90. fejezet ~ Kettőnk titka

Halihó! Úristen már nagyon hiányoztatok! Komolyan szörnyű volt, hogy nem írhattam nektek mert nem volt időm. Az előző bejegyzésemhez nagyon jól estek a komik és komolyan arra gondoltam, hogy nekem vannak a legrendesebb olvasóim. Remélem megvártatok mert igyekeztem jó részt írni. Jó olvasást és aki még itt van azt kérem, hogy komizzon és írjon  véleményt.  

Ui.: A szünet továbbra is tart, de hétvégénként biztos lesz új rész. 

~Tori szemszöge~

Idegesen járkáltam a szobámban és próbáltam kiverni a rossz gondolatokat a fejemből. Niall elment Louis-ért. Ez így még oké is, de nem tudok megnyugodni. Rossz előérzetem van. Konkrét dolog nincs amitől tartanék. Talán az, hogy Louis valami hülyeséget csinál vagy az, hogy minden kiderül. Komolyan nem érzek semmit Niall iránt. Talán egy kis szeretet ami idő közben indult el bennem és nem tudtam megállítani, egyre csak erősödött. Amikor lefeküdtem vele akkor még nem emlékeztem semmire. A csók a nappaliba pedig az összezavarodásom jele volt. Nem tudom miért csináltam. Aggódtam Niall-ért. Igaz ez nem mentség. Több mint barátság, de kevesebb mint szerelem?! Nem! Nem lehet több mint barátság. Szeretem Niallt, de nem úgy mint Louis-t. Igen szeretem. Amit tett azért utálom, de egy részem elnézi a hibáját.  Az a részem nem bírja elfelejteni. Néha úgy érzem ketté szakadok. Nem tudom mi lesz ha mindenki megtudja, hogy újra emlékszem mindenre. Louis tuti beszélni akar majd velem. De ha csak ránézek eszembe jut minden ami azon az estén történt amikor hallgatóztam. Bár ne tettem volna. Talán tényleg nem kellett volna megtudnom. Tönkretett szinte mindent, de nem tudok rá örökké haragudni. Túlságosan szeretem. Épp leültem volna amikor kinyílt az ajtó és megpillantottam Őt. Az idegességtől megdermedtem. Lábaim remegni kezdtek és szemeim megteltek könnyel. Szívem szerint odarohantam volna hozzá és hosszasan megöleltem volna, de nem tettem. Nem akarom ilyen könnyen elnézni neki azt amit tett. Kócos barna haja kicsit a szemébe lógott amit hamar eltűrt, hogy rám lásson. Egyszerű melegítőt viselt. Mellkasa zavarodottan emelkedett. Éreztem, hogy olyan ideges mint én. Nem mertem megszólalni. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Először állunk úgy egymással szemben, hogy mindent tudunk. Titkok nélkül. Egy óriási gödörben vagyunk és nem tudom, hogy fogunk kimászni.

- Tori. – motyogta Louis és halvány mosolyt erőltetett magára. Arcán lefolyt pár könnycsepp mire én se tudtam tovább visszatartani a kusza érzéseim. Halkan kezdtem sírni és komolyan nem tudtam mit kéne tennem. Zavarodottan néztem végig rajta mire olyat láttam amit talán nem kellett volna. Louis jobb ökle piros volt. Mintha vér lett volna. A sírásom azonnal alább hagyott és minden leesett. Hol van Niall? Miért Louis jött fel hozzám? Szám remegni kezdett miközben a legrosszabbra gondoltam.

- Hol van Niall? – kérdeztem halkan, hangom megremegett. Kicsit meglepődött, gondolom nem ezt a reakciót várta. A szerelmes énem elbújt és előjött az ideges és aggódó oldalam. Utálom ezt a tudatlanságot. Hagyja, hogy gondoljak valamire és nem mondd semmit. Teljesen elbizonytalanodtam amikor Louis letörölte a könnyeit. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki a kérdésem.

- Az nem lényeges. Beszélnünk kell. - terelte a témát ami számomra nyilvánvalóvá tette, hogy valami van Niallel. Szaporán kapkodtam a levegőt és idegesen eltűrtem a hajam.

- Hol van Niall? - kérdeztem újra ezúttal kicsit hangosabban.

- Tori kérlek hallgass meg..

- Mi a frászt műveltél vele? - kiabáltam rá és elé szaladva kicsit meglöktem. Louis zavarodottan billent hátra, de nem esett el. Lazán a falnak ütközött és nem is jött közelebb. Szemei könnyesek lettek és a hajába túrt miközben eltakarta az arcát. Hallgatása miatt még jobban féltem, hogy történt valami. 

- Nem akartam. - motyogta rám se nézve. 

- Ha valami baja esett esküszöm nem állok jót magamért! - mentem át fenyegetésbe és akkor éreztem úgy, hogy a Niall fontosabb Louis-nál. A sírás határán voltam amikor tudatosult bennem, hogy Louis csinált valamit. - Utállak érted? Soha nem fogok neked megbocsájtani! Elcsesztél mindent! Mindent! - vágtam hozzá és kicsaptam az ajtót. Idegesen trappoltam le a földszintre és azonnal magamra kaptam a kabátom. 

- Tori várj! - szaladt utánam Louis és elkapta a karom. 

- Ne érj hozzám! - rántottam ki csúklóm a szorításából. Értetlenül megráztam a fejem és kiszaladtam a házból. Nem tudtam felfogni, hogy hova lett az a Louis, akit régen annyira szerettem. Ma már csak egy rideg fiút látok, akit talán már nem is szeret. Nem értem miért tette ezt. Nem gondolkodott? Mindegy most nem ő számít hanem Niall. Idegesen kapkodtam a fejem mert azt se tudtam merre induljak. Louis nem mondott semmit. Akárhol lehet. Talán egyedül. A könnyektől szinte nem láttam semmit. A szél kicsípte az arcom ezért összehúztam a kabátom. A lámpák világítottak és csak pár ember sétált az utcán. Csak az ösztöneimre hagyatkozhattam. Úgy éreztem magam mint egy állat, aki a zsákmányára vadászik. Miután Niall elment Louis egész hamar visszaért ráadásul a kocsival. Olyan messze nem lehet. Első gondolatom a közelben lévő kocsma volt, de Louis nem ittasan jött haza. Aztán a parkra gondoltam és azonnal futni kezdtem mintha kergetnének. Egyre idegesebb lettem. Féltem. Féltem, hogy történt valami Niallel. Éreztem, hogy Louis rosszat csinált és az, hogy nem mondott semmit csak erősítette bennem ezt a gondolatot. A levegőt kapkodtam miközben a kabátom ujjával letöröltem az arcom, ami rendesen kiszáradt. Reméltem, hogy Niall nincs itt a parkba, hanem elment és jól érzi magát valahol, hogy levezesse a feszültséget. Tartottam tőle, hogy baja esett. Kicsit megálltam és a térdemre támaszkodva fújtam ki a levegőt. Amint felnéztem a szememet kiszúrta valami. Valami ami egy emberi testre hasonlított. - Jézusom! - kaptam kezem a szám elé. - NIALL! - üvöltöttem sírva és futni kezdtem a földön fekvő ember felé. A lábaim remegtek, alig bírtam tartani magam. Könnyeim patakokban folytak végig az arcomon miközben a szívem majdnem kiszakította a mellkasom. Csak arra gondoltam, hogy ne Ő legyen az. A gyors futástól majdnem elestem, de minél jobban igyekeztem annál messzebbnek tűnt a földön fekvő test. Amikor odaértem szinte azonnal lerogytam, majdnem ráestem. Letöröltem az arcom, hogy minden kitisztuljon előttem bár ez nem volt elég, ahhoz, hogy megnyugodjak. Niall mozdulatlan teste feküdt előttem mire hangos zokogásba törtem ki. - Nem!! - kiabáltam mint valami örült és a mellkasába fúrtam az arcom. Remegni kezdtem amint felfogtam mi történt vele. Megverték. Ijedten ültem fel, hogy jobban megnézzem mi történt vele. Könnyeim az arcára cseppentek ahogy a sebeit néztem. A szája és az orra is véres volt. Annyira  tudtam. Igazam volt. Nem kellett volna eljönnie otthonról. Leírhatatlanul haragudtam Louis-ra, de ez mind eltörpült amellett, hogy mennyire aggódtam Niall miatt. Ahogy végig néztem rajta éreztem, hogy kihűlt a teste. Remegő kezeimmel elővettem a telefonom és azonnal hívtam a mentőket. Dadogva elmondtam a címet majd Niallre koncentráltam. - Niall hallasz engem? - mozgattam meg a fejét és próbáltam óvatos lenni mert nem tudtam, hogy mennyire súlyos az ami történt vele. - Niall kérlek szólalj meg! - mondtam kicsit hangosabban. Lassan töröltem meg az arcát ahova a könnyeim cseppentek. Pár másodperc múlva halk nyöszörgés ütötte meg a fülem. 

- T..Tori?! - hallottam gyenge hangját. 

- Úristen Niall jól vagy? - ültem közelebb és a kezembe vettem a fejét. - Minden rendben lesz! Itt vagyok! A mentő már úton van, bemegyek veled én is! - hadartam idegesen. 

- Igazad volt. - mondta halkan és résnyire nyitotta a szemeit. Szája remegett, jobb kezével próbálta megsimogatni a hátam, de túl gyenge volt keze pedig visszaesett a földre. Szörnyű volt így látni. A szívem szakadt meg és próbáltam elhitetni magammal, hogy ezt nem Louis tette. 

- Shh semmi baj. - öleltem át zokogva. Nem tudtam mit tenni. Miközben a szemeibe néztem  kitűrtem a haját az arcából. Niall iránt érzett szeretetem egyre csak erősödött minél közelebb kerültem hozzá és nem csak testileg. Csak a mai nap sokkal közelebb hozott minket egymáshoz. Talán nem is baj. Tudom, hogy van bennem valami ami elindult felé. Ami törődik vele és szereti. Gondolataim és a mentős szirénája ütötte meg. 

- Köszönöm. - suttogta miközben próbálta megszorítani a kezem, de épphogy csak megérintette. Nem volt elég ereje hozzá.  

- Csak bírd ki! Nemsokára jó helyen leszel! - simogattam meg az arcát és a szemem sarkából láttam egy közeledő mentős pasit. Tudom, hogy minden rendben lesz csak idő kérdése. Lassan, de minden visszaáll a régi kerékvágásba. Valamennyien hibáztunk az elmúlt hónapokba ez pedig felkavart mindent. Levegőért kapkodva elmondtam mindent a mentősnek, ami rá tartozott, de Louist nem említettem meg. Az egyik társával feltették Niallt egy hordágyra és betolták az autóba. Én is velük mentem és idegesen figyeltem Niallt, aki idő közben lehunyta a szemeit. Azt mondták hamar a kórházba érünk és akkor megvizsgálják. 

 ~ 20 perccel később ~ 

Türelmetlenül ültem az egyik széken és az orvost vártam. Aggódóm Niall-ért. Fogalmam sincs mit érzek iránta. A kettőnk kapcsolata minden percben erősödik. De Louis is ott van. Nem tudom elfelejteni. Összezavar a sok gondolat és érzés. 

- Victoria Payne? - hallottam egy mély hangot mire felálltam és megtöröltem az arcom. Aprót bólintottam mire a doki közelebb jött. - A fiatalember állapota stabil. Nincs maradandó sebe viszont pár napig bent tartjuk. Ha kellek a recepción megtalálnak. Bemehet hozzá. - biccentett és elindult a folyosón. Vadul dobogó szívvel mentem az ajtó elé. Féltem a látványtól. Lassan lenyomtam a kilincset és beléptem a kis, fehér szobába. Niall egyedül feküdt az ágyon és az ablak felé fordította a fejét. Kórházi ruha volt rajta, amit betakart a takaró. Szőke haja kócosan állt a fejét. Karját kötések és tapaszok borították. Sírnom kellett. Amint becsuktam az ajtót felém fordult és megláttam, hogy az arca is sebes. Halvány mosolyt erőltetett az arcára míg én gyorsan futottam az ágyához. Örültem, hogy kettesbe lehetünk így az éjszaka közepén. Kértem neki egy saját szobát is. Megöleltem amennyire csak tudtam és leültem mellé az ágy szélére. Jobb kezét az ölembe vettem és simogatni kezdtem. Úgy éreztem muszáj vele törődnöm mert én rángattam bele ebbe az egészbe. Kék szemeivel az arcomat fürkészte. Valamennyire megnyugodtam, hogy most már jobban van, de bűntudatom is volt. 

- Sajnálom. - mondtam halkan. Ha tehetném visszaforgatnám az időt és nem feküdnék le vele. Ő csak megrázta a fejét. 

- Nem haragszom. - halványan mosolygott rám mire én előre hajoltam és fejemet a mellkasára döntöttem. Nem nehezedtem rá teljesen mert nem tudtam, hogy hol fáj neki. Simogatni kezdte a hajam míg én csukott szemmel hallgattam a szívverését. Zavarodottnak tűnt. Talán a csend miatt vagy mondani akart valamit. Tudtam, hogy egyhamar nem fogja elfelejteni ezt az egészet, de éreztem, hogy tényleg nem haragszik, pedig megérdemelném. Felkönyököltem így félig rajta feküdtem. Két oldalán megtámaszkodtam az alkarommal és az arcát fürkésztem. Kezeit a derekamra tette és próbálta lenyugtatni magát, de a mellkasával együtt én is szaporán emelkedett. Halvány mosoly futott át az arcomon, hogy zavarba hoztam. Talán nem kellett volna ezt az egészet, de így éreztem jónak és ezt akartam. Feljebb kúsztam így arcunk közt csak pár centi volt. 

 Leheletét éreztem az arcomon miközben erősen markolta a pólóm alját. Lehunyta a szemeit ezzel jelezve, hogy ő is arra készül amire én. Számat ajkaihoz érintettem és egy lágy csókot nyomtam neki amit gyengéden viszonzott is. Kicsit elemelkedtem tőle, hogy lássam az arcát. Semmit nem tudtam róla leolvasni. Talán pont úgy össze volt zavarodva mint én. Nem értem miért csináltam, csak ezt akartam. Egy sóhaj hagyta el a száját és lehúzott magához. 

- Tudod, hogy ezt nem szabad! Pont elég hülyeséget csináltunk. - suttogta miközben az arcomat simogatta. Ha azt akarja, hogy kettőnk viszonyának vége legyen akkor miért csinálja ezt? Szerintem ő se gondolja így csak ezt látja mint menekülés. Először én is ezt gondoltam. Aztán Niall iránt érzett szeretetem egyre csak erősödött és elnyomta bennem Louis hiányát. Louis-val elhidegültünk egymástól és már nem olyanok vagyunk mint régen. El akarom felejteni Őt. Bár ez nem lesz nehéz ha Niall felé közeledem. 

- Nekem Te kellesz! - motyogtam és a nyakába fúrtam a fejem. Arcom meleg bőréhez ért és kirázott a hideg. Bizsergés járt át úgy mint régen Louis-nál. Niall megint sóhajtott és egy puszit adott a fülemre mire én kicsit felegyenesedtem. 

- Te Louis-t szereted! - tűrte el egy tincsem. Kék szemeivel engem fürkészett. - És Ő is téged! 

- Nem Niall! Nem akarom! - erősködtem halkan. Próbáltam elnyomni. Nem lehet neki igaza. Ha Louis annyira szeret miért nincs itt? Miért kereste más lány társaságát anno? Miért verte meg Niallt? 

- Nem tudod ilyen könnyen megváltoztatni az érzéseidet. - rázta a fejét. És igaza volt. 1 nap alatt nem szerethettem bele Niall-be mégis úgy gondoltam ő többet adhat ezek után mint Louis. Amikor visszacsókolt csak erősítette bennem ezeket az érzéseket. 

- Louis túl messzire ment! - érveltem tovább. Ezúttal pedig nekem volt igazam. 

- De már megbánta. - mondta Niall és felült ezért én is így tettem. - Tori csak gondolj bele. A srácok nem tudnak semmit. Mégis, hogy fogjuk megmagyarázni ezt az egészet? A másik, hogy nekünk nincs közös jövőnk. Én a bandába vagyok és ott is maradok. Ha Louis-val nem hozzuk rendbe a kapcsolatunkat a One Direction feloszlik. Ha utáljuk egymást képtelenek leszünk együtt énekelni. Ezt akarod? Hogy a bátyádnak ne legyen karrierje? Ez nem zsarolás. Ez tény. Lehet, hogy Louis hibázott, de tényleg megbánta. Látom rajta. Mellette a helyed mert tudom, hogy te is szereted. Olyan sokáig együtt voltatok. Nem lehet olyan könnyen kiheverni egy kapcsolatot. Főleg nem a tieteket. Amíg nem emlékeztél semmire Louis teljesen maga alatt volt. Nem tudja, hogy hozza rendbe! Teljesen összezavarodott. Éjszakákat sírt mert azt hitte elvesztett téged egy életre. Nem védem mert haragszom rá. - mutatott az arcára. - De ugyan azt csináltad vele mint ő veled. Most már  minden mindegy. Mindjárt vége a napnak és a srácok semmit nem tudnak. Mit mondunk, hogy jött vissza az emlékezeted? Louis valahonnan megtudta. Vele muszáj beszélni, hogy tartsa a száját. Arra is ki kell találni valamit, hogy ki vert össze. Mert ezek mind okkal történtek. Csak azt kérem tőled, hogy ami kettőnk közt történt azt ne tudja meg senki. Maradjon a mi titkunk. Hidd el ha nem ilyen helyzetbe lennénk összejönnék veled. Tudom, hogy érzel irántam valamit, de ez az érzés nem olyan erős. Én is szeretlek mert elérted ezzel az 1 nappal, hogy beléd habarodjak, de kiheverem mert muszáj lesz. Miattad és Louis miatt. - fejezte be halkan. Ekkor már patakokban folytak a könnyeim. Hihetetlen milyen rendes, óriási szíve van. Sírva a nyakába borultam és annyira öleltem amennyire ő engedte. Kezeit derekamra fonta és közel húzott magához. 

- Igazad van! Köszönöm! - fúrtam az arcom a nyakába. Óriási kő esett le a szívemről, hogy Niall mindenre rávilágított. Elmondta a gondolatait és az érzéseit ezzel megkönnyítve mindkettőnk dolgát. 

- Beszéljétek meg! - tolt el, hogy a szemembe nézhessen. Eltűrt egy kósza tincset és megfogta a kezem. Először csak az összekulcsolt ujjainkat figyelte majd a szemembe nézett. Láttam rajta, hogy nagyon gyenge. Túl sok volt neki ez az 1 nap. Sajnáltam, hogy összezavartam. Nem akartam, hogy belém szeressen mert ezzel is csak az ő dolgát nehezítettem meg. Megbocsájtok Louis-nak és segítek, hogy Niall kiheverjen engem. Tudom, hogy ezzel csak rontottam a helyzeten, de úgy éreztem tartozok neki. Jobb kezemet a nyakára tettem és közelebb húztam magamhoz. Bal karját a derekamra tette és az ölébe húzott. Homlokom az övének döntötte. - Ez az utolsó! - suttogta komolyan mégis erőtlenül. 

- Tudom. - aprót bólintottam és a tarkóját cirógatva megcsókoltam. Niall gyengéd volt, minden érzelmét belekeverte, ahogy én is. A csókból később apró puszik lettek Ő viszont nem engedte el a derekam. Nem akartam eltolni vagy ellenkezni. Féltem, hogy megbántom ezért még egyszer és komolyan utoljára megcsókoltam. 

- Sziasztok! - hallottam Louis hangját mire azonnal elhúzódtam Niall-től.