hogy izgul. Kifújtam egy adag levegőt majd újra járkálni kezdtem. - Nem akartam! Nem akartalak megütni! - kezdtem bele abba a részébe, amit a legeslegjobban bántam. - 3 éve ismerjük egymást és rohadtul gyűlölöm magam emiatt! Tudod, hogy nem tennék ilyet! Legjobb barátok vagyunk, szinte már tesók nem tudom mi ütött belém! Elszaladt velem a ló és csak az lebegett a szemem előtt, hogy lefeküdtél a barátnőmmel. - hadartam idegesen. 

- De te is megcsaltad. - szólt bele halkan. Értetlenül fürkészte az arcom. 

- Tudom. - hajtottam le a fejem és a régebbi tetteim is eszembe jutottak. - Igaz, hogy nem kéne haragudnom. Meg is érteném, hogy Tori ezt tette és meg is érdemeltem volna, de miért pont veled?! Ezzel a kettőnk kapcsolatát is teljesen felforgatta én pedig haragudtam rá. Nem tudom miért rajtad vezettem le! - magyaráztam és tovább járkáltam. Szemeim megteltek könnyel és csak ráztam a fejem. Visszagondolva nem is akartam elhinni, hogy bántottam Niallt. - Tudom, hogy ez nem mentség, de féltékeny voltam! Azt hittem te adtad alá a lovat. Azt hittem te vitted bele ebbe az egészbe, de nem tudom miért feltételeztem ezt rólad! 

- Leülnél kérlek? Kettőt látok belőled. - motyogta Niall és a párnára dőlt. Nem akartam jobban összezavarni ezért leültem egy kis székre. - Köszi. - mondta rezzenéstelen arccal. Kezdtem megijedni, hogy nem ért meg és nem is akar megbocsájtani pedig én nagyon bánom. - Amúgy, hogy tudtad meg? - fordult kicsit felém. Tudtam mire gondol. Hatalmasat sóhajtottam majd összefontam magam előtt a karjaim. 

- A srácokkal épp az egyik kajáldában ültünk amikor hányingerem lett. Nem akartam ott maradni és a többiek is azt mondták, hogy menjek haza és pihenjek. Amikor hazafelé sétáltam próbáltam jobb kedvre deríteni magam, hogy végre látom Torit. Aztán amikor benyitottam hallottam, hogy a nappaliba beszélgettek. Nem kellett beljebb mennem, hogy megértsem miről is van szó. - a végére elhalkultam és nem akartam folytatni. A lényeget elmondtam neki. Legalábbis ezt a részét. 

- Értem. - sóhajtott és egy pontot kezdett bámulni a takaróján. Volt egy kérdés, amit muszáj volt feltennem. Így is ideges voltam az előző téma miatt. 

- Niall. - szóltam neki mire rám emelte a tekintetét. - Ugye nem szereted? - kérdeztem halkan előre félve a választól mert amikor benyitottam akkor is épp csókolóztak.  Leírhatatlanul fájt, hogy Torit mással láttam. Főleg azok után, hogy még védi is ezzel jelezve, hogy Niall fontosabb neki mint én. Rossz volt látni, hogy Niall-nek köszönhetően volt boldog ilyen körülmények között is. Míg én elcsesztem az életét Niall segített neki. Visszahozta az emlékezetét és pótolt engem. Olyan mintha Tori már nem is az enyém lenne. 

- Nem. - mondta halkan, de nekem nem tűnt elég biztosnak. Megijesztett, hogy ilyen bizonytalan fejet vágott. Nem akartam, hogy más szeresse Torit. Mármint nem úgy. Szeresse mindenki mert imádnivaló lány, de én akarok az lenni, akit szerelemből szeret. Tudom, hogy elcsesztem, de vissza szeretném kapni. - Figyelj Louis! Egy kicsit kezdtem érezni iránta valamit. - kezdett bele ezzel pedig teljesen berezeltem. Amikor Tori úgy érzi senki nincs mellette hajlamos bármint viszonozni. Nem akarom, hogy Niall szerelmes legyen belé. - De tudom, hogy te szereted Őt és nem lennék képes elvenni tőled! Tori nem szeret annyira mint téged! - mondta halkan miközben az arcomat fürkészte. Pár mondata könnyeket csalt elő a szememből. Ezek után se venné el tőlem pedig mindketten tudjuk, hogy neki több esélye van mint nekem. Én már nehezen tudom újra rendbe hozni az életem. Niall kedvessége miatt teljesen elérzékenyültem. 

- Köszönöm! - motyogtam alig hallhatóan mire Niall halvány mosoly kíséretében széttárta a kezeit. Azt hiszem az elmúlt hónapok alatt ez volt a legszebb pillanat. Tudni, hogy nem veszítettem el az egyik legjobb barátom. Halkan sírni kezdtem az örömtől és szorosan magamhoz öleltem. Amikor megölelt óriási kő esett le a szívemről. Megnyugodtam, hogy már van egy biztos pont. Niall iszonyat jó ember. Aki ezek után megbocsájt az rossz nem lehet.

ZENE

(ha vége indítsátok újra)

- Beszélj vele! - tolt el magától. Letörölte az arcát mert ő is megkönnyezte a békülésünket. Halkan elnevettem magam és megráztam a fejem. 

- Azt mondta utál. - mondtam reménytelenül. 

- Azt mondtad szereted! - tette kezét a vállamra. 

- Igen! - válaszoltam határozottan mert komolyan szeretem bármin is mentünk keresztül együtt. 

- Akkor mi tart vissza? - erőltetett mosolyt az arcára. Lássuk be, nem vagyok könnyű helyzetbe. 

- Félek, hogy elutasít. Mi van ha nem kellek neki? Ezek után az se lenne csoda ha nem beszélne többet velem. - sóhajtottam feladva az egészet. 

- Nem tudhatod ha nem beszéltél vele. Menj! - biccentett az ajtó felé, de én nem mertem megmozdulni. - Louis ne csináld már! - rázott meg mire én lassan felálltam. Tényleg nagyon féltem. Ez nem olyan könnyű mint amilyennek látszik. Nem tudom mit érez mert nem beszéltünk és azt se tudom mit mondjak neki. Niall kezdett csúnyán nézni rám mire én inkább felálltam. - Szerintem még itt van a váróba. - mosolygott én pedig az ajtó felé vonszoltam magam. A szívem vadul kalapált, hogy ketten fogunk beszélgetni. Félek, hogy feláll és itt hagy. Eddig is ezt csinálta. Nem hallgatott meg és hagyta, hogy megtartsam magamnak. Kábé 200-zal vert a szívem amikor lenyomtam a kilincset. Sajnos nem az fogadott amit látni szerettem volna. Hiába kapkodtam a tekintetem Tori nem volt a folyosón. Csalódottan fordultam vissza.
- Elment. - mondtam halkan és csalódottan.  Tori ezzel is jelezte, hogy nem kellek neki. Teljesen elgyengültem és kedvem lett volna összeesni mert a lábaim is remegtek, de valami nem hagyta. Az erősebbik felem csak azt éreztette velem, hogy nem szabad elengednem.
- Keresd meg! - mondta Niall bíztatóan, de nem hatott. Túl sok volt a nyomás. Az agyam nem is akarta felfogni, hogy mi történik akkor ha hagyom elmenni. - Menj már utána!! - förmedt rám mire összerezzentem. Egy percig hezitáltam majd rájöttem, hogy igaza van és kiszaladtam a szobából. Nem kellett sok, hogy a szívem kiszakítsa a mellkasom miközben könnyeim patakokban folytak az arcomon. Alig láttam valamit és tekintetemmel csak Őt kerestem. Lihegve értem a földszintre, de ott is csak a recepciós nőt láttam, aki furcsán nézett rám. Már majdnem feladtam amikor megláttam az alakját a kórház előtt. Bárhol feltudnám ismerni. Mint az örült rohanni kezdtem és kivágtam az üveg ajtót. Hajamba belekapott a kinti szél és az arcomat is csípni kezdte, de ez mind eltörpült amellett, ami fog történni pár perc múlva. Nehezen, de lefékeztem Tori mögött, aki azonnal megfordult. Döbbenet ült ki az arcára és a száját harapdálva kezdett könnyezni. Fél méter lehetett köztünk, de nem mertem közelebb lépni bármennyire is akartam. Nem tudom fiú érezhet-e ilyet, de a pillangóim repdesni kezdtek. Mindig tőle hallottam, hogy neki is vannak amikor velem van. Remélem ez még most is tart. Szaporán emelkedett a mellkasa és idegesen túrt bele a hajába. Szívverésem felgyorsult amikor megköszörülte a torkát, de végül nem szólt semmit. Zavarta tördeltem az ujjaim aztán próbáltam beszélni.
- Tori én.. - kezdtem bele idegesen. Már azt se tudtam mit akartam mondani. Teljesen üres lett a fejem és csak az lebegett a szemeim előtt, hogy vissza kell szereznem őt.
- Louis nem érdekel. - utasított el halkan, de láttam rajta, hogy nehezére esik kimondani ezt. Amint szavai eljutottak az agyamig elgyengültem és lehetetlennek éreztem mindent. Niall szavait hallottam a fejemben amik egy kis erőt adtak.
- Kérlek hallhass meg! - emeltem fel a hangom jelezve, hogy nincs kedvem játszani és a keze után nyúltam, de elrántotta azt. Ajkaim remegni kezdtek és kicsit hátrébb léptem.
- Nem hiszem, hogy olyat tudnál mondani amitől máshogy látnám a dolgokat! - kiabált rám sírva. Elég hamar kihoztam belőle ami rosszul esett. Könnyei patakokban folytak és már én is nehezen tartottam magam. Beletúrt a hajába és hátat akart fordítani, hogy elmenjen. Egy percre teljesen megsemmisültem aztán éreztem valami bizsergést ami arra ösztönzött, hogy ez a utolsó esélyem Torinál. Ha ezt elcseszem soha nem szerzem vissza. Elkaptam a karját és megfordítottam.

 Reagálni se tudott mert olyan gyorsan magamhoz rántottam. Erősen fogtam egyik kezemmel a derekát míg másikkal az arcát és megcsókoltam. Először ellenkezett. Próbált eltolni magától és szándékosan összeszorította a száját, de én nem hagytam, hogy elnyomjon.  Még szorosabban fogtam magamhoz és meg akartam neki mutatni, hogy szükségem van rá. Éreztem, hogy megtörik a jég amikor nem ficánkolt tovább. Mintha elgyengült volna az érintésemtől. Kezeivel nem hadonászott tovább hanem a nyakamra kulcsolta őket. Az örömtől sírnom kellett, de nem akartam ezzel elrontani ezt az egészet. Újra megcsókoltam ezúttal a bejutást is megkapta. Olyan rég volt, hogy egymáshoz értünk. A boldogságtól majdnem szétrobbantam és jó volt magam mellett tudni. Visszacsókolt tehát még szeret és kellek neki.  Forgott velem az egész világ amikor szorosan megölelt. Többször is megcsókoltuk egymást és levegő hiányban is csak néha váltunk el. Tudtam, hogy innentől már egyenes út vezet, ahhoz mindent rendbe hozzunk, együtt. Könnyeim még mindig szántották az arcomat és nem bírtam leállni  a sírással. Annyira boldog voltam. Forró érintésétől kirázott a hideg és a gyomrom is összement. Utoljára akkor csókolóztunk amikor hazajöttem Londonból. Mintha visszakaptam volna valamit, amit egykor elvettek tőlem. Úgy éreztem, hogy ideje tényleg beszélnünk ezért elengedtem, de csak egy kicsit. Arcán elkenődött a festéke, mellkasa még mindig szaporán vert. Egyik kezemmel eltűrtem egy szőke tincset és gyönyörű zöld szemeibe néztem. Ő is az én arcomat fürkészte. Túl nagy volt a csend, de talán nem kellette szavak ahhoz, hogy megértsük egymást. Lágy puszit nyomott a számra majd lehúzott és szorosan körbefonta kezeit a nyakamon. - Szeretlek! - búgta a fülembe én pedig boldogan hunytam le a szemeim.