93.fejezet ~ Érzelmek és költözés

Sziasztok! Köszönöm a komikat és bár leiratkozott egy ember megértem már a részek késése miatt is. A blog 95.fejezettel fog zárulni szóval lassan elérünk a végére, de búcsú szöveget nem most fogok írni. A zene kötelező és ha tetszik kérlek hagyjatok véleményt. Jó olvasást! 

ZENE
(ha vége indítsátok újra!!)

~ Tori szemszöge ~ 

- És amint kikerültem innen elmegyek velük Londonba! - tettem hozzá mire mindannyian nagyot néztek.. Erre tuti nem számítottak és igazából én se gondoltam át rendesen. Nem akartam itt hagyni apát. Mondjuk itt van neki Sam, akiről már rég nem hallottam semmit. És Kevinről se. Úristen vele már rég nem is találkoztam. A tudat fejbe vágott, hogy elhanyagoltam a legjobb barátomat és nagyon hülyén éreztem magam. - Hol van a telefonom? - ültem fel gyorsan. 

- Mit mondtál? - rázta a fejét apa. 

- Hol van a telefonom? - kérdeztem megint kicsit idegesen. 

- Nem, az előtt. - mondta de közben Zayn a kis asztalról az ölembe dobta a telefonom. 

- Köszi. - mosolyogtam rá és már tárcsáztam is Kevint. 

- Kislányom figyelnél rám is egy pillanatra? - fogta meg a kezem apa, de nem igazán foglalkoztam fele. 

- Szia Tori. - szólt bele halkan Kevin mire én kizártam mindenkit. Hangja halkan csengett kicsit fáradtnak tűnt. Idő közben leesett, hogy Kevin nem tudja, hogy már mindenre emlékszem. Hogy lehettem ekkora bunkó, hogy pont neki nem szóltam. Pont ő nem tudja. - Hajnali 4 vagy. Minden oké? - kérdezte kicsit félve mire én próbáltam lenyelni a torkomban lévő gombócot. A háttérből hallottam, hogy mocorog. Valószínű kimászott az ágyból. 

- Szia. Eljönnél a kórházba? - kérdeztem kicsit könnyes szemekkel. Látni akartam őt, hogy mindent elmondjak neki. 

- 10 perc és ott vagyok! - hadarta és már le is tette. Soha nem fogom megérteni mit szeret bennem ennyire, de nála jobb barátot nem kaphattam volna. Letettem a telefont és visszadőltem a puha párnára. 

- Kislányom jó lenne ha végre elmagyaráznál nekem mindent. - mondta apa értetlenül. A helyzet az, hogy nem tudom megmagyarázni. Nem tudom mi van velem. Nem tudom mit akarok. Túl sok a kérdőjel. 

- Kevinnel, Louis-val és Niallel szeretnék most beszélni. Mással nem. - mondtam mire Louis megfogta a kezem és rám mosolygott. Próbáltam viszonozni, de teljesen kimerültem. Kevin kellett most, hogy feltöltsön mint legjobb barát. Hogy meghallgasson és a szerencsétlen énemet segítse. Mert tudom, hogy most is ezért siet ide. 

- Louis kérlek figyeld Kevint és ha ideért küldd be hozzám. - motyogtam kicsit könnyes szemekkel. Nem tudom miért sírtam. Talán azért, hogy kicsit megkönnyebbüljek. 

- Ahogy akarod. - suttogta és egy puszit nyomott a homlokomra. Örülök, hogy legalább velünk minden rendben. A szívem mélyén mindig is tudtam, hogy meg fogok neki bocsátani mert túlságosan szeretem. És amiket együtt keresztül mentünk az már csak had a tortán. A szobámból mindenki kiment én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal. Éles fájdalom hasított a fejembe így jobbnak láttam ha lehunyom a szemeim és nem gondolkodom. Pár perce relaxáltam amikor hallottam, hogy kinyílt az ajtó. Nem akartam reagálni, de tudtam, hogy Kevin az így kinyitottam a szemeim. Ő az ajtóban állt és szaporán kapkodta a levegőt. 

- Gyere be! - intettem neki halkan. Aztán minden olyan hirtelen történt, hogy Kevin még engem is meglepett. Nem vette le laza dzsekijét csak megtörölte könnyes arcát és az ágyam felé futva finoman rám ugrott. Félig feküdt rajtam és alám nyúlt, hogy rendesen meg tudja ölelni. Könnyei áztatták a kórházas hálóingemet, egész teste remegetett. - Shh! - simogattam meg a fejét. Örültem, hogy végre itt van és én is ejtettem pár könnycseppet. 

- Te miért sírsz? - egyenesedet ki és megtörölte az arcát. Én is ugyanígy tettem. 

- Örülök, hogy látlak. Hiányoztál! Te? - kérdeztem. 

- Azt hittem azért nem keresel mert elfelejtettél, de felhívtál aminek nagyon örültem. - mondta mire én meghatódva kitűrtem a hajából egy tincset. Egymás szemébe néztünk és azon gondolkodtam vajon Kevinnek, hogy hogy nem esett le az, hogy mindenre emlékszem. 

- Miért vagy megint itt? - kérdezte halkan. - Amúgy tudom, hogy visszatért az emlékezeted. - mosolygott halványan. - És nagyon örülök neki. - tette hozzá. Néha úgy érzem minden gondolatomat tudja. 

- Louisval kibékültünk és amikor a kórház.. - kezdtem bele, de nem várta meg míg befejezem. 

- Kibékültetek? - nézett kicsit furán mégis ott bujkált az őszinte mosoly az arcán ami arra utalt, hogy örül. Csak bólintottam és megint eszembe jutott, hogy mi történt kint. - Örülök nektek! - mondta mosolyogva és megsimogatta a karom.
- Kevin el akarok menni Londonba! - böktem ki azt, amit már a beszélgetésünk kezdetén el akartam mondani.  Ő kicsit értetlenül nézett rám és csak a szemöldökét ráncolta miközben én izgatottan vártam a reakcióját.
- Mi? - nyögte ki pár perc csend után.
- Nem akarok Los Angeles-ben maradni. - motyogtam és kicsit úgy éreztem Kevinnek annyira nem tetszik a dolog.
- Ne menj már el! - fogta meg a kezem.
- Gyere velem! - mondtam ki azt, ami először az eszembe jutott. Végülis nem akarom, hogy itt maradjon. Szeretném ha továbbra is legjobb barátok lennénk.
- Denverből idejöttem, hogy többet talizzunk, most meg lelépsz Londonba? Tori nekem ez nem ilyen egyszerű. Sima érettségivel nem tudok olyan könnyen munkát találni. - magyarázott kicsit hevesen, amit próbáltam megérteni, de valahogy nem ment. Ha fontos lennék neki velem jönne.
- Lakhatsz nálunk amíg nem jön egyenesbe az életed kint. - próbálkoztam.
- Tori ne akarj hirtelen túl sokat. Beszéltél a srácokkal? Tudsz hova menni? Bírni fogod, hogy minden léptedet újságírók követik? Mert ha összeállsz velük ennél csak nagyobb felhajtás lesz körülötted. Készen állsz egyáltalán egy olyan életre amit magad irányítasz? Nem lesz ott Bob, aki mindent elintéz vagy fizet neked. Szerzel magadnak is munkát vagy hagyod, hogy Louis eltartson? - vágta a képembe a gondolatait. Belül fájt mert szinte mindenben igaza volt. Semmit nem döntöttem még el és semmit nem tudok. Elhamarkodtam ez egészet.
- Nem. - mondtam halkan ezzel megválaszolva az összes kérdést. - Igazad van. - sóhajtottam elveszve.
- Köszi. - egyenesedett ki és végre éreztem, hogy lenyugodott.
- Csak arra kérlek, hogy gyere velem. - fogtam meg a kezét és erősen megszorítottam azt.
- Tori nekem kell egy biztos pont addig nem megyek sehova! - állt fel mérgesen.
- Érts meg Kevin! - kaptam el újra a kezét.
- Inkább te érts meg engem! - emelte fel a hangját majd egy ajtó csapódás közepette elhagyta a szobát. A sírás fojtogatott miközben visszadőltem az ágyra. Megint sikerült ellöknöm magamtól egy embert, aki fontos volt számomra. Ügyes vagy Tori. Könnyeim lassan folytak végig az arcomon amikor kinyílt az ajtó. Louis szaladt be és egyenesen az ágyam szélére ült.
- Mi történt? - kérdezte halkan.
- Kevin nem akar velem jönni. - válaszoltam. - Louis ugye segítenél nekem? Segítenél talpra állni? Kevin azért nem akar jön mert fél. Mondd meg neki, hogy nem kell. Rám nem hallgat és azt mondja elhamarkodottan döntöttem. - magyaráztam Louis-nak, aki minden erejével azon volt, hogy kövesse amit mondok.
- Tori inkább nyugodj le. A doki azt mondta pihenésre van szükséged! - nyomott vissza az ágyra.
- Hogy nyugodjak meg amikor összevesztem a legjobb barátommal? Amióta emlékszem mindenre már semmi nem oké. Nem akarok nélküle kimenni. Értsd meg, hogy Kevin fontos nekem, nem tudom itt hagyni. - csapkodtam a takarót és kb egy 5 éves szintjén éreztem magam.
- Oké beszélek vele. - állt fel megadva magát.
- Köszönöm. - sóhajtottam ismét nyugodtabban. Nem tudom minek köszönhetem a hirtelen hangulat változásaimat, de már nekem is kezd elegem lenni belőle.
- Neked bármit. - nyomott egy csókot Louis majd az ajtó felé indult.
- Beszélhetnék Niallel? - kérdeztem miután ajkaink elváltak.
- Alszik. Talán neked is kéne, aztán beszéltek majd. - mosolygott mire bólintottam.
- Szeretlek! - fordult vissza halvány mosollyal az arcán mire küldtem neki egy puszit. Miután elhagyta a szobát forgolódtam egy kicsit és lehunytam a szemem, hogy pihenjek.

~

Nem tudom mennyi idő telt el, de a telefonom csipogására keltem fel. Nyöszörögve vettem a kezembe a készüléket majd miután az erős fénynek köszönhetően kifolytak a szemeim feloldottam a zárat és megnéztem az sms-t. Niall írt:

Szia. Louis mondta, hogy szeretnél beszélgetni. </3 ? :( Remélem nem az amire gondolok. Át tudsz jönni vagy menjek én? 

Halvány mosoly csúszott szét az arcomon. Sajnáltam, hogy azt hiszi haragszom rá. Letettem a telefonom és megkapaszkodva az ágy szélébe megpróbáltam felállni. Szédülni kezdtem szóval inkább visszafeküdtem. Tudom, hogy Niall sincs jobb állapotban, de így nem merek elindulni a másik emeletre. 

Szia. Szédülök így nem merek elindulni :/ Le tudnál jönni? Vagy hívj fel :D 

Miután elküldtem az sms-t mát meg is szólalt a csengőhangom. Niall aranyos feje vigyorgott rám. 

- Szia. - szólt halkan. 

- Szia. Hogy vagy? - kérdeztem rá azonnal. 

- Pihengetek. Te hogy vagy? - kérdezett vissza. Hangja halkan csengett és olyan törődő volt. 

- Még élek. - motyogtam. Kínos csend következett, ami csak pár másodpercig tartott. - Sajnálom!

- Tori nem kell sajnálnod. Nem csináltál semmi rosszat. - vágott közbe Niall. 

- De mert úgy érzem játszottam veled. - mondtam már-már sírva. Kihasználtam őt ez nem kérdéses. 

- Te sem tudtad, hogy ez lesz. - vágtuk egymás szavába. - Nem tagadom, hogy fáj most minden, de túl élem. - sóhajtott a végén. 

- Tényleg nem akartam. - mondtam halkan. 

- Tori fejezd be kérlek! Inkább azt mondd miért döntöttél úgy, hogy eljössz velünk Londonba. - az elején próbált kemény lenné a végére viszont éreztem, hogy mosolyog. 

- Mert nem akarok itt maradni. Ti se maradhattok itt, nekem pedig Lou mellett a helyem és persze mellettetek. 

- Örülök, hogy így gondolod. - sóhajtott a telefonba. 

~ pár nappal később ~ 

- Az istenért! Ki ette meg az utolsó csirkeszárnyat?? - kiabált Niall a konyhából. 

- Esküszöm nem volt szándékos. - nyüszített Louis a fürdőszobából mert épp borotválkozott. Ez hiányzott nekem. Minden a régi, mindent megbeszéltünk amit lehetett és újra szent a béke. Kivéve köztem és Kevin között. Nem reagált az üzeneteimre és nem vette fel a telefont amikor hívtam. Remélem nem úgy végződik a barátságunk ahogy Mandy-vel. Legalábbis azt nem fogom hagyni. 

- Louis én meg megettem az összes répát. - mondta Niall a konyhából mire Louis kiszaladt a fürdőből egy boxerben miközben a fél arca még borotvahabos volt. A srácokkal hangosan felröhögtünk nem is törődve a tv-vel inkább ezt az érdekes Nouis pillanatot figyeltük. Louis kergette Niallt, aki a kezében szorongatot 3 répát. Futkároztak körülöttünk amikor Louis arcáról a hab úgy döntött, hogy Harryre csúszik. 

- Úristen ez nagyon csípí a szemeeeeem! - ordított Harry és azonnal felpattant. A nevetéstől már folytak a könnyeim, Liammel és Zaynnel meg csak fetrengtünk. 

- Megyek kimosom Harry szemét. - állt fel Liam és röhögve bement a fürdőbe. 

- Szappanozd be a szivacsot, hogy minden kijöjjön onnan! - szólt utána Zayn mire hangosan felnevettem. Az idilli pillanatot apa szakította meg. 

- Hali srácok! - kiáltotta el magát majd becsapta az ajtót és leült közénk a nappaliba. - Hol vannak a többiek? - nézett körbe mert látta, hogy csak én és Zayn vagyunk a nappaliba. 

- Louis félmeztelenül kergeti Niallt, akinél répa van Liam pedig Harryt keféli. - magyarázott. - Mármint a szemét. - tette hozzá röhögve mire apa értetlenül nézett. 

- Mi van Harry szemével? - nézett továbbra is furcsán mintha ez a fiúktól nem lenne megszokott. 

- Borotvahab ment bele. - vigyorogtam mert visszaemlékezve még viccesebb volt. 

- Inkább nem kérdezem meg miért. - rázta a fejét apa. - Louis, Niall, Harry, Liam! Toljátok ide a seggeteket! - kiáltotta el magát apa mire megjelentek a fiúk. 

- Köszi Bob, hogy emlékeztettél. Tegnap este arra gondoltam, hogy elmegyek egy ügynökséghez és fenék modell leszek. Szerintetek? - fordult meg Louis, hogy lássuk formás hátsóját. 

- Louis most ebédeltem. - tolta arrébb apa. - Azt akartam mondani, hogy holnap jön a magángépetek és mehettek Londonba. Leszerveztem mindent. Reggel pedig több kocsi fog jönni, ami elviszi Tori szobájából a bútorokat. - fejezte be és tekintete megakadt rajtam. A boldogságtól a nyakába ugrottam és szorosan öleltem magamhoz. Éreztem, hogy ő is a sírás határán van, de most mutatja az erős apukát. Tudtam, hogy el fog engedni mert neki mindig az volt a legfontosabb amit én akartam. Féltem itt hagyni, de ha Sam visszajön nem fog egyedül lenni és így aggódnom sem kell érteni. Bár tudom, hogy ő nálam is idegesebb. 

- Khm akkor pakolni kéne. - köszörülte meg a torkát Liam. Ő már hozzászokott ehhez, hogy nem látja apát. Felálltam és megigazítottam a ruhám. 

- Pakolok neked egy kis uzsonnát holnapra. - mondta apa halkan, kicsit szomorúan. 

- Apa, költözni megyek nem kirándulni. - nevettem el magam mire ő is mosolygott. 

- Igazad van. - sóhajtott. - Csomagolok tiszta bugyit is. - mondta majd kiment a nappaliból. Sajnálom szegényt. Egyszer így is úgyis kirepültem volna. A srácok halkan kuncogni kezdtek aztán felmentünk az emeletre, hogy elkezdjünk pakolni. Elővettem a bőröndömet, az összes táskám és sok dobozt. Miközben pakoltam rengeteg régi cuccot találtam, aminek köszönhetően sírnom kellett, de Louis itt volt és hamar megvigasztalt. Kevin is eszembe jutott ami miatt megint elbőgtem magam szegény Louis pedig többet ölelgetett mint pakolt. 

~ másnap 11 óra ~ 

- Apa légyszi menjünk be Kevinhez! - könyörögtem tovább. Már a kocsiban ültünk és siettünk a reptérre mondjuk nem értem miért ha magángéppel megyünk. Fontos lett volna, hogy lássam Kevint. 

- Tori majd találkoztok valamikor! - mondta apa szemezve velem a visszapillantóba. 

- De apa!! Légyszi csak felszaladok hozzá! - erősködtem tovább. 

- És ha nem pakolt össze akkor minek mész fel? - kérdezett vissza apa. 

- Csak elköszönni!

- Tori, nem! 

- Apa! Kérlek! - amint ezt kimondtam apa durván lefékezett a járda mellé. Boldogan csaptam ki az ajtót és szaladtam az épületbe. Mire felértem majdnem kiköptem a tüdőmet, de annyi erőm még volt, hogy bekopogjak. Vertem az ajtót egy darabig, de nem történt semmi. Sírhatnékom lett, hogy már el se tudok köszönni tőle. Csalódottan fordultam vissza és lebaktattam a lépcsőn. Közben eszembe jutott, hogy a pékségbe is lehet. - Apa menjünk a pékségbe! - pattantam be a kocsiba.
- Kislányom te szórakozol velem? - fordult hátra apa, de már nem is volt kedvem válaszolni. Apa elég ideges szóval inkább nem húztam az agyát. Összefontam a karjaim és kicsit duzzogva bekötöttem magam.
- Majd telefonon beszéltek. - bújt mellém Louis mire én erőltettem rá egy mosolyt. Az út további része sajnos elég gyorsan telt. A reptéren idegesen pakoltam ki a bőröndömet amikor megérkezett az a pár autó a többi cuccommal. A gépre felpakoltak mindent és már mehettünk is, de még egy sms erejéig nem akartam felszállni. Kevinnek írtam.

Szia. Sajnálom, hogy nem találkoztunk és azt is, hogy amikor utoljára láttalak veszekedtünk. Én csak azt szerettem volna, hogy mellettem maradj. Nagyon fogsz hiányozni, szeretlek! <33 

Könnyes szemekkel elküldtem az üzenetet majd apához mentem, hogy tőle is elköszönjek. 

- Nagyon fogsz hiányozni! Mindig az én pici lányom maradsz és ha bármi van csak telefonálj és megyek! Mindig számíthatsz rám! Szeretlek kicsim! - apa kedves szavai miatt elkapott a sírás míg szorosan öleltem magamhoz.
- Én is szeretlek! - motyogtam miközben könnyeim áztatták vékony pulcsiját. Ő halkan szipogni kezdett mire én eltoltam magamtól. Nem akartam hosszú és érzelmes búcsút venni mert akkor még a repülőn is sírni fogok. Adtam apának egy puszit majd ő hátrább lépett én pedig elindultam a srácokkal a gép felé. A lépcsőn már nem volt kedvem hátra nézni mert talán leszaladok és soha nem fogunk elindulni. Ám egy hang mégis elérte, hogy 180°-os fordulatot vegyek.
- Hé várjatok!!